A Horvátországot az utóbbi bő egy évben megrázó, főként gazdasági természetű ügyek hátterében is szinte mindenütt tetten érhető a „nagyobb erők” közreműködése. Vagyis a térség stabilitásáról szónoklók a gyakorlatban éppen az ellen dolgoznak! Jócskán kihatott a szomszédságra is a több külföldi érdekeltséggel rendelkező Agrokor konszern tavalyi válsága. A horvát bruttó hazai termék 15 százalékát adó cég csődközeli helyzetét két orosz bank idézte elő, miután felmondta a további hitelezést, de nem lehet kizárni nyugati pénzügyi körök beavatkozását sem az orosz bankok balkáni terjeszkedésének megakadályozására. A kormány a beszállítók széles körét veszélyeztető csőd elkerülésére amerikai tőkét volt kénytelen igénybe venni. Az ellenzéki bírálatok elsodorták a gazdasági minisztert, ám az igazi célt, a kabinet legsikeresebb tagjának, Zdravko Maric pénzügyminiszternek, illetve a kormányfőnek az eltávolítását nem sikerült elérni.
Az ősz slágere az adriai hajógyárak, főleg a pulai Uljanik helyzetének megrendülése volt. Az ágazat Európában szinte mindenütt tapasztalható válsága különösen sújtja a horvát kormányt, hiszen a tengermelléken nincs a hajógyárakhoz fogható nagy munkáltató. Ez viszont kevéssé érdekli Brüsszelt. Már 2012-ben felszólította Zágrábot, hagyjon fel a hajógyárak versenytorzító állami támogatásával, kezességvállalások formájában azonban ez tovább folyt. A kormányzati ciklusokon átívelő gyakorlat gyümölcse most érett be. A kormány, a munkahelyek elvesztésétől tartva, hazai stratégiai partnert szemelt ki. Kérdés, hogy annak lesz-e elég pénze a szanálásra és a működés újraindítására. Egy másik ügyben nemcsak a védelmi miniszteren, hanem Kolinda Grabar-Kitarovic államfőn is csattant az ostor tizenkét használt F–16-os katonai vadászgép megvásárlásának meghiúsulása miatt. Ezeket Izrael adta volna el Horvátországnak, de az utolsó pillanatban az Egyesült Államok megtagadta a hozzájárulását, mert bizonyos feltételek teljesítésében a két fél nem tudott megegyezni. Az ellenzék ebben az ügyben az elveszett nemzeti büszkeséggel manipulálta a közvéleményt.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!