Szlovákia lakossága bőven ötmillió, Magyarországé szűken tízmillió fő. A szlovák labdarúgás tradíciója nem mérhető a magyaréhoz (a csehszlovák időkkel együtt sem: egyértelműen a cseh térfélre esett a sportág súlypontja).
A futball presztízse a jelenben is lényegesen nagyobb Magyarországon, elegendő arra gondolnunk, hogy a Horvátország elleni, vasárnapi mérkőzésre hetekkel ezelőtt fél nap alatt elkapkodták az összes belépőt, Nagyszombatban viszont foghíjas lelátók előtt játszották a mieink elleni meccset.
Magyarországon sokszorosa a labdarúgásba áramló állami forrás a szlovákiainak. És mégis. A szlovák labdarúgó-válogatott magabiztosan és megérdemelten, 2-0-ra legyőzte a magyart. Tükröt mutattak nekünk a szlovákok, amelybe fancsali arckifejezéssel nézhetünk bele.
Mi mást tehetnénk, újra és újra reménykedünk: most már végre más lesz, jobb lesz, fejlődést hoz a befektetés, beérik a munka. De nem.
Pedig tényleg minden adott volt ahhoz, hogy legalább döntetlent érjünk el északi szomszédaink vendégeként. Ha valaki félelmetes hangulatot keltett Nagyszombatban, akkor azok a magyar szurkolók voltak, nem a szlovákok. A 2010-es világbajnokságon a nyolcaddöntőig jutott, majd 2016-ban az Európa-bajnokságot velünk együtt megjárt szlovák válogatott tavaly ősszel mély hullámvölgybe került, új szövetségi kapitányt neveztek ki az élére, s messze van még a csúcsformájától.
A szlovákok ráadásul, lépten-nyomon érezhettük, ha a magyar focitól nincsenek is elájulva, Marco Rossit, a mieink szakvezetőjét tisztelik, cseppet sem kezelték le a magyar válogatottat. S negyedik tényezőként, különösen idegenbeli találkozón, azt is érdemes megemlíteni, az orosz játékvezető teljesen kiegyensúlyozottan bíráskodott, halkan sem fújt a hazaiaknak.
A magyar csapat nem tudott hasznot húzni abból, hogy a szakmai és lélektani előjelek is kedvezőnek tűntek. A csütörtöki mérkőzés típuspéldája volt annak, hogy a papíron erősebb – pénzben kifejezve értékesebb – csapat győzött. Ezeken a hasábokon nem lehet szándékunk, hogy részletes szakmai fejtegetésbe bocsátkozzunk, de nálunk több játékos sem ütötte meg a kellő technikai-fizikai szintet, mégis pályára lépett, mert egyszerűen nincs alternatívája.
