Szlovák tükör, tessék belenézni!

A mi feladatunk elsősorban az, hogy rávilágítsunk: nem jó irányba haladnak a dolgok. S még csak okoskodnunk, érvelnünk sem kell különösebben.

Nagy Ádám (elöl), a magyar és Marek Hamsik, a szlovák válogatott játékosa Fotó: MTI/Illyés Tibor

Szlovákia lakossága bőven ötmillió, Magyarországé szűken tízmillió fő. A szlovák labdarúgás tradíciója nem mérhető a magyaréhoz (a csehszlovák időkkel együtt sem: egyértelműen a cseh térfélre esett a sportág súlypontja).

A futball presztízse a jelenben is lényegesen nagyobb Magyarországon, elegendő arra gondolnunk, hogy a Horvátország elleni, vasárnapi mérkőzésre hetekkel ezelőtt fél nap alatt elkapkodták az összes belépőt, Nagyszombatban viszont foghíjas lelátók előtt játszották a mieink elleni meccset.

Magyarországon sokszorosa a labdarúgásba áramló állami forrás a szlovákiainak. És mégis. A szlovák labdarúgó-válogatott magabiztosan és megérdemelten, 2-0-ra legyőzte a magyart. Tükröt mutattak nekünk a szlovákok, amelybe fancsali arckifejezéssel nézhetünk bele.

Mi mást tehetnénk, újra és újra reménykedünk: most már végre más lesz, jobb lesz, fejlődést hoz a befektetés, beérik a munka. De nem.

Pedig tényleg minden adott volt ahhoz, hogy legalább döntetlent érjünk el északi szomszédaink vendégeként. Ha valaki félelmetes hangulatot keltett Nagyszombatban, akkor azok a magyar szurkolók voltak, nem a szlovákok. A 2010-es világbajnokságon a nyolcaddöntőig jutott, majd 2016-ban az Európa-bajnokságot velünk együtt megjárt szlovák válogatott tavaly ősszel mély hullámvölgybe került, új szövetségi kapitányt neveztek ki az élére, s messze van még a csúcsformájától.

A szlovákok ráadásul, lépten-nyomon érezhettük, ha a magyar focitól nincsenek is elájulva, Marco Rossit, a mieink szakvezetőjét tisztelik, cseppet sem kezelték le a magyar válogatottat. S negyedik tényezőként, különösen idegenbeli találkozón, azt is érdemes megemlíteni, az orosz játékvezető teljesen kiegyensúlyozottan bíráskodott, halkan sem fújt a hazaiaknak.

A magyar csapat nem tudott hasznot húzni abból, hogy a szakmai és lélektani előjelek is kedvezőnek tűntek. A csütörtöki mérkőzés típuspéldája volt annak, hogy a papíron erősebb – pénzben kifejezve értékesebb – csapat győzött. Ezeken a hasábokon nem lehet szándékunk, hogy részletes szakmai fejtegetésbe bocsátkozzunk, de nálunk több játékos sem ütötte meg a kellő technikai-fizikai szintet, mégis pályára lépett, mert egyszerűen nincs alternatívája.

Nem akarunk bűnbakot kiáltani, lényegesebb kérdés, miként juthattunk odáig, hogy a szlovákok legismertebb labdarúgója a világszerte tisztelt Marek Hamsík, a miénk pedig az Egyesült Arab Emírségekben levezető Dzsudzsák Balázs, az ő játékosaik a top bajnokságokban alapemberek, a mieink pedig a középerős ligákban is többnyire csak a kispadot koptatják. Mi vezetett ahhoz, hogy ma már papírforma a szlovákok győzelme a mieink felett? S ennél is égetőbb: mi legyen akkor a magyar futballal?

Egy-egy ilyen kudarc után a drukkerek, hát még a foci küldetéses ellenségei bezárni és beszántani akarnak mindent, ami a futballal kapcsolatos. Az indulatok érthetők. A „megoldás” is ismert: a labdarúgásra fordított összeget át kell csoportosítani oktatásra, egészségügyre vagy ha mégis a sport keretein belül használjuk fel, akkor más sportágra kell költeni.

Elméletileg jól hangzik. Csak éppen nem lehetünk meg labdarúgás nélkül. A futball felszámolása nagyjából olyan képtelenség, mintha azzal az ötlettel állnánk elő, tiltsuk be a magyar popzenét, mert az Eurovíziós dalfesztiválon nem tudunk bekerülni a legjobb tíz közé, vagy a múzeumainkat alakítsuk át wellness-szállodákká, mert akkor nem vinnék, hanem hoznák a pénzt.

A labdarúgás is része a létünknek, ugyanúgy formálja a gondolkodásunkat, mint a mindennapi élet számos más eleme. E kihívás elől nem lehet megfutamodni: végre megfelelni kellene neki. Hogy miként, az a benne élők felelőssége.

A mi feladatunk elsősorban az, hogy rávilágítsunk: nem jó irányba haladnak a dolgok. S még csak okoskodnunk, érvelnünk sem kell különösebben. Elég felmutatni a szlovák tükröt. Tessék csak belenézni!