Történelmi léptékű beruházások

A kívül korhű, belül puritán ízléssel felújított Miniszterelnökség architektúrájáról és berendezéséről még a balliberális lapok és internetes portálok is elismerően írtak.

Budapest, 2019. március 12. A Karmelita kolostor, a Miniszterelnöki Kabinetiroda épülete a Budai Várban. MTVA/Bizományosi: Juhász Gábor *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítõje közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt. Fotó: Juhász Gábor

Budapestnek talán nincs szebb látképe, mint akár Pestről, akár Budáról nézve a Duna, a hegykoszorú, a Margitsziget és maga a város. Éppúgy, ahogy a prágai Hradzsinból a Moldva vagy a krakkói Wavelből a Visztula, és két székesegyházával meg a Posztócsarnokkal a főtér (Rynek). Fővárosunkat az ide látogató külföldi politikusok a Várba visszatelepített Miniszterelnökség erkélyéről is megcsodálhatják, ami a kapcsolatépítést és -erősítést tekintve korántsem lebecsülendő.

A Millenárisra költöztetett Várszínház, jóllehet a főváros első állandó teátruma volt, egyúttal a legnehezebben megközelíthető, játéktérnek kevéssé alkalmas épület is.

A kívül korhű, belül puritán ízléssel felújított Miniszterelnökség architektúrájáról és berendezéséről még a balliberális lapok és internetes portálok is elismerően írtak.

Más kérdés, hogy a kákán is találtak csomót: „királyi funkciót”, „gőgöt” stb. emlegettek. A fanyalgók arról szót sem ejtettek, hogy a demokrácia lényege, a hatalmi ágak szétválasztása megköveteli a törvényhozó és a végrehajtó apparátus elkülönülését, vagyis az Országház és a Miniszterelnökség térbeli önállóságát.

Ugyanakkor a Vár történelmi közigazgatási funkciója egy részét is visszanyerte. A balliberális sajtó szemét ez is szúrta. A költözésből álságos Shakespeare-dráma kerekedett.

Hát hogyne. Elvégre a kormányfő és apparátusa dolgozhatna akár egy betonkockában vagy a Gyurcsány Ferencék által a Nyugati pályaudvar rozsdaövezetébe tizenegymilliárd forintért vizionált „kormányzati negyedben”, amely sohasem épült fel. Az akkoriban túlnyomóan balos média a sínek fölé építendő hagymázas modernkedéshez tapsolt, de a főváros szívébe visszakerülő Miniszterelnökséget és a foghíjtelekre szánt, az eredeti struktúrához jól illeszkedő kormányzati hivatalt kezdettől gyalázta.

A Várszínház első elődét, a ferencesek Szent János-templomát a pallérok 1269–70-ben két év alatt húzták föl, majd a Buda várát megszálló törökök pár nap alatt kifosztották és elpusztították, végül egy részét mecsetté alakították. Az imahely az 1686. évi ostrom során romba dőlt, jóval ezután került a telek a karmeliták birtokába.

Templomuk alapkövét 1725-ben rakták le, de az építést pénzhiány miatt csupán 1736-ban sikerült befejezni. Felszentelésére 1763-ban került sor, ám a karmeliták nem sokáig örülhettek. II. József császár a rendet 1784-ben feloszlatta, két évvel később, budai látogatásakor pedig elrendelte, hogy a templomot alakítsák színházzá.

Őfelsége így akart az 1783-ban Pest-Budára telepített Helytartótanács, a Magyar Udvari Kamara és a Hétszemélyes Táblabíróság tisztviselőinek szórakoztatásáról gondoskodni. Az eleinte huszonháromezer budai lakos a teátrumot nem tudta eltartani, de az ide költöző hivatalnokok és személyzetük meg a polgárváros boltosai és kocsmárosai fizetőképesek voltak. Így lett az egyházi épületből német nyelvű színház.

1833-ig vándortársulatok léptek föl, majd magyar csoportok próbálkoztak, végül a Pesti Magyar Színházba szerződtek. Összegezve: a Várszínház kezdettől fogva jelentéktelen helyszín volt.

Sorsát végül az 1812-ben megnyílt Pesti Német Színház pecsételte meg. Ezzel szemben az Andrássy Gyula gróf miniszterelnök által kibérelt, majd megvásárolt szomszédos Sándor-palota a mindenkori magyar kormányfő rezidenciájaként és kormányülések helyszíneként funkcióját hetvennyolc éven át töltötte be.

Itt ülésezett Tisza Kálmán, Wekerle Sándor (kétszer), Széll Kálmán, Tisza István (kétszer), Bethlen István (1921–1931 között) és Teleki Pál, Baross Gábor, Klebelsberg Kunó, Nagybaconi Nagy Vilmos és más kiváló miniszterek társaságában.

A Vár Táncszínházát 2001-ben a Fidesz-kormány hozta létre, eleve ideiglenes megoldásként. Előzőleg a Nemzeti Színház kamaraszínpada volt. 1991-ben a Népszabadság egész oldalas cikkében azzal vádolta az Antall-kormány helyettes kulturális államtitkárát, Fekete Györgyöt, hogy az épületet német befektetőknek akarja eladni.

Annak ellenére, hogy Fekete előző napi nyilatkozatában a szerzővel közölte: a műemlék színházat sem jogában, sem szándékában nem áll értékesíteni.

A Táncszínháznak a folklórtól a klasszikus balettig, a kortárs művektől a breakdance-ig terjedő repertoárja számos emlékezetes előadással örvendeztette meg a publikumot, de a teátrum megközelítése, befogadóképessége és a játéktér szűkössége kívánnivalókat hagyott maga után.

A sokféle produkcióhoz a beltér és a kültér sebes átalakítása, vagyis mobilitás szükséges, ami az egykori karmelita templom falai közt lehetetlennek bizonyult. A magas színvonal nem helyettesíti a XXI. századi körülményeket. Maguk a művészek is tudják, ezért örültek az új helyszínnek, nem szólva a közönségről, a közlekedési szempontokról és a parkosított környezetről.

A vadonatúj Nemzeti Színház, a Művészetek Palotája, a Millenáris Park, a pincétől a padlásig és a muzeális orgonáig felújított Liszt Ferenc Zeneakadémia, az Erkel Színház, a restaurált Pesti Vigadó, a Várkert Bazár, az eredeti állapotát helyreállító Opera, annak épülő Eiffel díszletraktára és próbatermei, a Városligetbe tervezett múzeumi negyed és az állatkert korszerűvé formálása olyan egységes kulturális koncepcióról tanúskodnak, amelynek megvalósulására utoljára a kiegyezés után került sor.

Ezt követeli a főváros növekvő látogatottsága, a magyar és külföldi vendégművészek óhaja, s nem utolsósorban a közönség. Csak a Szépművészeti Múzeum Római csarnokának felújítása számos világszínvonalú kiállítást vonzott – eddig.

Az új Nemzeti Táncszínházról még annyit: környezetének, a Millenáris parknak évente másfél millió látogatója van. Az egykori Ganz-rozsdaövezet és a lepusztult, majd lebontott irodaház szomszédsága élhetővé vált.

Az sem mindegy, hogy a Margit körút légszennyezettsége megszűnt, és átjárja a budai hegyek felől fúvó szél, miközben egy új kulturális központ jött létre. A Táncszínház és a Miniszterelnökség méltó helyre került. Előbb-utóbb megérdemelt helyükre kerülnek a fanyalgók is.

A szerző író