A nemrég véget ért tusnádfürdői nyári szabadegyetem minden szempontból méltó volt a 30. évfordulóhoz.
Az évforduló arra is lehetőséget teremt, hogy számba vegyük, mit értek el a régió országai a rájuk kényszerített kommunizmus lerázása óta eltelt időszakban. Több-kevesebb sikerrel mindenhol végbement a politikai és gazdasági rendszerváltozás, ma már az Európai Unió és a NATO tagjairól beszélhetünk. Azonban ha azt vizsgáljuk, hogy a korábbi várakozásokhoz képest hol tartanak ezek az országok, a lakosság körében többnyire csalódottságot, kiábrándultságot tapasztalhatunk.
A fejlett nyugati országokhoz viszonyított relatív különbség lényegében nem csökkent. Vállalkozásaik nem elég versenyképesek, gazdaságaik tőkehiányosak és kiszolgáltatottak a külföldi befektetőknek, elvándorlási, agyelszívási gondokkal küzdenek, tartanak a migrációtól, és továbbra is azt tapasztalják, hogy a klubban furcsán méregetik, sokszor másodrendű európainak tekintik őket. Ha egy pillantást vetünk egy útvonaltervezőre, azt láthatjuk, hogy Varsóból még mindig nem lehet autópályán eljutni Budapestre, de még Prágába sem, Bukarestről nem is beszélve. A Nyugat-Európát immár átszövő gyorsvasúthálózatnak még nyomai sem látszanak a térségben.
Joggal merül fel a kérdés, hogy a térség országai miért nem követik a fejlett nyugat- és észak-európai államok példáját, amelyek amellett, hogy tagjai az EU-nak, egymás között területi alapon rendkívül szoros és összehangolt együttműködést valósítottak meg. Ezt tették és teszik a Benelux államok, ezt teszik a skandináv országok és a német–francia kooperációnak van egy uniós együttműködési logikát kiegészítő kétoldalú dimenziója is. Ennek az együttműködési formának a központi eleme a közös érdekek felismerése – legyen az gazdasági, infrastrukturális, szociális vagy egyéb jellegű – és az azon alapuló együttműködés, valamint közös fellépés és érdekérvényesítés nemzetközi szinten.
Érdemes megvizsgálni, hogy ez miért alakult így. Nem tekinthetünk el attól a ténytől, hogy a kelet-közép-európai országok, ezek között mi, magyarok különösen sok történelmi sérelmet halmoztunk fel, és ez nem kedvezett a bizalom légkörének kialakulásában. Azonban ha csupán a sérelmeket nézzük, abból jó néhány akad, akár a francia–német, akár a német–holland vagy a skandináv államok közötti bonyolult történelmi viszonyrendszert vizsgáljuk, ám ez mégsem akadályozta az érintetteket abban, hogy a közös érdekek mentén együttműködjenek. Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a szovjet típusú alávetettség és birodalom-központú gazdaságtervezés nem segítette elő a nemzeti érdek alapján álló együttműködés kultúrájának kialakulását Kelet-Közép-Európában, de azt is látnunk kell, hogy az ilyen törekvéseknek Brüsszel sem örül felhőtlenül. Gondoljunk csupán a V4-hez való viszonyulásukra!