Most nem merünk tervezni sem, de azért már magunkban fogadkozunk, hogy a nagy megálló utáni nekirugaszkodásban más, észszerűbb lesz a világ. És benne az életünk. Talán már nem az lesz a fontos, hogy a tízféle termékből melyiket vegyem vagy hogy beleragadjak az agysejtpusztító bulvárragacsba. Talán jobban megbecsüljük majd az egyszerűbb dolgokat, az otthon biztonságát, az emberi kapcsolatokat és egyáltalán azt, amink van.
Más kérdés, hogy ha belenézünk egy-egy koronavírus-híradás alatti kommentszekcióba, még cseppet sem látni azt, hogy egyszerűbb, alázatosabb, megfontoltabb, bölcsebb, önkritikusabb lenne a világ és benne mi. A gondolkodásunk még mit sem változott. Pedig akkor tudjuk valóban legyőzni a Covid–19-et, ha jobb, felelősebb, szolidárisabb emberekként hagyjuk majd a hátunk mögött ezt az időszakot.
Mind meg fogunk halni! – fakadt ki egy ismerősöm nemrég. Akit lassan felőröl a rászakadt helyben topogás, a megállt világ, a bezártság és főleg a félelem. Az élet féltése. Ez is csak azt igazolja, hogy ez az a helyzet, amikor a hiteles információk, a társadalmi összefogás, a biztos kezekben lévő kormányzás mellett a keresztény Magyarország szellemisége is sokat segíthet. Most bizony hitre, reménységre és szeretetre is szükség van. Sőt tovább fokozom: a nem hívő embernek is.
Mert benne is ott van a félelem, amit önerőből nem lehet legyűrni. Az ilyen helyzetekre mondhatta a gulágon tíz évet raboskodó, drága emlékű Placid atya a rabtársait biztató intelmei egyikében: „Akinek van Istenbe vetett hite, van kibe kapaszkodjon. Mi, hívők, ha a Jóistenbe kapaszkodunk, rájövünk, hogy Ő is akarja a túlélésünket.” Ezért most talán azok is belehallgatnak egy-egy istentisztelet-közvetítésbe, elcsípni egy-egy darabka reményfoszlányt, akik máskor reflexből tovább tekernek. Mert most minden embernek kell egy kis feltámadás.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!