„Csodálatosak ezek az olasz autópályák, az Alfa Romeo csak úgy suhan Róma felé. Carla végig engem néz, mosolyog, szőke fürtjei meglebbennek a szélben. A szüleihez megyünk, bemutat nekik, azt mondta, nagyon büszkék arra, hogy afrikai szerelme van. Az öltöny egy kicsit szűk, de Carmela szerint itt ez a divat. Conakryban csak az elnök hordott öltönyt, sosem hittem, hogy egyszer nekem is lesz. Ez itt Itália, milyen igaza volt Idrisszának, amikor rábeszélt az útra! Igaz, menekülésnek kellett hívnom a hatóságok meghallgatásán, de Idrissza azt is elmondta, hogy csak azt mondjam, amit a hajón tanácsolnak a németek.
»Ők németek, tesó, rájuk hallgatni kell, ők tudják, hogy mi az a bürokrácia és mit kell mondanod maradásod érdekében.« Szóval odafigyeltem a német lányra, és azt hazudtam, hogy a férfiakat szeretem, ezért börtönben voltam, ahol megkínoztak, sőt a halál várt volna rám, ha tovább maradok. Megérte, megkaptam a politikai menedékjogot, és egy gyönyörű szállodában kezdtem el dolgozni. Olyan luxust nálunk Guineában csak a filmvásznon látni. Allahra mondom, megérte idejönnöm, pedig féltem a tengeren, de alig hagytuk el a líbiai vizeket, már jött is a német hajó. Kaptunk száraz ruhát, főztek ránk, igaza volt az embercsempésznek, hogy ötezer euróért luxusutunk lesz Szicíliáig. Meg adtak egy csomó pénzt is. Lementem barátokkal egy bárba, tíz euró volt egy viszki, ennyiért Mama Zanga egy hétig árulja a zöldséget a piacon. Megérte odamenni, mert ott ismertem meg Carlát! Úgy nézett rám, mintha egy ébenfából faragott afrikai istenség lennék – ezt ő maga mondta.
– De most miért lökdösnek, kérem, és mi az, hogy »Vádlott, álljon fel!«?”
A huszonkét éves afrikai férfinak persze nem volt se autója, se barátnője, se munkája, csak fantáziált róla. Az ítélet kihirdetése után jött a szicíliai rémálom: húsz év fegyházban letöltendő büntetés emberkereskedelemért, kínzásért, gyilkosságért. Az elítélt és két egyiptomi bűntársa igazából kísérletet sem tett arra, hogy megpróbáljanak felépíteni egy sikeres új életet Európában, olyat, amiről még otthon álmodoztak, hanem rögtön a bűnözésben látták meg a jövőt. Ám a súlyos ítéletet nem a lopásokért és a drogkereskedelemért kapták, hanem a Líbiában elkövetett bűneikért. Migránsokat raboltak el a családjuktól, és váltságdíjat zsaroltak ki. Ha nem tudtak fizetni, akkor megkínozták és megölték áldozatukat. A három bűnözőt más migránsok ismerték fel, és ők értesítették a hatóságokat.