Libernyák buborék a Vas utcában

Karsai György néhány héttel ezelőtt a Klubrádió reggeli műsorában beszélgetett ­kínzóan hosszú ideig Para-Kovács Imre műsorvezetővel a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) jelenéről és jövőjéről.

Para-Kovács úrral leülni eleve beárazza az igen tisztelt leülőt, hiszen a Klubrádió őszülő halántékú, lelkében mégis örökifjú, lázadó punkja minden áldott nap sikeresen kompromittálja magát valamivel. Aminek aztán az égvilágon semmi következménye nem lesz. Bármekkora baromsággal, hazugsággal, szélsőbalos-komcsi gyűlöletbeszéddel rukkol elő az öreg anarchista, a rádió vezetősége és lelkes rajongói ájultan tapsolják a produkciót, ha meg a haladó sajtó kényes ízlese szerint is kissé túllő a célon az előadó, mindössze szórakozottan, cinkosan mosolyogva legyintenek egyet, hogy mit lehet tenni, ilyen ez az Imre, megzabolázhatatlan, mint egy fiatal vadló, bohém is, végső soron pedig a mi kutyánk kölyke/lova, neki mindent szabad, neki minden megbocsátható. Sőt megbocsátandó.

Para-Kovács nyugodtan b…zizhat (engem), testszégyeníthet (G. Fodor Gábort), hiszen ő a Para-Kovács, legrosszabb esetben kap egy ejnye-bejnyézős üzenetet valamelyik Magyar Narancs-os újságíró haverjától; hogy ezt vagy azt azért már nem kellett volna, majd a ballib újságíró gyorsan megkérdi, mikor mennek már újra piálni egy jót, lealjasodni úgy rendesen, orbánozni, kövérezni meg diktatúrázni egy kiadósat? Para-Kovács legnagyobb dobása az volt, amikor a félőrült haverjával, Perjés Zoltánnal indítottak egy YouTube-csatornát, ahol egészen fura állapotba kerülve, hatalmasra tágult pupillákkal beszéltek mindenről, ami eszükbe jutott. Ember legyen a talpán, aki követni tudta a két barát összefüggéstelen eszmecseréit.

A kollégáját azóta mindenhonnan kirúgták, miután olyan képek kerültek róla nyilvánosságra, amelyek műfaját nem áll módomban részletezni, de maradjunk annyiban, hogy nem egyszerű pornográf felvételekről beszélünk.

A Klubrádió műsorvezetőjében oly mértékben túlcsordul a kozmopolita életérzés, hogy pont ebben az ominózus beszélgetésben jelentette ki büszkén, a lázadástól és az izgalomtól remegő hangon, hogy a lánya már brit állampolgár. Ezt az állampolgárság-váltást tartja követendőnek mindenki számára, hisz ebben az országban már nem lehet élni. A csütörtöki adásban pedig bizonyos Molnár Áron színművésszel és körúti Eminemmel beszélgetve azt bökte ki, hogy számára az az ideális Magyarország, ahol dánul beszélnek. Ilyen fiú ez az Imre, meg olyan, aki szerint a magyar népléleknek az felel meg, ha hosszú-hosszú fasiszta időszakok és rövid népirtások váltogatják egymást.

Ezt szeretik, ezt igénylik a magyarok.

Ennél a pontnál azért már Karsai úr is kénytelen volt tiltakozni. Persze csak a maga módján, kurtán-furcsán, hebegve-habogva, dadogva, nem túl lelkesen. Volt még egy kis bayerzsoltozás. Karsai szerint kollégánk azt írta, hogy aki Magyarországon cigány gyereket gázol, az jobban teszi, ha rálép a gázra és továbbmegy. A majdnem pontosan idézett írás egyébként 2006-ban, az olaszliszkai lincselés után született, és azt minden végtelenül objektív nagykereszt-visszaküldő, Index-sirató értelmiségi „elfelejti” hozzátenni, hogy így folytatódik: „Ilyet ember nem csinál.”

Meg így: „Ha az ember elüt valakit, különösen, ha az illető gyerek, muszáj megállnia. Tehát meg fogunk állni ezután is. Valamit mégis tenni kell. Jó, ha indulás előtt beszerzünk egy lőfegyvert. Ha elütünk egy gyereket, álljunk meg.”

Oda se neki, a szent cél érdekében nyugodtan ki lehet forgatni egy jobboldali újságíró mondatait, sőt bizonyos körökben elvárás elferdíteni, meghamisítani Bayer Zsolt írásait. Hallottuk Fullajtár Andrea, a Katona József Színház művésznőjének origózós monológját is, más osztályfőnökök pedig vicsorogva szoktak pestisrácokozni. Épp ezért nem lennék a helyében annak a jobboldali, konzervatív diáknak, aki Orbán Viktorral vagy a Fidesszel szimpatizál, esetleg egyetért az intézmény átalakításával. Bizonyosan arany élete lehet az ilyen kis fasisztáknak mostanság az egyetemen. Főleg ha hangot is adnak a véleményüknek.

Persze miután gondolataimat a politikai témájú publicisztikák és nem a tudományos fantasztikum kategóriájú írások közé sorolnám, pontosan tudom, hogy számos megfélemlített jobboldali színművész kollégám jelezte már privátban, hogy egyetért a harminc éve balliberális irányítás alatt álló egyetem átalakításával, és elképzelhetetlen, hogy egy fiatal színészpalánta reggel a büfében kicsapja a Magyar Nemzetet vagy a Mandinert. Gábor György is erre utalt, aki szintén csütörtökön, szintén a Klubrádióban úgy fogalmazott: nagyon büszke a barikádozó tanulókra, és szíve szerint azonnal beírná nekik az ötöst.

Ebből pedig az következik, hogy amelyik ­diákja nem hőbörög, nem origózik, nem rezsimezik, nem diktatúrázik, esetleg egyetért a ­kuratórium elnökének céljaival, annak viszont egyest szánna. Bukást. Eltanácsolást. Hm…

De vissza Karsaihoz, aki augusztus 12-én azt mondta, számára értelmezhetetlenek a keresztény és a nemzeti jelzők. Szerinte ezeket definiálni kellene. Ebből lett a másik nagy botrány, mert szavaira reflektálva Vidnyánszky Attila az ATV-ben arról beszélt, hogy ő nem tud Karsaival miről diskurálni, és a fenti fogalmak elmagyarázása is meghaladja a képességeit. Karsaiék persze azonnal előhúzták az antiszemita kártyát, mert szerintük azzal, hogy Vidnyánszky idézte a professzor szavait, a legsötétebb vészkorszakot is megidézte, azaz: kódoltan zsidózott.

Abba pedig most igazán felesleges lenne belemenni, hogy az O1G-koalíció éppen összefog a judapestező, tetves zsidózó Jobbikkal, mindenesetre pikáns, hogy a tetves zsidózással nincs bajuk, Vidnyánszkyval ellenben van. Arról viszont érdemes lenne beszélni, hogy miért érzi mind Upor László, mind a diákság egy része, hogy az egyetem ideológiai támadás alatt áll.

Ugyan én nem tartozom az emberiség szellemi és lelki vezetőihez, a színészekhez – ezt sokszor el is mondják; balettosfiúként, ugribugri táncos gyerekként szoktak hivatkozni rám, meg néha egy apró kis szalonbuzizás is belefér –, de azt azért tudom, hogy ha a fenti mondatot elemezzük, akkor villámgyorsan eljutunk oda, hogy ha lenne jobboldali, konzervatív ideológia az egyetemen, akkor az intézményt nem lenne értelme jobboldali, konzervatív ideológiai alapon megtámadni.

De nincs.

Nagyon régóta nincs.

Van viszont transzneműek iránti érzékenyítés, habonyozás, stadionozás, diktatúrázás és az elfogadás meg a befogadás sulykolása. Fullajtárék szerint ezek egyetemes értékek, szerintünk viszont liberálisok. És talán ez a legnagyobb probléma az egyetemen tanító, harcosan vadliberális tanárokkal. Hogy meg vannak róla győződve, hogy a melegházasságért vagy a transzneműek jogaiért harcolni, vagy a „menekültek” el- és befogadásáért lobbizni – a többi jóemberkedő libernyák baromságról nem is beszélve – nem a szélsőliberális ideológiához kötődő törekvések, hanem egyetemes értékek, olyanok, amelyeket minden rendes demokratának kötelessége támogatni.

És ezek a tanárok, ezek az osztályfőnökök az SZFE-n gyakorlatilag élet-halál urai.

Olyan libernyák buborékban élnek, ahol aki nem hozzájuk hasonlóan gondolkodik, az ellenség. Meg tehetségtelen. Olyan, aki nem való a szent szakmájukba. És talán pont a fenti dolgok miatt nem is lehet igazán hibáztatni őket. Nincsenek tisztában azzal, hogy pont ők támadták meg harminc évvel ezelőtt, ­ideológiai alapon az SZFE-t.

Eljött az ideje a változásnak.