Változik az idő, változik a szemléletmód

Az őstörténetünket támadók kétségbe akarják vonni az archeogenetikai kutatások nemzetközileg is elismert sikereit.

Szent István örökségére építve válhatunk újra keresztény, szabdságharcos, bátor nemzetté Fotó: Koszticsák Szilárd Forrás: MTI

Akkor mégis milyen kihatással bír Bóna régi és „aczélos” kijelentése napjaink régészeti kutatásaira? Az önök által is felsorolt munkái közül a Hunok és nagykirályok című könyve például összefoglalja a Kárpát-medencei és a kelet-európai hun leleteket, mégis arra a következtetésre jut, hogy egyetlen hun temetkezés sem történt a térségünkben, mert mindegyik „hun kori” sír germán, gepida, szarmata vagy gót. Vannak bőven hun kincsleletek, mégis úgy tűnik, a hunok Attillával együtt meghalni elmentek innen máshová – mondhatja erre az olyan tudományosan képzetlen közíró, mint én vagyok –, hiszen a hivatalos magyarázat az, hogy „az összes feltárt sír, amiben hun leletek vannak, az az alárendelt népek egyikéhez tartozik”. Most tényleg higgyük el, hogy az V. században, a hun teljhatalom idején nem temetkeztek ide, és minden előkerült hun lelet a germán népek hagyatéka?

Véleményem szerint – amelyet megjelenés előtt számos szakemberrel, például Vida úr egyik közeli munkatársával és más jó nevű kutatókkal is egyeztettem – Bóna István munkássága és a magyar őstörténetet napjainkban támadó hiperszkepticista kutatók munkássága között annyiban van egyezőség, hogy a hunok helyett a „hun kor” fogalmát erőltetik, vagyis: nem a hunok voltak itt a Kárpát-medencében, hanem nekik alávetett hun kori népek. Bóna tehát egyike azoknak a kutatóknak, akik így megfeleltek a szovjet érdekeknek és azok hazai kiszolgálóinak.

Az őstörténetünket támadók most erre hivatkozva akarják kétségbe vonni az archeogenetikai kutatások nemzetközileg is elismert sikereit, amelyeket Kásler Miklós irányításával a Magyarságkutató Intézet és német kutatók produkáltak az Árpád-ház férfiágú leszármazásának meghatározásában. Sőt egy másik német tudós csapat Christine Keyser vezetésével odáig jutott, hogy a leletek összevetését követően közös férfiágú haplotípust írt le az ­ázsiai hun minta és III. Béla Árpád-házi uralkodónk örökítőanyaga esetében.

Az idestova fél évszázada, politikai nyomásra jegelt hun–magyar kapcsolatok kutatásában tudományos bizonyítékok alapján most végre határozott elmozdulás történt, még akkor is, ha Bónára hivatkozva tovább hangoskodik a hiperszkeptikusok gyengülő kórusa. Ráadásul szakemberektől tudom azt is, hogy keleten találhatók hun sírok, és azok feltárása meg is fog indulni.

Tisztelt Vida Tivadar! Tisztelt intézeti munkatársak!

Fentiekből, remélem, világosan kiderül, hogy a kiváló és elismert régész Bóna István nevét és szerepét nem állt szándékomban „valamiféle aktuális tudománypolitikai ügyben, hamis kontextusba helyezve, rossz színben feltüntetni” – amint azt a levelükben megfogalmazták, és amit most tisztelettel visszautasítok. Ugyanakkor azt is nagyon remélem, hogy világosan érthető: amit és amikor Bóna írt, az akkor volt, most pedig most van. Változik az idő, változik a szemlélet, ezt a tudományos fejlődés és a politikai lózungoktól megszabadult magyar közérdeklődés amúgy is kikényszerítené. Ezért át lehet, sőt át is kell gondolni a korábbi elméleteket, mert azok nem kőbe vésettek. Ez vihet közelebb minket a valósághoz, hiszen az idő és az igazság két külön fogalom. Egyiket se mellőzzük vagy dobjuk ki a másikért. Megköszönve szálkás kiállásukat, további szép és hasznos szakmai sikereket kívánok!