Tisztelt Vida Tivadar! Tisztelt intézeti munkatársak!
Szálkás, olykor elevenig ható kritikájukat messzemenőkig megértem, szerzőként pedig hálásan meg is köszönöm. (Azt nem tudom, miért vártak kerek húsz napig az elküldésével.) Az igazság és az idő azonban – röpiratuk alappillére – két külön fogalom: az idő (a múlt) rovátkázható, szépíthető, de közben az igazságot ne dobjuk el használatlanul. Mondjuk ki, hogy az igazság, ha már valami, legyen őszinteség is.
Nos, ennek szellemében amit leírtam, azt szóról szóra vállalom és fenntartom, viszont ha dr. Bóna István, a kiváló régész munkásságát úgy idéztem, hogy ezzel emlékét és környezetét szándékaim ellenére megsértettem, azért most az érintetteket őszintén megkövetem.
És akkor nézzük szigorúan a szakmai oldalt: Bónát azért említem egy lapon azokkal, akik a magyarság múltját támadták és támadják, mert ő volt az, aki már fél évszázaddal ezelőtti kutatásaival abba az irányba vitte a hunok vagy a „hun kor” kutatását, hogy tulajdonképpen bizonyíthatóan egyetlen hun sír sincs feltárva (kivéve az elpusztult csornai diadámás hun fejedelemnői sírt) a Kárpát-medencében, hanem csak hun tárgyak, üstök és hun áldozati leletek vannak. (Ez adott alapot a mai genetikai kutatások támadására – tudniillik hogy milyen hun sírokkal akarjuk összevetni a magyar honfoglaló mintákat, hiszen nincsenek is hun sírok Magyarországon, mondta Bóna egyik tanítványa, Bálint Csanád.) Erre egy tudós ember életében magyarázat az lehet, hogy olyan kényszerű politikai közegben nevelkedett – velünk, idősebbekkel együtt – és vált kutatóvá, majd pedig politikai felelősségtudattal és következményekkel is járó tisztségviselővé, amely pozíciókat egyszerűen nem lehetett az Aczél-féle tiltott, támogatott, tűrt tudományos emlőkön nevelkedett társadalmi magatartás nélkül betölteni. Különben eltűnt volna – és nem csak ő – a süllyesztőben.
Például Bóna már 1975-től egészen 1990-ig az MTA régészeti bizottságának titkára, majd elnöke lehetett. Szabadjon személyes tapasztalattal árnyalni a helyzetet. Engem 1975-ben, mert magyar zászlót terítettem az egyik mátyásföldi HÉV-megállóban ma is látható Jézus-keresztre, hat hónap szigorított börtönre ítéltek államellenes izgatásért. Lehet, ma már hihetetlen, de olyan időket éltünk, amikor egyetlen igazság létezett, a hatalomé. Bóna 1987-ben Akadémiai Díjat kapott és a régészeti tanszék vezetője lett, 1989-ben pedig átvehette a Munka Érdemrend arany fokozatát. Tévedés ne essék! Ezzel most sem akarom kétségbe vonni a professzor emberi és szakmai képességeit, de politikai lojalitás nélkül ez aligha történhetett meg, hiszen ahol most Rómer Flóris, Alföldi András, László Gyula és Bóna István arcképe látható, ott annak idején Rákosi, Lenin, Marx és Engels bekeretezett fizimiskái csüngtek.