Segítségükkel megtaníthatták, hogy mi a jó, mi a rossz, hogy mitől vagy kitől jó, illetve jobb félni, hogy milyen veszélyek leselkednek arra, aki elcsavarogva betéved a sűrű, sötét erdőbe, esetleg hogy a gonosz farkas bizony megöli és megeszi az elkódorgó gyerekeket, de azt is, hogy soha, semmilyen körülmények között sem szabad idegeneket beengedni a lakásba vagy a házba, ha a szülők nem tartózkodnak odahaza. Meg sok egyébre is. Például hogy a koldusszegénységből temérdek szorgalommal, tanulással és sok munkával ki is lehet törni. Gondoljunk csak azokra a történetekre, ahol a szegény ember legkisebb gyereke elindul szerencsét próbálni.
De a mesélő édesanyák azt is megtaníthatták, hogy a kisebbek, a gyengébbek tanulással és ravaszsággal túljárhatnak a nagyobbak eszén, győzhetnek, sőt vezetőkké válhatnak. No és persze az idősek iránti tisztelet is rengeteg mesében visszatérő elem.
Ezért is abszurd és teljesen átlátszó, amikor a Labrisz egyesület olyan hülyeségekkel érvel, hogy számukra igazából a társadalmilag érzékeny, sérülékeny csoportok és témák – például az örökbefogadás és a szegénység – voltak az igazán fontosak, és csak alig néhány LMBTQ témájú mese kapott helyet a Meseország mindenkié című könyvben.
Értjük. Ezek szerint valóban hiánypótló a könyv, mert egész életünk során még csak nem is hallottunk mostohás vagy szegény árva kislegényes, esetleg örökbe fogadott gyerekek történeteiről szóló meséket. Ja, de.
Fontos még megállapítani, hogy az LMBTQ tematikájú mesék nem maguktól, a földből nőttek ki, hanem korábban, egészen pontosan 2016-ban a Soros-alapítvány által 15 ezer euróval megtámogatott Labrisz Leszbikus Egyesület direkt ilyen tematikájú mesék elkészíttetését akarta elérni. Ezért és nem másért hirdettek pályázatot a témában.
Az egyesületnek a hagyományos mesék meleg, leszbikus, transznemű és nonbináris szereplők segítségével történő átdolgozásával céljai voltak. Méghozzá nagyon komoly, nagyra törő tervei. A történetek megszülettek, beérkeztek, értő(?) kezek megszerkesztették, többek között a nonbináris királyfi, a sárkány és a lovag édeshármasának vad és szenvedélyes szerelmének emléket állító meséket, a Labrisz Leszbikus Egyesület pedig kiadta a műveket.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!