Trump alternatívája az anarchia

A Demokrata Pártot maga alá gyűrő anarchista ideológiai mozgalom forradalmat akar.

New York, 2020. június 8. Tiltakozók a George Floyd halálát okozó rendőri túlkapás miatt és a rasszizmus ellen tartott tüntetésen New Yorkban 2020. június 7-én. MTI/EPA/Jason Szenes Fotó: Jason Szenes

A multikulturalizmus a társadalmat nem az egyenlő jogú egyének közösségeként, hanem a kulturális identitáscsoportok gyűjteményeként fogja fel (faj, etnikai hovatartozás, nem stb.). Nos, ez az igazi rasszizmus, amelynek célkeresztjében a fehérek állnak. A kulturális identitások akadálya – csábos lózung! – a fehér férfiak elnyomó mentalitása. A demokraták/BLM célja: minden identitáscsoport arányosan képviseltesse magát a társadalom intézményeiben. Az arányosság elérése megköveteli a vagyon és a hatalom újraelosztását egyes csoportoktól más csoportokhoz. Ilyen tömeges újraelosztást – rafinált kommunizmus! – csak egy zsarnoki kormány érhet el. És a zsarnokság a másként gondolkodók politikailag korrekt elhallgattatásával kezdődik. Az arányos képviseletet nyitott határok, korlátlan (ember)kereskedelem segíti.

A fekete „életügyisek” (BLM) és a demokraták megértették – amit a republikánusok nem egészen –, hogy rá kell venniük az amerikaiakat: változtassák meg értékeiket, elveiket. El kell hitetni a „mély Amerikával”, hogy a nemzeti határok védelme és a „színvakság” rasszista dolog; hogy Amerika nem egy-, hanem sokféle kultúra; hogy a történelem legfontosabb történése – ekörül forog minden – a rabszolgaság. (Viszont nem illik az arabok, illetve az afrikaiak rabszolgatartásáról beszélni, és arról sem, hogy azt a fehérek szüntették meg.) El kell hitetni, hogy a fehérek méltatlanok, nemcsak felmenőik vétke miatt, hanem mert visszavonhatatlanul bűnösek. Újdemokrata nyelven mondva – amit Nyugat-Európa továbbad – a fehér az önmagában rasszista. Azaz szexista, homofób, iszlamofób stb.

Trump szerint Amerika jó, s van oka a büszkeségre, Biden és társai szerint viszont rossz, ezért bűnhődnie kell. A multikulti megváltoztatja a szokásos értékrendet, az elvszerűséget, pusztítja, átépíti azokat az intézményeket, ahol ezeket tanítják. Ilyen a család, a vallás, az oktatás (ezt már tönkretették) és a közösségi élet. Ezekben az értékátadó intézményekben kellene helytállni, de a republikánusok nincsenek a helyzet magaslatán. Nemcsak Trumpnak, a tábornak is meg kellett volna húznia a vészféket a kampány során: a BLM/demokraták az anya-apa család megsemmisítésén dolgoznak. A BLM küldetésnyilatkozatában a transzneműség korunk égető kérdése, főleg, hogy az előbbiek mind fehérek. Joe Biden mondta: „Legyünk egyértelműek, a transznemek közötti egyenlőség napjaink polgárjogi kérdése.”

Egy évvel ezelőtt talán még nem tudta, mi a transzneműség. De radikalizálódott, mert elvárják tőle. Azt is hozzátette, hogy „a rendfenntartók abszolút, rendszerszerű rasszisták” (absolutely systemic racism in law enforcement). Ahogy korábban az antifasiszta mozgalmárok, most az antirasszista útitársaik szolgálják ki a multinacionális kapitalizmust, az emberkereskedő demokráciát és az ezt ideológiai cukormázzal leöntő partnerüket, a Demokrata Pártot. Biden – tudja, nem tudja – az amerikai életmód megdöntésére tör. Talán nem ez a szándéka, de amikor a BLM távbeszélőjéről leolvasott szavai politikává válnak, a következmény az amerikai életmód pusztítása.

A demokraták a hatvanas évek végén, a nagy létrontás idején mozdultak el a faji kérdésben kialakult politikai egyezségtől. Egyenlő jogok helyett különleges, faji alapú privilégiu­mokat követeltek azoknak, akiket a múltban diszkrimináció sújtott, és az általuk feltöltött bíróságok engedelmesen követték álláspontjuk, ítéleteikkel könnyítve a bűnözők életén.

Mint minden embernek, Trumpnak is van hibája. Néha önmaga legnagyobb ellensége. Mégis, nagy szerencséjük a republikánusoknak, a hófoltokban még meglévő klasszikus Amerikának, hogy ilyen elnököt kapott a sorstól. Erre a szokatlan, de szuverén férfira van most a legnagyobb szükségük. Más időkben rossz elnök lett volna, de e forradalmi időkben ő a legjobb, akit kaphattak. Megvan benne a vezető nélkülözhetetlen tulajdonsága: a bátorság. Elkötelezett Amerika mellett. Nem érez bűntudatot hazája múltja miatt, nem kér bocsánatot, nem vall be semmit, nem ereszkedik bárgyún féltérdre, mint a nagyképű nyugat-európai sztárfocisták a bajnoki mérkőzések előtt. A mesterségesen keltett bűntudat évtizedében ezek igen fontos vonások. Trump bízik Amerikában, és úgy akarja megtartani, ahogy a szüleitől kapta. Bízik hazája erejében, és tudja – szemben a pacifikált Euró­pával –, hogy harcban állunk a jövőnkért.

Trump nem a fehér, hanem az amerikai életmódot védi, amely mindenki számára nyitott, ha hajlandó befogadni. Lehet fanyalogni a stílusán, de jusson eszünkbe Joe Klein 2006-ban írt könyvének alcíme: Hogyan sajátították ki az amerikai demokráciát azok, akik hülyének nézik az embert? Robert F. Kennedy 1968-as elnöki kampánya volt az utolsó, amikor a politika a legmagasabb rendeltetését nyújtotta: vigasztalást adott, tanított, példát sugallt. Aztán a marketingszakemberek, a tanácsadók, a közvélemény-kutatók siserehada maga alá gyűrte az amerikai politikát és a mögötte kullogó Európát. Eltűnt a közéletből a regényesség és a lendület.

Marad a hajdani SZDSZ-plakát sugalmazta kérdés: ki törődik jobban az amerikai Kovács Pistivel? Trump elnök vagy a Black Lives Matter?

A szerző politológus, szerkesztő