A mikszáthi „tüzes rakéták” 2021 őszén a magyar oppozíciós térfélen sem egyebek, csak a kisemberek irigységét, a régi rendszerből átöröklött kisstílűséget, az örökös elégedetlenséget kihasználó demagóg szövegek. Prolihergelés, ami itt zajlik. A szó csúnya, magyartalan, mégis helytálló. Az már kevésbé hiteles, hogy ugyanaz a Jakab Péter, aki délelőtt parizert majszolva fotózkodik és tájszólásos álbeszélgetést folytat egy roma emberrel, délutánra képes magából kivetkőzve egy munkagépkezelővel ordibálni, börtönnel fenyegetőzni.

Mondhatnám, iskolapéldája a meghasadt önazonosságnak. Nem lehet büntetlenül a gyurcsányi cirkusz jelmeztárából kiutalt bohócruhára a kisemberek szürke gúnyáját felvenni. Hamar kisül a turpisság. Az évekkel ezelőtti cukiságkampány a Jobbik régi főnökének sem jött be: hiába altatta kövér macskáját a hasán Vona Gábor. Nem árt, ha ezt az intő példát megjegyzi az a sok kártékony elem, akik most a politikai ruhatárba beszabadulván máról holnapra a gárdamellényt szivárványos, steppelt kis pruszlikra szeretnék kicserélni.

Jakab tanult történelmet. Onnét tudható, hogy amikor a szélsőbaloldalnak, az ellenérdekelteknek szükségük volt hasznos idiótákra, akkor félrenéztek. A második világháborút követően így volt ez a kisnyilasokkal, akiket menten a magyarság ellen lehetett fordítani, valami hagymázas internacionalizmus jegyé­ben. Annak idején a kommunisták jól felfogott érdekből rehabilitálták a keretlegényeket. Manapság a rég szereptévesztésben lévő Jobbikot mosdatja a fősodrú balliberális média, azt sugallván, jobb ma tucatnyi operettnáci a parlamentben, mint egy Orbán Viktor. A sérelempolitika hangzavarától megfáradt radikális szavazók zöme pedig mehet a levesbe. Pontosabban a nagy, közös, válogatás nélkül egybehabart baloldali cefrés hordóba.

Jakab Péterből akkor lesz a nép egyszerű gyermeke, ha vége szakad – mert egyszer vége lesz – a politikai karrierjének. Akkor majd magyarázkodhat Miskolcon meg másutt is. Ha egyáltalán akad majd olyan, aki kíváncsi lesz a Jobbik elnökének utólagos kifogásaira, a megkésett mentegetőzésére. Ismerve a Jakab-féléket, ha levitézlenek is, meg tudják okolni a bukást. Pont, miként a politikai pálfordulást, a Jobbik szavazóinak arculcsapását is szemrebbenés nélkül megmagyarázzák.

Van abban valami ellenállhatatlanul abszurd, hogy a jelenlegi felállás szerint Miskolcon, a pártelnök szülővárosában a komplett Jobbiknak – élén Jakab Péterrel – egy Gyurcsány-párti jelöltre kell szavaznia. Sajnálom, nincs rá jobb szó: amit ma a Jobbik pártvezetése művel, azt szimplán árulásnak szokás nevezni. Engem nem zavar, de a hajdan radikális, nemzeti–konzervatív párt szavazói és megmaradt hívei bizonyára most néznek nagyot: ismét átfestették azt a bizonyos kaput. Az árpádsávos csíkokat mára átmázolták, de olyan émelyítő színkavalkádra, mintha valaki egy Jackson Pollock festményre visszaöklendezné az esti pizzáját.

Mindazonáltal nyilvánvaló, Schiffer András is találóan megjegyezte, hogy Jakab Péter küldetést teljesít, vagyis inkább szerepet játszik: ő a csőcselék hangja. Talán nem véletlenül. Érti azt a fajta nyelvet, használja a gesztusaikat, kétségünk sincs, szépen passzol hozzá a feladat. Hozza azt a fajta kultúrember alatti színvonalat, ami mára a balliberális politikum védjegyévé vált. Amit nemhogy száz évvel ezelőtt Mikszáth Kálmán, de 2006-ban még jóformán senki nem hitt volna el.

Jakabnak, ha így folytatja, még lehet négy éve a főnöke listáján, hogy az adófizetők pénzén botrányt botrányra halmozzon. Jakab útszéli hangneme már most havonta hatmillió forintjába kerül az adófizetőknek. Telik tehát majd újabb luxus-szolgálatikocsira meg minden egyébre. Egy pár új testőrt is fogadhat: alighanem szüksége lesz rá, ha a Dobrev Klára kebelére megtért pártja hajdani szimpatizánsai állják majd útját. Jakab talán ott is ki fogja dumálni magát.

Júdás végül egy fügefának magyarázkodott. Azt nem tudom, Miskolcon van-e fügefa. Ha nincs, ideje lenne ültetni egyet. Szükség lesz rá.

Borítókép forrása: Laufer László/Dunántúli Napló