A jó Mikszáth parlamenti karcolatait olvasom. Ilyeneket ír: „A szemöldökök össze vannak ráncolva. Tegnap még operett-dallamot fütyörészve, kissé féloldalra csúszott cilinderekben lejtettek be kvadrill-lépésekben a képviselők, még ibolya csokor is volt a gomblyukaikban, ma már ugyanezen az arcokon felhő borong, s lépéseik tompán, hatalmasan dübörögnek. A szemek is tele vannak haraggal, némelyeken pláne villámok égnek. Hermané tüzes rakétákat szór. Prónay Gábor orrlyukaiból forró pára gőzölög.” A múlt század fordulóján még ilyennek látszottak a parlamenti képviselők. A derék Prónay ott asszisztált Deák mellett, amikor a haza sorsa forgott kockán. A Függetlenségi párti Herman Ottó pedig – aki az iskoláit Miskolcon kezdte – nemcsak országgyűlési képviselő volt, hanem néprajztudósként, kiváló zoológusként is letett valamit az asztalra.
Ugorjunk a mába! Itt van nekünk a legújabb kori politikum kínálata. A megannyi jeles képviselő úr és hölgy között mostanság ott domborít egy szintúgy Miskolcról az Országházba cuccolt férfiú. Ki ne ismerné a nevét: Jakab Péterről van szó, aki immáron befutó a rendszerváltozás utáni magyar demokráciát megcsúfoló politikusok képzeletbeli, ám dicstelen ranglistáján. Az első hely vitathatatlanul a gazdájáé, Gyurcsány Ferencé. A bronzéremre meg többen is esélyesek.
Helyhiány miatt nem sorolnám fel őket, elég, ha tudjuk, azon a bizonyos kibővített bronzos dobogón mostanában jó nagy a tolongás. A baloldal hangadói rendre áthágják a jó ízlés, az erkölcs, a normalitás íratlan szabályait. Harsányan győzködik a magyar választópolgárokat, hogy a megkezdett, eddig sikeres út helyett akad egy rövidebb ösvény is, a málnáson keresztül. Meddő az igyekezetük. Ezt az óvatosan okos népnek nevezett nemzetet néhány ciklus óta nem sikerült bevinniük a bozótosba.
Pedig egy jó ideje Magyarországon az ellenzék vadul kampányol. Ha bő száz esztendeje Herman képviselő úr szemében „villámok égtek”, most a Jobbik elnöke iparkodik ordenáré viselkedésével felhívni magára és kenyéradóira a figyelmet. Jakab Péter szemében viszont nem cikázik semmifajta villám. Pusztán a magyar kormánnyal, egészen pontosan Orbán Viktor személyével szembeni zsigeri gyűlölet tompa fénye pislákol abban. A két gombszem mögött egy adagnyi önértékelési zavar, frusztráltság sötétsége gomolyog, amit megnyergelt s megsarkantyúzott az önimádat, a kettős lelkületű egyének utolsó mentsvára. Így tapasztaljuk meg nap mint nap, hogy ez a tanárféle miskolci lakos királykobrának képzeli magát, holott a többség tisztán látja, őkelme nem egyéb egy kerti, rövidebbre vágott locsolócsőnél.
A mikszáthi „tüzes rakéták” 2021 őszén a magyar oppozíciós térfélen sem egyebek, csak a kisemberek irigységét, a régi rendszerből átöröklött kisstílűséget, az örökös elégedetlenséget kihasználó demagóg szövegek. Prolihergelés, ami itt zajlik. A szó csúnya, magyartalan, mégis helytálló. Az már kevésbé hiteles, hogy ugyanaz a Jakab Péter, aki délelőtt parizert majszolva fotózkodik és tájszólásos álbeszélgetést folytat egy roma emberrel, délutánra képes magából kivetkőzve egy munkagépkezelővel ordibálni, börtönnel fenyegetőzni.
Mondhatnám, iskolapéldája a meghasadt önazonosságnak. Nem lehet büntetlenül a gyurcsányi cirkusz jelmeztárából kiutalt bohócruhára a kisemberek szürke gúnyáját felvenni. Hamar kisül a turpisság. Az évekkel ezelőtti cukiságkampány a Jobbik régi főnökének sem jött be: hiába altatta kövér macskáját a hasán Vona Gábor. Nem árt, ha ezt az intő példát megjegyzi az a sok kártékony elem, akik most a politikai ruhatárba beszabadulván máról holnapra a gárdamellényt szivárványos, steppelt kis pruszlikra szeretnék kicserélni.
Jakab tanult történelmet. Onnét tudható, hogy amikor a szélsőbaloldalnak, az ellenérdekelteknek szükségük volt hasznos idiótákra, akkor félrenéztek. A második világháborút követően így volt ez a kisnyilasokkal, akiket menten a magyarság ellen lehetett fordítani, valami hagymázas internacionalizmus jegyében. Annak idején a kommunisták jól felfogott érdekből rehabilitálták a keretlegényeket. Manapság a rég szereptévesztésben lévő Jobbikot mosdatja a fősodrú balliberális média, azt sugallván, jobb ma tucatnyi operettnáci a parlamentben, mint egy Orbán Viktor. A sérelempolitika hangzavarától megfáradt radikális szavazók zöme pedig mehet a levesbe. Pontosabban a nagy, közös, válogatás nélkül egybehabart baloldali cefrés hordóba.
Jakab Péterből akkor lesz a nép egyszerű gyermeke, ha vége szakad – mert egyszer vége lesz – a politikai karrierjének. Akkor majd magyarázkodhat Miskolcon meg másutt is. Ha egyáltalán akad majd olyan, aki kíváncsi lesz a Jobbik elnökének utólagos kifogásaira, a megkésett mentegetőzésére. Ismerve a Jakab-féléket, ha levitézlenek is, meg tudják okolni a bukást. Pont, miként a politikai pálfordulást, a Jobbik szavazóinak arculcsapását is szemrebbenés nélkül megmagyarázzák.
Van abban valami ellenállhatatlanul abszurd, hogy a jelenlegi felállás szerint Miskolcon, a pártelnök szülővárosában a komplett Jobbiknak – élén Jakab Péterrel – egy Gyurcsány-párti jelöltre kell szavaznia. Sajnálom, nincs rá jobb szó: amit ma a Jobbik pártvezetése művel, azt szimplán árulásnak szokás nevezni. Engem nem zavar, de a hajdan radikális, nemzeti–konzervatív párt szavazói és megmaradt hívei bizonyára most néznek nagyot: ismét átfestették azt a bizonyos kaput. Az árpádsávos csíkokat mára átmázolták, de olyan émelyítő színkavalkádra, mintha valaki egy Jackson Pollock festményre visszaöklendezné az esti pizzáját.
Mindazonáltal nyilvánvaló, Schiffer András is találóan megjegyezte, hogy Jakab Péter küldetést teljesít, vagyis inkább szerepet játszik: ő a csőcselék hangja. Talán nem véletlenül. Érti azt a fajta nyelvet, használja a gesztusaikat, kétségünk sincs, szépen passzol hozzá a feladat. Hozza azt a fajta kultúrember alatti színvonalat, ami mára a balliberális politikum védjegyévé vált. Amit nemhogy száz évvel ezelőtt Mikszáth Kálmán, de 2006-ban még jóformán senki nem hitt volna el.
Jakabnak, ha így folytatja, még lehet négy éve a főnöke listáján, hogy az adófizetők pénzén botrányt botrányra halmozzon. Jakab útszéli hangneme már most havonta hatmillió forintjába kerül az adófizetőknek. Telik tehát majd újabb luxus-szolgálatikocsira meg minden egyébre. Egy pár új testőrt is fogadhat: alighanem szüksége lesz rá, ha a Dobrev Klára kebelére megtért pártja hajdani szimpatizánsai állják majd útját. Jakab talán ott is ki fogja dumálni magát.
Júdás végül egy fügefának magyarázkodott. Azt nem tudom, Miskolcon van-e fügefa. Ha nincs, ideje lenne ültetni egyet. Szükség lesz rá.
Borítókép forrása: Laufer László/Dunántúli Napló
