A szociáldemokrata Peter Struck, német védelmi miniszter mondta 2002-ben: „Németország biztonságát ma a Hindukusnál védik.” Ebben most visszatekintve is igazat adhatunk neki. A NATO afganisztáni művelete húsz éven át távol tartott tőlünk olyan problémákat, amelyekkel immár testközelből szembesülünk a szégyenteljes nyári csapatkivonás óta.
Most Lengyelországnál, Litvániánál és Lettországnál ostromolták meg az EU külső határát.
Ezért mindhárom ország olyan határvédelemre tért át, mint amilyennel 2015-ben Magyarország védte az Európai Uniót. Köszönet ezért sem akkor, sem most nem érkezett az EU-tól. Ellenkezőleg: az unióba 2004-ben belépett kelet-közép-európai államokat megdorgálják az EU külső határvédelmére vonatkozó csatlakozási kötelezettségeikből adódó védelmi intézkedéseik miatt, miközben dicsőítik a nyugati nem kormányzati szervezeteket (NGO-kat), amelyek tényleges csempészként fellépve a Földközi-tengerre csábítják és az unióba hozzák a bevándorlókat.
Az Európai Unió ezen élethazugságának el kell buknia, és a lengyelek, a magyarok, valamint más kelet-közép-európaiak remélhetőleg ki is tudják ezt a bukást kényszeríteni.
Azt üzenem a német Zöldeknek, akik a határok biztosítása ellen és a túlnyomórészt fiatal emberek ellenőrizetlen beáramlása mellett szólnak: „Természetesen abból kell kiindulni, hogy a Zöldek közül mindenki a saját lakását vagy házát is a bevándorlók rendelkezésére bocsátja. Elvégre az egyéni őszinteségről is szó van itt, nemde?” A magam részét én már 2015-ben kivettem ebből, amikor a szüleim kis lakását, amelyet nem használnak, felajánlottam a tartományi lakáshivatalnak bevándorlók elhelyezésére. A nappaliban egy négy – német, angol, arab és urdu – nyelvű üdvözlőlevél mellé kifüggesztettem a német alaptörvény szövegét is.
