Az Európai Unió létjogosultsága egyenjogú tagjainak együttes gazdasági, szociális és biztonsági hasznából táplálkozik. Amennyiben nem teljesíti ezeket az alapfeltételeket, gyorsan a földi halandók örök sorsára jut. Lehetséges, hogy ha Peter Struck ma élne, akkor azt mondaná: „Németország és az Európai Unió biztonságát ma az EU kelet-közép-európai külső határainál biztosítják.” 

Itt teszem hozzá, hogy Brüsszelnek ki kell egyenlítenie a számlát a szükséges határvédelmi eszközök után, miután a tagállamok közösségi feladatot hajtanak végre.

2016 januárjában cikk jelent meg a Frankfurter Allgemeinen Zeitungban (FAZ) Alexander Demandt történész tollából. A régi rend vége című írásban Demandt egy olyan eseményről tesz említést, amely a szíriai Antiókhia római udvarában történt Kr. u. 376-ban. A szöveg eredetileg egy CDU-közeli folyóiratban, a Die politische Meinungban jelent volna meg, ám Merkel asszony csápjai elértek odáig, és megakadályozták ezt. A FAZ pedig – legalábbis akkor – készen állt rá, hogy betöltse a keletkezett űrt. Nem sokkal később ez már ugyanúgy nem lett volna lehetséges: ennyit a nyílt vagy nem nyílt németországi közbeszédről. Demandt professzor nem állítja, hogy a történelem ismétli önmagát, az azonban figyelmeztetés, hogy a rossz döntések mindig szélsőséges fejleményeket vonhatnak maguk után.

Így ír: „A római birodalom barátian viseltetett az idegenekkel szemben. A bevándorlók viszont csak áttekinthető számban integrálódhattak. A hatalmi szerkezet eltolódott. Az idegenek idegenek maradtak a birodalom számára, mindazonáltal átvették a hatalmat. Kr. u. 376-ban Antiókhia római udvarában vizigótok küldöttsége jelent meg a Duna-deltához közeli Moe­sia tartományból. Germán beszámolók szerint Belső-Ázsiából egy vad, lovas nép, a hunok bukkantak fel, akik a Fekete-tengertől északra legyőzték a keleti gótokat, és ugyanez a sors fenyegette a vizigótokat is. Utóbbiak elmenekültek, és a Duna északi partján várakozva kérték, hogy fogadja be őket a birodalom békés menekültekként. A koronatanácsban aggályokat is megfogalmaztak, de az indítványozók akarata érvényesült. A birodalomnak telepesként, adófizetőként és katonaként is szüksége lehetett bevándorlókra, ezenfelül a császárnak a keresztény könyörületesség jegyében nemcsak a rómaiak jólétére kellett gondolnia, hanem minden rászorulóról gondoskodnia is. Megadták az engedélyt, a határt megnyitották, a gótok pedig bejöttek. A római helytartó próbálta megszámolni a beérkezőket, de a folyamat kicsúszott az ellenőrzés alól. Nap mint nap járták oda-vissza a révek a folyót, ahogy a kortárs Ammianus Marcellinus írta: számtalanul, mint az Etna szikrái.

Nagyon hamar ellátási gondok jelentkeztek. A római kereskedők az egekbe emelték az árakat; ahogy Ammianus írta, egy döglött kutyáért egy fejedelmi ifjat kértek cserébe. 

A gótok fosztogatni kezdtek, összecsapások törtek ki. A gótok erősítést kaptak a római bányákból, amelyekben nagy számban dolgoztak germán foglyok, akik most csatlakoztak néptársaikhoz. Harcok törtek ki, a határvédő csapatokat leverték, a császár segítséget kért. Valens császár a birodalom keleti hadseregével érkezett meg, az ütközetet 378. augusztus 9-én vívták meg Drinápolynál (ma: Edirne Törökországban). A római sereget leverték, a császár elesett. Utódjának, Theodosius császárnak 382-ben földet kellett adnia a gótoknak, akik ott a saját jogaik szerint élhettek. A dunai határ azonban nyitott volt, és úgy is maradt. Újabb és újabb csoportok nyomultak be a birodalomba. 406-ban már a rajnai határt sem lehetett tartani. A népvándorlás folyamatosan zajlott. A hódítás csak a longobárdok 568-as itáliai betörésével ért véget.”

Azt már én teszem ehhez hozzá, hogy 885 évvel később, Konstantinápoly elestével a Keletrómai Birodalom is elbukott. 2015 óta az az érzésem, a visegrádi államokat sajátos folytonosság fűzi Kelet-Rómához, és védik Nyugat-Rómát a saját ostobaságával szemben. Az unióhoz 2004-ben csatlakozott országokból az EU védelmezői lettek. Maradjanak is azok!

A szerző 1990 és 2005 között a szászországi SPD-képviselők vezetője, 2019-ben kilépett a Német Szociáldemokrata Pártból

Borítókép: Lengyel határőrök a fehérorosz határnál, az északkelet-lengyelországi Usnarz Gorny falu környékén. A lengyel hatóságok az utóbbi időben a migrációs nyomás jelentős növekedését tapasztalják, erősödik a Közel-Keletről Fehéroroszországon át az Európai Unió keleti határa felé irányuló illegális bevándorlás (Fotó: MTI/PAP/Artur Reszko)