Ha választásra kerül a sor, jó, ha egy vita arról szól, milyen tényeket tud maga mellett felsorolni az érintett fél. Igaz, a negatívumokra hamarabb akad vevő, ha valósak, ha nem. Már csak ilyen az emberi természet. Mégis, nézzük meg, milyen pozitív állításokat mondhatunk el az elmúlt évtizedekről! Mi mindent láthatunk a statisztika adataiból?
A hosszú statisztikai idősorok mutatják, hogy az elmúlt hat évtizedben – a szocializmust is beleértve! – minden kormány vagy politikai vezetés arra törekedett, hogy a reálbéreket emelje. A Kádár-korszaknak is akkor lett vége, amikor az utolsó két évben már csökkentek a reálbérek. Csurka mondta is: „A kommunizmus megbukott. Miért? Mert nem tudott kenyeret adni az embereknek.” Igaz, az emberek akkor nem tudták, hogy közben a kormányzat adóssághegyet halmozott fel, ami a rendszerváltás bekövetkeztekor súlyos életszínvonal-esést eredményezett. Sajnos a rendszerváltó kormány sem tudta a súlyos devizahiányt egy csapásra megszüntetni. Sőt a KGST-piac összeomlásával a baj csak fokozódott, hiszen ottani követeléseinket se tudtuk behajtani!
De a következőkben is igaz volt a fenti tétel. A választópolgár a demokráciában is minden négy évben büntette a politikai vezetést, ha nem tudta emelni vagy éppen csökkentette a reálbéreket. 2002-ig nem nőttek a bérek. Addig egymást váltották a kormányzatok. A szociálliberális kormányok éppen ezért igyekeztek is emelni a reálbéreket. De mivel ezt csak az eladósodás fokozódása mellett tudták megvalósítani – mint a Kádár-korszak idején –, az időszak végére ismét ellehetetlenült a gazdaság. Jött a nemzetközi pénzügyi válság, és az utolsó évben reálbércsökkentés következett be. Meg is bukott az MSZP–SZDSZ-kormány.
A következő tizenkét évben viszont a reálbér – egy év kivételével – folyamatosan emelkedett. Jelentősen nőtt a GDP, tavaly például nem is akármilyen mértékben, 7,1 százalékkal az előző évi adathoz viszonyítva, ez lehetővé tette a béremeléseket. Jelentős béremelkedés ment végbe; bár ebben a munkaerő-elvándorlás is szerepet játszott. Ami a gond, hogy inkább csak a versenyszektorban következett be, másutt lassabban nőttek a bérek. A szükséges deviza ekkor alapvetően nem kölcsönök, hanem főleg termelő tőke formájában jött be. Nem volt ez a folyamat minden áldozat nélküli, hiszen a termelőtőke bevonzása is pénzbe került. Ennek a gazdaságpolitikának az eredményeként azonban a gépipar felzárkózott mint nettó devizatöbblet-termelő ágazat az agrárium mellé, amely mindig az volt. Exportorientált gazdaság lettünk.
