Mi volt a privatizációval? A szociálliberális kormányok korábban eladtak, amit lehet, külföldi kézbe; bankokat és az infrastruktúrát is. Ez azért fontos kérdés, mert azokban az 1994 utáni években a vagyonkiárusítás kapcsán nagy arányban az infrastruktúrába jött be a külföldi tőke. Az pedig nem tudja kitermelni a repatriálandó nyereség valutafedezetét, az nyomást gyakorol a magyar forint árfolyamára. A nemzeti-konzervatív kormányok ezzel szemben igyekeztek az infrastruktúrát, a közművagyont visszavásárolni magyar tulajdonba. A bankokban is jelentősen megnövekedett a magyar tulajdon aránya, ami megint csak a banki nyereség országhatáron belül maradását, legalábbis a profitkiáramlás csökkenését jelenti.

De nézzük tovább!

A költségvetési egyensúlyhiány és a fizetésimérleg-problémák miatt a 2002 utáni időszak végén a szociálliberális kormányoknak be kellett hívni az IMF-et, amely kényszerzubbony-politikával szabta meg a mindenkori megszorításokat. Láttuk, bele is buktak. A következő polgári kormány felmondta az IMF-szerződést. Igaz, átmenetileg kénytelen volt a nagy rendszerekből (oktatás-egészségügy) pénzt elvonni, pontosabban: nem odaadni, mert az Európai Unió is ragaszkodott a költségvetési hiány mérsékelten tartásához. Ez komoly gond, s az lesz a jövőben is. De mégis számos szuverén döntést, adópolitikai lépést hozhatott meg az ország az aktuális pénzügyi és gazdaságpolitikájában. Amit az IMF jelenléte esetén aligha tehetett volna meg.

A szociálliberális kormányok csökkentették, illetve megvonták a lakástámogatást 2002 után, és hagyták a lakosságot a devizahitel csapdájába esni. A 2010 utáni kormányzatokra hárult ennek a rendezése, bár nem ők okozták a problémát. De komoly áldozatokat hoztak a megoldás érdekében. És a gyermekes családokat, s azok lakáshoz jutását oly mértékben támogatták, amely példaértékű világméretekben.

A szocialista időkből megörökölt deviza-államadósság külső függést jelentett az országnak, ami, mint láttuk, 2010 előtt igen súlyos lett. A polgári konzervatív kormányok 2010 után viszont mindent megtettek, hogy ha finanszírozni kell az államháztartást, az hazai megtakarításokból, forintban történjék. Jelentős volt ezért a devizaadósságok leépítése az elmúlt évtizedben. Ha most kényszerül devizában kölcsönt felvenni, annak jó oka van: részben a vírusválság miatti visszaesés a korlátozások miatt érintett devizakitermelő ágazatoknál – turizmus, vendéglátás –, részben bizonyos EU-s lépésekre való felkészülés miatt.

Összegezhetjük: a nemzetközi gazdasági és politikai körülmények viharai között hajózva ezek olyan tények, amelyek egy hosszú távú stratégia megvalósítását mutatják. Alapos megfontolás után ez bizonyosan további támogatást érdemel.

A szerző közgazdász, professor emerita

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Kurucz Árpád)