időjárás 11°C Aurél 2022. október 5.
logo
Az amerikaiak ukrán bábkormánya minden létező vörös vonalat átlépett

Az elkerülhetetlen bukás

Pilhál Tamás
2022.04.27. 07:50 2022.04.27. 08:48
Az elkerülhetetlen bukás

Igazán tanulságos mostanában amerikai ultimátumokat olvasgatni. Egy klimaxos birodalom kórképei ezek. – Ha Kína fegyvereket és készleteket szállít Oroszországnak vagy segít kijátszani a szankciókat, komoly következményekkel kell szembenéznie az Egyesült Államok részéről – fenyegetőzött Ned Price, az amerikai külügyminisztérium szóvivője néhány napja. Magyarán: Kína hajoljon földig az oroszellenes amerikai szankciók előtt, különben ő is kap belőlük. A Nyugat hordhat fegyvereket Ukrajnának – de Kína az oroszoknak nem.

Aztán egy másik dörgedelem: – Szerbia az uniós (!) integrációját veszélyezteti azzal, hogy Kínától vásárolt légvédelmi rakétarendszert – ezt már a belgrádi amerikai nagykövetség süvöltötte. Hozzátették: „[a szerb] kormánynak tisztában kellene lennie azzal, milyen rövid és hosszú távú hatásai vannak a kínai cégekkel kötött üzleteknek az ország korábban megfogalmazott csatlakozási céljaira”. Gyönyörű, ugye? Már nyíltan beismerik: nem Brüsszel, hanem ők döntik el onnan a tengerentúlról, mi veszélyezteti az uniós integrációt. Mint ahogy – láthatóan – azt is Washingtonban szabják meg, milyen oroszellenes szankciókkal kell lábon gépágyúznia magát az Európai Uniónak. Az arcátlanságnak nincs határa: két évtizede az amerikaiak rommá bombázták, ma viszont ugyanők megszabnák Szerbiának, kitől és milyen légvédelmi kütyüket vásárolhat. Ha kínai a légvédelmed, azzal megsérted az „európai értékeket”, s nem válhatsz ennek a pompás klubnak a tagjává – üzeni Brüsszel „szóvivője”, Washington. Bár a friss felméréseket elnézve a szerbek többségének esze ágában nincs csatlakozni ehhez az istentelen, dekadens árnyékbirodalomhoz.

Mindeközben az angolok – az Egyesült Államok hóna alól – elkezdték fülig fölfegyverezni a Szerbiától elrabolt Koszovót. Természetesen a béke és a jó szándék jegyében. Már 1914-ben is milyen remek ötlet volt fáklyát hajítani a balkáni lőporos hordóra, ugye? (Koszovó a tökéletes példa rá: van jó meg rossz szeparatizmus. A jó az, amikor az amerikaiak és harcostársaik darabolnak föl nekik nem kedves államokat holmi önrendelkezési jogra, etnikai elvre hivatkozva, népszavazás mellőzésével, a lehető legigazságtalanabb módon húzva meg a határokat, elhintve a későbbi marakodások magvait. A rossz szeparatizmus pedig az, amikor a megcsonkítottak népszavazást, igazságot és egyéb avítt dolgokat követelnek maguknak.)

Aztán egy harmadik hír: – Nem szeretnénk azt látni, hogy India gyorsan növeli oroszországi importját mindazon energiahordozókból vagy más termékekből, amelyek importját jelenleg tiltja az Egyesült Államok vagy más nemzetközi szankciós rendszer. És igen, következményekkel néznek szembe mindazon országok, amelyek tevőlegesen megpróbálják megkerülni vagy kijátszani ezeket a büntetőintézkedéseket – keménykedett Daleep Singh, a Fehér Ház helyettes nemzetbiztonsági tanácsadója, miután néhány napja találkozott az indiai külügyminiszterrel Újdelhiben. A fenyegetőzés előzménye, hogy India február vége óta rúpiáért merészel kőolajat vásárolni az oroszoktól. Márpedig olajat venni csak amerikai dollárban szabad – ugyanis az Egyesült Államok ezt írta elő a világ népeinek. Akinek ez nem tetszik, és sokat ugrál, egy nap könnyen olyan füstölgő romhalmazként ébredhet, mint Irak, Szíria, Líbia vagy Afganisztán.

Így megy ez: aki nem áll be az amerikai sorba, annak elvágják a torkát. Nemrég az oroszbarát pakisztáni miniszterelnököt is – hogy, hogy nem – elzavarták. Előtte az amerikaiak „barátilag” megüzenték nekik: addig nem lesz jó a két ország kapcsolata, amíg Imrán Hán vezeti a kormányt. Tudniillik ő – rágondolni is borzalom – jóban van Putyinnal. A fenyegetés célba ért: most már nem Imrán Hán a miniszterelnök. Megbuktatták.

Ebben a stílusban „tárgyalt”, intézte ügyeit az Egyesült Államok, a Föld Ura azóta, hogy a Szovjetunió 1991-es szétesésével ölébe hullott a világ. Fenyegetés, zsarolás, kifosztás, szabadrablás, kioktatás, cinizmus, kettős mérce, lenéző gőg, végtelenül nagy arc, beteg messiás­tudat, CIA által szervezett puccsok, terrortámadások, hamis zászlós hadműveletek, polgárháborúk. S mindezek tetejébe: katonai agressziók sora, több millió ártatlan áldozattal.

Az egypólusú világrendnek azonban – amelyben az Egyesült Államok bármit következmények nélkül megtehetett (és meg is tett) – vége. Legkésőbb február 24-én lett vége. Vagy talán már 2014-ben, amikor az ukrajnai CIA-s ­puccs nyomán az oroszok visszavették a Krímet. Vagy 2015-ben, amikor Putyin – az amerikaiak szíriai agressziójára és a CIA-gyanús módon kirobbantott polgárháborúra válaszul – katonai segítséget küldött az Aszad-kormánynak. Szembeszállt a Föld Urával. Ami megbocsáthatatlan. Minden bizonnyal ezért lépett szintet az Ukrajna-projekt.

Az első fázis még „csak” Ukrajna bekebelezéséről, nyersanyagainak, aranykészletének teljes lenyúlásáról szólt. Ehhez kellett az ötmilliárd dollárból megszervezett Majdan-puccs, majd az országra rászabadított Hunter Bidenek. Miközben az ukránok nyomorogtak, a nyakukra ültetett amerikai állampolgárságú kormánytagok és ukrán oligarchák elképzelhetetlen vagyonokat harácsoltak össze. A második fázis már a háborúról szólt: a létező összes vörös vonal átlépésével rákényszeríteni az oroszokat az összecsapásra. Hogy miért, azt a minap Kijevben tárgyaló Lloyd Austin védelmi miniszter el is árulta: hogy totálisan meggyengítsék Oroszországot. Ilyen vörös vonal volt az ukrajnai oroszbarát párt betiltása, az oroszbarát politikusok és újságírók meggyilkolása, elüldözése. Aztán az orosz (és más) nemzetiségek szisztematikus üldözése, anyanyelvi oktatásuk ellehetetlenítése, a teljes ukránosítás.

Naná, hogy az Egyesült Államok semmit sem tett ez ellen (noha egyetlen köhintésére törölték volna a törvényt): a reménybeli háborúhoz a végsőkig kellett ingerelni az oroszokat. Közben a horogkeresztes zászlók alatt masírozó szélsőjobboldali bandák (Azov-zászlóalj stb.) büntetlenül gyilkolták az oroszokat. A Donbaszban az ukrán hadsereg lakott területeket is ágyúzott: az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosi Hivatalának (OHCHR) 2022. ja­nuár 27-i jelentése szerint 2014 és 2021 között legkevesebb 3404 civil áldozata volt az itteni harcoknak, de becslése szerint inkább 4400. Többségük orosz.

Még vörösebb vonal volt Ukrajna NATO-csatlakozásának alkotmányba foglalása. Pedig a német Der Spiegel dokumentumokkal bizonyította: a NATO 1990-ben megígérte a Szovjetuniónak, hogy nem terjeszkedik tovább kelet felé. Ennyit az ígéretekről. Majd NATO-kiképzők jelentek meg Ukrajnában, támadó rakétarendszerek telepítése kezdődött. Mindezt Moszkvától néhány száz kilométerre. Hogy az ilyesmi mennyire vörös vonal, arra példa az 1962-es kubai rakétaválság vagy egy minapi nyilatkozat is: Scott Morrison ausztrál miniszterelnök vasárnap „vörös vonalnak” nevezte, hogy kínai katonai bázis létesüljön az Ausztráliához közeli Salamon-szigeteken. Na ugye!
Látható: az amerikaiak ukrán bábkormánya minden létező vörös vonalat átlépett. Nem a béke, hanem a háború volt a cél. Az oroszok pedig nem szívbajosak: a háborúval egy füst alatt lerendezik a maguk revízióját. A francia Le Figaro újságírója, Georges Malbrunot, aki néhány napja tért haza a frontról, arról számolt be, hogy az ukrán haderőt az amerikaiak irányítják.

Ez tehát egy amerikai–orosz háború. Egy süllyedő birodalom kapálózása, hogy késleltesse a bukást. Ám az elkerülhetetlen.

Borítókép: Joe Biden amerikai elnök aláírja az Ukrajnának nyújtandó, 800 millió dolláros biztonsági segélyről szóló felhatalmazást a washingtoni Fehér Házban 2022. március 16-án. (Fotó: MTI/EPA/Shawn Thew)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.