A nemzeti oldal egymás után negyedszer verte agyon a kommunistákat, ráadásul most minden eddiginél jobban, de mintha mi sem történt volna. A moslékkoalíció megszállottan pörgeti ugyanazt a lemezt, miközben, történelmi szokásukhoz híven, gyávasággal párosult pszichopata embertelenséggel döfködik egymásba a kést. Hibát, tévedést magukban nem lelnek, kizárólag mindig mások és főleg a körülmények felelősek a sokadik kiütésért.
A parizeres operett-Szamuely, mintha nem harmadolta volna frakcióját, háta mögött mandátumvadász szektája maradékával eszelős tekintettel fogadkozik, hogy most aztán igazán készen állnak, hogy kivezessék Magyarországot a nem létező, csupán általuk elképzelt válságból. Hadházy unokatestvére, a hódmezővásárhelyi futóbolond (akinek politikai gyámjai a zavarodott kapitány szerint a nagy kampánylendületben tárgyalni akartak a magyarellenes kijevi vásári komédiással, ám egy sajnálatos bombariadó meghiúsította a mestertervet) arról locsog, hogy Orbán Viktor a keleti frontra küldené szegény megcsóklászott gyerekeit.
A külföldön kitalált Momentum bojkottot hirdetett az Országgyűlés alakuló ülésére, valószínűleg majd csak fizetésnapon terveznek bemenni, nehogy a Fidesz ellopja a gázsijukat – igaz, a normális többségnek nem fognak hiányozni, tulajdonképpen bojkottálhatnák az egész ciklust. A drogpropagandista Juhász Péter, aki 2018-as bukása után szemérmetlenül a maradék – talán asztaltársaságnyi – követőjétől kéregetett ügyes kis pénzecskét erre-arra, most egyszerre kilökte a politikai hulladéktároló tetejét, és utcai ellenállásról óbégat. Ami egyébként 2018-ban és utána is remekül sikerült, amint azt a negyedik kétharmad is bizonyítja. Sebaj, bizonyára lesz itt megint földön fetrengés és korlátmászás a közmédiában, füstbomba és nehéz sorsú gyerekeknek gyűjtött szánkók felgyújtása az Országház előtt a nemzet karácsonyfájánál – ismerjük már ezt 2018 óta. (És 1948, és 1918 óta. Mert ezek bizony ugyanazok.)
Az önreflexióra, az alázatra, szóval a normális emberi viselkedésre való totális képtelenség legcsudálatosabb példáját minden bizonnyal a moslékkoalíció főnöke szolgáltatta. A bolsevista diktatúra által elrabolt Apró-villában pöffeszkedő-püffedő Gyurcsány minapi magyarázkodásában arra biztatta a szedett-vedett társaságot, hogy váljanak mind Gyurcsányokká. No, hát ez viszont maradéktalanul sikerült. Egyéniben és egészében a negyedszer is bucira vert bukott kompánia Gyurcsány úgy, ahogy van. Tökéletesen elsajátították mind, hogyan kell becstelennek, szemforgatónak, gátlástalan hazudozónak, tenyérbemászóan demagóg tahónak lenni.
Lelkes cipóként beugrottak a vezér nagyra tátott szájába (leglelkesebben a mamuszfetisiszta operett-Szamuely), így a végeredmény nem is lehetett kérdéses. Ebben persze nincs újdonság, pláne innováció. Április 2-án is ilyenek voltak. És ilyenek lesznek jövő április 2-án is, meg azután is.
Április 3-át viszont egyszerűen kihagyták, átugrották, tudomást sem vesznek róla. Ami persze nem baj, hiszen míg mi nyújtózunk cseppet a győztes harc után, és kiélvezzük a balliberális szűkölést, addig ők megtörhetetlen lelkesedéssel dolgoznak tovább annak érdekében, hogy a nemzeti oldal 2026-ban is kétharmaddal takarítsa le őket a küzdőtérről. Hiába, a hatalom a népé, még ha a baloldal gyűlöli is ezért a magyar népet. Mert gyűlöli, ezt tudjuk azóta, amióta 1990-ben Tamás Gáspár Miklós a Mucsa és félelem vagy SZDSZ-győzelem ellentétpárban határozta meg Magyarország valódi létharcának a tétjét.
