Magyar emberek mélyebb beszélgetése nemritkán 1920. június negyedikénél, a Trianon verte hazánál ér véget, ennél a megcsonkított, lánctalpakkal taposott földdarabkánál. Meg azoknál a történelmi városoknál, ősi vármegyéknél, melyeket kiszakított belőle a „művelt Európa”, kikacagva a Szentírást:
Embertársad mezsgyekövét, melyet az ősök raktak le, ne told odébb örökrészed határánál, azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad neked tulajdonul.
Őrtüzek nyugaton címmel hiánypótló film készült az 1921-es nyugat-magyarországi felkelés hőseiről, az elhallgatott Rongyos Gárdáról. Éppen ideje. Harcsa Béla most bemutatott dokumentumfilmje fikciós jelenetekkel tárja elénk a legendássá lett soproni népszavazás előzményeit. Egyik legszebb, legdicsőbb szabadságharcunkra hívja fel figyelmünket a film, benne azokra, akik szívük parancsára indultak el megvédeni a történelmi hazát, s ha kellett, életüket adták érte.
A bátorságról szól ez a film – mondja a rendező. – Azokról, akik felsőbb felhatalmazás nélkül, hazafiként álltak ki a trianoni diktátum ellen.
A magyar történelem egyik legsötétebb korszaka követte az első világháborút. A köztársasági elnökké lett, mindenre alkalmatlan vörös gróf, Károlyi Mihály valósággal kicsavarta a fegyvert a frontról hazatérő magyar bakák kezéből. Hadügyminisztere, a züllött Linder Béla a Parlament lépcsőjén üvöltötte: soha többé nem akar katonát látni!
Éppen akkor, amikor a történelmi Magyarország csonkolására készült a győztes antant.
