„A medence mint földrajzi fogalom általában hegyláncoktól körülfogott területet jelent. A medence általában nagyobb, többé-kevésbé zárt, homorú felszínű alakulat. Lehet egészében sík, de lehet tagolt is, síkságok, dombságok, középhegységek váltakozhatnak benne. Magyarország szempontjából kiemelkedő jelentőségű a Kárpát-medence.”

Végezetül idézem még a Földrajzi fogalomtár című munkát (szerző dr. Makádi Mariann):

„Medence: minden oldalról befelé néző lejtőkkel határolt, kerek vagy szabálytalan alakú, zárt vagy egy helyen nyitott térszíni bemélyedés, negatív felszínforma, amely lehet vetődéssel kialakult szerkezet, illetve erózióval vagy akkumulációval létrejött felszínforma. Medencevidék: medence az azt körülvevő hegységkerettel együtt.”

Akkor talán ennyit a medencékről s a Kárpát-medencéről. Örülök, hogy segíthettem.

És akkor nézzük tovább a fontosabb megállapításokat – mindjárt ezt:

„Mielőtt továbbhaladnánk, tisztázzunk valamit. A miniszterelnök bírálói gúnyosan – amúgy bután és tudatlanul – arra hivatkoznak, hogy faj csak egy van, az emberfaj, tehát Orbán Viktor szóhasználatával van gond. Ez nevetséges. A »faj« szót többféleképpen használják, általában arra a jelenségre, hogy skandináv fehérek és fekete-afrikaiak, indiaiak és kínaiak külleme eltér egymástól (nem szólva történelmükről, vallásukról és kultúrájukról).”

Gyurcsányi módra összerakták

Igen, ez nagyjából rendben is van, helyretettük a „fajt”, ez nagy öröm, s azt is mindjárt leszögezhetjük, hogy Orbán Viktor nem áll és soha nem állt Gobineau hírhedt könyvének szellemi alapján. Ez egyszerűen le- és megtagadhatatlan tény. És akkor itt be is fejezhetnénk ezt az egészet, de nem fejezhetjük be, ugyanis most ismét azzal állunk szemben, amit Gyurcsány Ferenc oly kiválóan összefoglalt már egyszer – emlékezzünk csak:

„Mi csináltuk meg a »köteles akciót is«. Semmi kétség: ami elhangzik, az képileg erőteljes, sőt durva, de nem agresszív és nem fenyegető. Kövér nem akar akasztani. De amit mond, az – egy kis rossz szándékkal – ellene fordítható. Még kiforgatni se nagyon kell, csak kihasználni a benne rejlő lehetőségeket […] És összerakjuk. Fölhozatjuk még aznap reggel az egy szem kazettát, ami van, lejátsszuk a sajtónak. Szili Kati félig oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az SMS-kampányt, amelynek a vége a köteles tüntetés.”

Pontosan erről van szó most is. A politika világának Gyurcsányhoz megszólalásig hasonló hazai és nemzetközi gazemberei, Verhofstadttól Cseh K.-ig, valamint a média világának ugyanilyen gazemberei, a Politicótól a 444-ig most éppen „összerakják”. És „félig oldalra hajtott fejjel, sírós hangon” mondják el, „hogy ez milyen borzasztó”.

TGM hitem szerint nem tagja ennek a gazemberekből álló konglomerátumnak. Viszont valami végletesen félrecsúszott és eltévelyedett gondolkodásmód rabjaként, mély hittel mondja a magáét. Például ezt: „Ámde, ha minden ember szellemi és erkölcsi értelemben egyenlő (mindannyian Istent tükrözik vissza), akkor a fajkeveredés ellenzése abszurdum.”

Akkor tisztázzunk is mindjárt valamit, egyszer s mindenkorra. Nem, nem minden ember egyenlő, kiváltképp nem egyenlők az emberek szellemi és erkölcsi értelemben. Nem is értem, honnan veszi TGM ezt a hülyeséget.

Az emberek Isten és a törvény előtt egyenlők – sehogy másképpen nem egyenlők ezen túl. De hogyan is lehetne egyenlő a markecoló vagy a rablógyilkos az egyetemi professzorral vagy a tisztességes, munkáját végző parasztemberrel, kiváltképp szellemi és erkölcsi értelemben?

S ahogy az emberek kizárólag Isten és a törvény előtt egyenlők, és sehogy másképpen pedig nem egyenlők, úgy a „fajok” pedig nem egyforma kultúrájúak, szokásúak, hagyományúak, életvitelük, meggyőződé­seik, rítu­saik, hiteik, hitükből fakadó tartásuk, parancsolataik és törvényeik szintén ezerfélék, s ez az ezerféleség egyszersmind lehetetlenné teszi, hogy ezeket a „fajokat” egy helyre tereljük, összekényszerítsük, s egyforma életvitelre szoktassuk.

Az ezerféle életet élő és hitet valló „fajok” nem tudnak (és nem is akarnak) együtt élni. Nagy valószínűséggel kizárólag a globális tőke elmebeteg és gátlástalan gazemberei, a Soros-félék álmodták meg, hogy a világból lehet és kell egy nagy, globális világfalut csinálni.

Nem, nem lehet. Sőt: tilos.

Edward T. Hall amerikai antropológus írja a rejtett dimenziók című művében a lehető legegyszerűbb, legérthetőbb példát: minden embernek van egy úgynevezett perszonális tere, amelyet ha valaki megsért, „túl közel megy a másikhoz”, az rosszul fogja érezni magát, rosszabb esetben úgy fogja megélni személyes terének megsértését, mint agressziót. Nos, a perszonális tér viszont minden „fajnál” más. Egy Földközi-tenger medencéjében élő nép (faj), mondjuk valamely arab nép perszonális tere rendkívül szűk, ugyanis megszokta, hogy évezredek óta sok más emberrel osztozik egy kis területen (előtte a tenger, háta mögött a sivatag), így aztán nekik az a természetes, hogy egymás arcába érnek, s ha például kommunikálnak, teljesen magától értetődő módon érnek a másikhoz, „fogdossák” a másikat, és egészen közelről beszélnek bele az arcába.

Egy germán és egy arab ha találkozik

Ezzel szemben mondjuk egy germán, aki évezredeken keresztül úgy élt valahol a teuton erdőkben, hogy egy négyzetkilométerre egy vagy két ember jutott, nagy perszonális térrel rendelkezik, és már az egy-két méteren belüli távolságot is idegesítőnek vagy agressziónak éli meg. Attól pedig egyenesen megőrül, ha valaki beszéd közben az arcába liheg és tapogatja.

Na most, ha egy arab meg egy germán találkozik, akkor az arab azt fogja gondolni, hogy „na, ez a barom lenéz engem, azért tart ekkora távolságot”, a német meg azt, hogy „mit liheg a képembe ez a barom, mindjárt rosszul leszek a szájszagától” – és alapvetően egyik sem rosszakaratú. Csak más „fajú”. Miért is kellene nekik összezárva élniük?

És ez a példa ráadásul teljesen mentes napjaink minden egyéb terhétől, a politikai, életvitelbeli s még ezerféle determináltságtól, amelyek lehetetlenné teszik ezt az együttélést. Arról nem is beszélve, hogy ez az együttélés szükségképpen vezet valamelyik kultúra, valamelyik civilizáció (ön)felszámolásához. Kinek jó ez? Legfeljebb annak, aki egy fogyasztó-ürítő zombiként szeretné látni az ezerfajú emberiséget.

Nos, semmit sem kell letagadni Orbán Viktor beszédéből, ugyanis semmi másról, csak erről beszélt.

Gustave le Bon francia szociálpszichológus, szociológus, antropológus írja Múlt és jövő című munkájában – ajánlom TGM szíves figyelmébe: „A legbiztosabb észszerű igaz­ságoknak is csak akkor támad tekintélyük a népek közt, ha már misztikus formát öltöttek.
Egy politikai párt vagy forradalom sem dia­dalmaskodik észokokkal, hanem csak akkor, ha tanítványaiban nagyon élénk misztikus hitet tudott fölkelteni. Az a nép, amely hisz a győzelemben, nem érez sem éhséget, sem egyéb nyomorúságot. Erkölcsi ellenállása pontosan aznap törik össze, amikor elkezd kételkedni a sikerében.

Ha valamely civilizációból kiküszöbölnénk minden misztikus erőt, amely segítette fölépíteni: ezzel elvesztené cselekvősége indítékainak legnagyobb részét. A történelemben alig van arra példa, hogy a vallásos fajtájú hiteket megrendítette volna a csaták kedvezőtlen kimenetele. Az iszlám a vereségek századai után is félelmetes még. A Németország hegemóniájába vetett álom – minthogy vallásos formát öltött – Európa számára egyre meghosszabbított viszályok forrása marad. Valamely eleven hiten nem lehet anyagi erőkkel diadalmaskodni, hanem csak úgy, ha még erősebb hitet szegezünk vele szembe. A misztikus illúziókkal szemben az ágyúk is erőtlenek.”

A Nyugat elvesztette az életerejét

Amióta Le Bon ezt megírta, annyi változás történt, hogy az iszlám világ misztikus, győzelembe és erőbe vetett hite mit sem változott, sőt ha lehet, még erősebb lett, míg Németország és az egész Nyugat elveszítette az összes misztikus erejét és hitét, s így tökéletesen erőtlen.

S ha TGM megengedi, befejezésül még egy idézet Le Bon mestertől: „A faj lelke intézi a faj sorsát. Sok nemzedék szükséges, hogy megteremtse, s néha elég egynéhány év, hogy elveszejtesse azt. […] Ősi lelkének fölénye különbözteti meg a polgárosult embert a barbártól. A nevelés tehát nem tudná őket egyenlősíteni.

A faj az a sarokkő, amelyen a nemzetek egyensúlya nyugszik. A legállandóbb valami a nép életében. Ismételt kereszteződés szétrombolhatja, minélfogva az idegenek befolyása nagyon veszedelmes. Az efféle kereszteződések tették tönkre egykoron Róma nagyságát. Lelkét vesztvén hatalmát is elvesztette.

A nemzeti hagyományok a népek lelkének fő-fő rögzítő elemei. Nélkülük minden nemzedéknek újra, fáradságosan kellene keresni a viselkedését irányító vezetőket.

Ha az egyéni s mulandó lélek, nemzeti nagy veszély hatása alatt, beleolvad a faj állandó lelkébe, ez nagyon erősíti a nép lelkivilágának egységét. Ha a faj érdeke egészen elfoglalja az egyéni önfenntartás ösztönének helyét, ennek a népnek ellenállása támadóival szemben végtelenül megerősödik. Az ilyen népet szét lehet verni, de nem lehet leigázni.

A hazaszeretet a faj lelkének leghatalmasabb megnyilatkozása. A kollektív fenntartási ösztönt jelenti, amely nemzeti veszély esetén rögtön helyébe lép az egyéni önfenntartás ösztönének. […]

A hazát nemcsak a föld teszi, amelyen élünk, hanem az ősök árnyékai is, akik tovább élnek velünk s hozzájárulnak sorsunk kimunkálásához. A hazát védeni – ez egy népnek azt jelenti, hogy védeni múltját, jelenét, jövőjét. A hazafiság minden értékét misztikus voltából meríti. Aki csak észszerűségből hazafi, az csak igen kis mértékben az. Az a nép, amelyben a haza misztikus fogalma meggyöngül, oly gyorsan tűnik el a történelemből, hogy ideje sincs hanyatlása minden stációját befutni. […]
Nem változtathatjuk a fajunkat azzal, hogy a szélességi fokot változtatjuk. A fajok lelkének megvannak a maga határai, amelyeket nem lehet átlépni.”

Nos, akkor hol is tart most a Nyugat a „nemzeti lélek összekovácsolásának” munkájában? Mi is a Nyugat „misztikus ajánlata”? Az, hogy minden degenerált, aberrált szörnyeteg „szabad lehet” végre, s a szabadság egyetlen, igazi fokmérője, hogy olyan genitáliáid vannak, amilyeneket csak szeretnél?

Ez maradt? Petőfi még a síkon akart elesni a világszabadságért – ti meg ma erre redukáltátok a mi Petőfink álmát? És ezzel akarjátok integrálni az afgán tálibot meg a szír vahabitát? Gratulálok!

Van még Nyugaton, akinek jelent valamit a haza? Van még ilyen tömeg? TGM és a hozzá hasonlók biztos nem tartoznak abba a tömegbe. Mi viszont igen. És vagy megtanulunk együtt élni, vagy nem. De szólok előre: velünk még mindig könnyebb lesz kiegyezni valahogyan, mint mondjuk a beözönlő muszlimokkal. Úgyhogy döntsetek, de hamar!

Borítókép: Tamás Gáspár Miklós (Fotó: Mandiner/Földházi Árpád)