idezojelek

Csak jobboldali fordulat hozhat változást a világban

A válságokon nyerészkedő baloldali globalista elit ámokfutására csak a jobboldali patrióta erők térnyerése és azok kooperációja jelenthet valódi gyógyírt.

Cikk kép: undefined

A nyugati civilizáció válságban van, amelynek jelei mind gazdasági, mind társadalmi szinten egyre drámaibb módon érzékelhetők.

A válságokon nyerészkedő baloldali globalista elit ámokfutására csak a jobboldali patrióta erők térnyerése és azok kooperációja jelenthet valódi gyógyírt.

A 2008-as gazdasági világválság, a 2015-ben kirobbant bevándorlási válság, a koronavírus-járvány viszontagságai és a jelenleg Ukrajnában dúló háború, a kibontakozó energiaválság, valamint az ezzel egyidőben gerjesztett regionális konfliktuskísérletek is azt bizonyítják, hogy alig több mint egy évtized leforgása alatt olyan kihívásokkal vagyunk kénytelenek szembesülni, amelyek példátlanok a második világháború lezárása óta. Tanúi lehetünk annak, hogy miképpen kérdőjeleződik meg egyre inkább a nyugati világ politikai és gazdasági fölénye, amelynek megőrzése érdekében sorozatosan kétségbeesett vagy éppen szándékos, kizárólag a gazdasági elit önérdekét követő döntések születnek. Úgy tűnik, hogy a nyugati világot hosszú évtizedekig jellemző tartós gazdasági fejlődés, a társadalmi mobilizáció és a béke időszaka a végéhez közelít.

A baloldal pedig nem a megoldás, hanem maga a probléma a jelenlegi helyzetben. Nem a béke, a biztonság és a jólét, hanem a hegemóniájukat garantáló status quo megőrzése ma a legfontosabb céljuk mind az Egyesült Államokban, mind Brüsszelben; s látható az is, hogy a cél elérése érdekében az eszközök között sem válogatnak. A gazdasági válságokkal párhuzamosan a nyugati világ erkölcsi és kulturális hanyatlása is nyilvánvalóvá vált. Ennek háttérben az áll, hogy a progresszív baloldal új társadalmat akar, ami hosszú távon biztosítaná politikai és ideológiai vezető szerepüket a politikai és gazdasági döntéshozatalban. Ezért támogatják a migrációt, az LMBTQ-mozgalmat, és ezért tesznek meg mindent annak érdekében, hogy a társadalom megtagadja a zsidó–keresztény kulturális talpazatát, amelyen az egész nyugati civilizáció felépült. E talapzat eltörlése azonban azzal fenyeget, hogy a baloldal nemcsak az ellenfeleit, hanem magát az egész civilizációt romba dönti.

Orbán Viktor miniszterelnök nagy sikerű dallasi előadásában úgy fogalmazott, hogy a jobboldalnak fel kell vennie a harcot a globalistákkal szemben. Idén az Egyesült Államokban félidős kongresszusi választásokra, majd 2024-ben elnökválasztásra, Európában pedig EP-választásra kerül sor.

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

E két helyszín sorsdöntő lesz a nyugati civilizáció jövőjét illetően. A republikánusoknak jelenleg minden esélye megvan arra, hogy többséget szerezzenek mind a szenátusban, mind a képviselőházban, ami alapjaiban nehezítheti meg a Biden-adminisztráció előtt álló két esztendőt a következő elnökválasztásig. Nem véletlen, hogy a demokraták mindent elkövetnek azért, hogy Donald Trump és a republikánusok népszerűségét csorbítsák – ha kell, akár az állami szervek közreműködésével, ami egyébként nagy port kavar az amerikai közéletben. A félidős választáshoz mérhető téttel bír Európában a szeptember 25-én esedékes előre hozott parlamenti választás Olaszországban, amely új lendületet és új erőt adhat a jobboldali, konzervatív, nemzeti erők számára az EP-választást megelőzően.

A közvélemény-kutatások alapján komoly esély mutatkozik arra, hogy az olasz emberek végre nemet mondanak a progresszív baloldal káoszkormányzására, amely továbbra is elkötelezett az illegális bevándorlás támogatása, a keresztény értékek semmibevétele, valamint az elhibázott szocialista gazdaságpolitika mellett. Amennyiben az Olasz Testvérek, a Liga és a Forza Italia alkotta jobboldali szövetség megszerzi a kormányzáshoz szükséges támogatást, úgy Magyarország is egy újabb komoly szövetségessel gazdagodhat az előttünk álló, kihívásokkal teli időszakban. Az esélyt azonban még be kell váltani, amely nem rajtunk, hanem az amerikai republikánusokon és az olasz jobboldali pártszövetségen áll. Amennyiben sikeresek lesznek a patrióta erők, úgy egy egyre erősödő, a világban együttműködésre kész jobboldallal kell számolnia a globalistáknak – mind az amerikai, mind az európai kontinensen.

A szerző a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány elemzője

Borítókép: Soros György magyar származású amerikai üzletember (Fotó: MTI/EPA pool/Olivier Hoslet)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Ambrus-Jobbágyi Zsófia avatarja
Ambrus-Jobbágyi Zsófia

Valóban megszületett!

Jeszenszky Zsolt avatarja
Jeszenszky Zsolt

Milyen példát mutat az iszlám?

Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Angyalszárnyak ágyúdörgésben

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

A romániai forradalom magyar hőse

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.