Ha szeptemberig valóban kitart e jobboldali pártok támogatottsága, akkor egy egészen új konzervatív fejezettel és nagy valószínűséggel egy, a mostanitól gyökeresen eltérő olasz migrációs, kül- és biztonságpolitikával számolhatnak mind az olasz választópolgárok, mind pedig az európaiak.
Fontos aláhúzni, hogy a jelenlegi patrióta pártok térnyerése hűen érzékelteti, hogy az olasz belpolitika mennyire jobbra tolódott az elmúlt évek alatt, annak ellenére, hogy több mint egy évtizede nem volt jobboldali kormányfője a déli országnak. Mint ismert, a 2015-ös migrációs krízis, majd a 2020-ban bekövetkezett koronavírus okozta egészségügyi veszélyhelyzet is sorra politikai tőkével duzzasztotta azokat az apróbb, de jobboldali pártokat, amelyek az alapvetően baloldali, úgynevezett technokrata politikai establishmenten kívül helyezkedtek el. Példának okáért a Salvini-féle, kifejezetten bevándorlásellenes Liga a 2017-es megalakulása után a 2018-as olasz parlamenti választásokon egyből tarolt a maga 17 százalékos eredményével, majd 2019-ben az európai parlamenti választásokra már akkorára duzzadt a párt népszerűsége, hogy az első helyen végzett a maga 34 százalékával, ami több mint kilencmillió voksot jelentett.
De az egyébként Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel kifejezetten jó kapcsolatot ápoló Giorgia Meloni fémjelezte Olasz Testvérek növekedésdinamikája is hasonló tendenciát mutatott az elmúlt években. Miközben négy évvel ezelőtt a parlamenti választásokon a párt mindössze 4,8 százalékkal az ötödik helyen végzett, addig mostanra már a közvélemény-kutatások összesített eredményei szerint az első helyen áll. Mindebből pedig számos elemző, valamint kommentátor arra következtet, hogy amennyiben valóban fel tud állni az őszi választásokat követően az Olasz Testvérek, a Liga, valamint a Hajrá, Olaszország! által alkotott új olasz kormány, sok esély mutatkozik arra, hogy Olaszország történelme során először üdvözölhet női miniszterelnököt.
Amennyiben ez valóban bekövetkezne, az ország eddig kifejezetten toleránsnak mondott bevándorláspolitikája bizonyosan szigorodna, valamint az ország Brüsszelben képviselt álláspontja is leképezné az Olasz Testvérek programját, amely a magyar kiálláshoz hasonlóan elutasítja a föderális Európa gondolatát, s helyette inkább az erős és szuverén államok szoros együttműködésének koncepcióját támogatja.
Ugyanakkor – ha csekélyebb mértékben is, de – fennáll annak az esélye, hogy nem az Olasz Testvérek, hanem a Liga adja az olasz miniszterelnök személyét, ebben az esetben pedig a belügyminiszteri tapasztalatokkal már rendelkező Salvini venné át a kormányrudat, amely az előbbi szcenárióhoz hasonlóan, szintén kifejezetten kedvező lenne hazánkra nézve. S e ponton érdemes kiemelni, hogy a Liga a szigorú migrációs politikája, valamint a Soros-hálózattal masszívan átszőtt Brüsszel túlterjeszkedésének elutasítása mellett még egy, talán még ezeknél is aktuálisabb kérdésben is kifejezetten egyetért a magyar állásponttal, mégpedig a jelenleg zajló háborúban képviselt budapesti békepárti állásponttal.
Salvini pártja ugyanis – amellett, hogy természetesen elítélte az orosz agressziót – nem tartja szerencsésnek az Ukrajnába történő halált okozó nyugati fegyverek vég nélküli szállítását, mivel érvelése szerint ez nem szolgálja a béketárgyalások mihamarabbi kibontakozását, hanem csak tovább szítja a konfliktust, amely egy elhúzódó háborúhoz, Európa recessziójához, valamint emberéletek felesleges kioltásához járul hozzá. Hozzá kell tenni, Salvini békepárti álláspontja egyébként nem számít egyedülállónak, a legfrissebb felmérések szerint minden második megkérdezett olasz szintén nem szeretné, hogy kormánya Ukrajnát fegyverekkel segítse.
Nem titok, ha a fent említett arányszámok a szeptemberi választásokig is kitartanak, Berlusconi miniszterelnöki esélyei minimálisak, ám megemlítendő, hogy a veterán konzervatív politikus a közelmúltban még csak utalást sem tett miniszterelnöki ambícióiról. Legutóbb az idén januárban megrendezett olasz elnökválasztáson merült fel, hogy esetleg elindulna rajta, ám végül elhatározását nem követték a cselekvés mozzanatai.
Az imént tárgyaltak fényében egyrészt érthetővé válik, hogy a progresszív olasz, valamint világsajtó miért tekint potenciálisan katasztrófaként a szeptemberi olasz parlamenti választásokra. Azok ugyanis, akik a nyitott határok eszméjét, valamint Brüsszel föderalista elképzeléseinek a végrehajtását tartják a legfőbb feladatuknak, bizonyosan komoly akadálypályaként élnék meg a konzervatív blokk hatalomra kerülését, függetlenül attól, hogy Meloni vagy Salvini vezetné az új olasz kormányt. Ugyanakkor Magyarország és az Orbán-kormány szempontjából kifejezetten üdvözlendő lenne egy olasz konzervatív reneszánsz, amelynek részeként Róma nemcsak az unió jövőjét illető kérdésekben lenne egy megbízható szövetséges, hanem a jelenlegi háborús helyzet enyhítésében is partner lenne.
A szerző a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzője
Borítókép: Giorgia Meloni, az ellenzéki jobboldali Olasz Testvérek (FdI) párt vezetője (Fotó: MTI/EPA/ANSA/Alessandro Di Meo)
