idezojelek

Dobrev Klára nem létező kormányprogramja

Lehet, hogy az egyszavas program biztosra vett sikere ihlette meg Gyurcsány nemzetmegvezető élete párját.

Megyeri Dávid avatarja
Megyeri Dávid
Cikk kép: undefined

Bármilyen hihetetlennek tűnik első hallásra, de azt kell mondani: semmilyen hibát nem találtunk Dobrev Klára demokratikus koalíciós árnyékkormányának programjában. Nem keveredett ellentmondásba önmagával, mentes a túlzásoktól, felelőtlen vállalásoktól, nagyotmondó politikai lózungoktól és mindenekelőtt nem tartalmaz teljesíthetetlen, populista ígéreteket. Egyszerűen nem lehet belekötni. Mielőtt a kedves olvasó megnézné, hogy jó lapot nyitott-e ki, illetve meg, nem pedig a Magyar Nemzetet, sietünk leszögezni: iménti megállapítások igazak ugyan, ám a programmal van egy aprócska, de alapvető gond. Mégpedig az, hogy az úgynevezett árnyékkormány programja a Dobrevárnyékkormány.hu honlap hiteles tanúsága szerint mindössze egyetlen szóból áll: „Készülünk.”

Láthatóan még a pontnak is megvan a maga szerepe, mintegy határozottan jelzi: a program alkotója véglegesnek szánja a politikai művet. Meg is mondta Gyurcsány Ferenc hitvese az ATV stúdiójában: „hogyha valaki nem mutatja meg, hogy van egy alternatíva, akkor nagyon nagy baj lesz.” Hát most itt van az alternatíva, az biztos. Tessék, mindenki kedvére legeltetheti a szemét a DK árnyékprogramján, s gyönyörködhet benne. Mert ez a mostani tömör, de annál lényegretörőbb, velősebb program maga a megtestesült alternatíva. „Készülünk.” – ez ma a modern, példaértékű, a politikai szereplők számára zsinórmértékül szolgáló baloldali program komplett, teljes szövege, prototípusa.

Nem akarunk kéretlenül ötleteket adni, de az árnyék-miniszterelnök az univerzális csodahonlapjukon azért egy hangyahossznyit pontosabban, cizelláltabban, aprólékosabban is körvonalazhatta volna saját feladatkörét is. Lehet, hogy az egyszavas program biztosra vett sikere ihlette meg Gyurcsány nemzetmegvezető élete párját, mert az Árnyék-miniszterelnök fejezet „Feladatai” alfejezetét megnyitva annyi olvasható csupán: „Dobrev Klára feladata az Árnyékkormány vezetése és politikai irányítása”. Ez a közlés sokakat döbbenthetett meg, hisz legtöbben maguktól ki sem találták volna eme blikkfangos és akkurátus gonddal prezentált munkaköri leírást. Talán azért kellett ilyen kíméletlen őszinteséggel közölni a rideg valóságot, hogy senki se gondoljon arra: majd férje fog rajta basáskodni, ha elfoglalja kormányfői árnyékszékét. Így legalább mindenki tisztában lesz azzal: közös felelősség, hogy ez a törékeny asszonyka nehogy összeroskadjon a rá rakott hatalmas terhek súlya alatt.

Nekünk mégis van egy tippünk, miért csupán ennyire szűkszavú programmal és árnyék-miniszterelnöki krédóval akarja belopni magát Gyurcsányné a magyar polgárok szívébe. Alighanem Friderikusz Sándor harmincnégy évvel ezelőtti könyvének ötletét koppintották le. Akkor az említett médiaszemélyiség Ez egy tiszta jó könyv címmel olyan kötetet jelentetett meg, amely tiszta fehér, üres lapokból állt, betűk nélkül. Mindössze az oldalszámozás bontotta meg a lapok egyöntetű patyolatfehérségét. Akkor Esterházy Péter írt utószót a műhöz. Alighanem ezért kelt el sok ezer példányban. Dobrevék tehát reprodukálni akarják a feltűnésvágyó műsorvezető teljesítményét, ezért jelentkeznek egyfajta Egy tiszta jó programmal. Nagy kérdés azonban, hogy ehhez a plágiumgyanús akcióhoz mit szól majd Friderikusz. Akár be is perelheti az árnyékos kompániát. A másik lehetőség az, hogy a baloldali médiaember a Gyurcsány–Dobrev szupertandem titkos tanácsadója és éppen ő javallotta régi könyvsikerének a felmelegítését egy üresen tátongó árnyékprogram formájában.

Bárhogy is van, a többi apró pártocska a balfélen legjobban tenné, ha felvenné a kesztyűt, feltűrné az ingujját és nekiállna külön árnyékkormányokat alakítani és árnyékprogramokat készíteni. Nem kerülne semmibe, talán annyi tagjuk még maradt, hogy kiteljen belőlük egy kormánynévsor, egy tiszta üres lapokból álló, egy-két szavas programot pedig csak össze tudnának ütni. A hazai, szépen zombisodó baloldalon így egymillió pici program születne, amelyekre az embereknek eszük ágába sem jutna szavazni, viszont legalább jót mulatnának rajtuk.

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyurcsány után pedig most neje állhat elő egy őszödi beszéd 2.0-val, amelyben férjura nyomán elmondhatja: „Majd beledöglöttünk, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha volna programunk. Ehelyett hazudtunk reggel, éjjel meg este. És közben egyébként nem csináltunk semmit. Semmit.” Meg kell azonban nyugtatnunk az Apró-klán üdvöskéjét, Klárikát: nem igaz, hogy nem csináltak semmit és nincs egy programjuk sem. Hisz leszalámizták az egész magyar baloldalt. A magyar jobbközépnek meg végképp nem szabad aggódnia Gyurcsányék szervezkedése, aknamunkája miatt. Hiszen éppen az önmaguk árnyékává vált Dobrevék deklarálták, hogy nem akarnak ők kormányra kerülni, mivel van nekik már egy saját, különbejáratú kormányuk: az árnyékkormány. Ellesznek ők ezzel, mint nagycsoportos óvodás a játék autó gumikormányával. Olyannal, amely mögött ülve a többszörösen és halmozottan bukott, úrhatnám gumilövedék-kedvelő DK-vezér is elénekelheti aktualizálva Koós János régi táncdalfesztiválos, Nem vagyok teljesen őrült című dalát: Gumidominó? Vagy egy parti sakk? Én vagyok Napóleon vagy a perzsa sah.

Borítókép: Dobrev Klára, a DK európai parlamenti képviselője, a párt árnyék-miniszterelnöke beszédet mond az árnyékkormánya tagjainak bemutatásán (Fotó: MTI/Kovács Anikó)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

Biztató összefogás Erdélyben

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Szoboszlai Dominik: újra itt a farsang!

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Negyven évünk Soros Györggyel

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.