Ha az egyszerű uniós polgár meghallgatta Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének évértékelő beszédét, akkor megnyugodhatott. Az unió erős, határozott és elkötelezett. Ugyan van néhány probléma, de azt majd megoldják Brüsszelben. Az már nem egyértelmű, hogy valóban így is hiszik-e abban a zárt világban, elegáns buborékban, ahol ők léteznek, vagy pedig egészen egyszerűen hazudnak nekünk.
Mert az emberek félnek a közelgő téltől. Úgy, ahogy békeidőben még soha. A legnagyobb problémájuk nem a magyar és lengyel jogállamiság állítólagos hiányossága. Ezzel csak az Európai Parlament balliberális képviselőinek mindenre elszánt elitegységei vannak elfoglalva. Irigyeljük a problémáikat, mondhatnánk. Hiszen mindeközben gazdasági, politikai anarchia fenyegeti az uniót. Annak is főként a nyugati országait. Egy olyan katonai konfliktus részesévé tettek ugyanis bennünket a megkérdezésünk nélkül, amelynek következtében már a mindennapok normális emberi léte került veszélybe. Az európai életformánk, ha egyáltalán még beszélhetünk ilyenről. Fűtés és világítás nélkül, elsötétült utcákkal, leálló gyárakkal, vágtató inflációval nincs Európa. Csak annak szánalmas árnyéka. Az orosz–ukrán háború szörnyű realitása élesen rávilágít az unió minden problémájára. Amelyet eddig – hogy stílszerű legyek – Patyomkin-paravánokkal takartak el a szemünk elől. Csak most nem papírmasé képekkel hazudnak boldogságot, hanem az írott és elektronikus média segítségével győzködnek bennünket, hogy a saját szemünknek, sőt a pénztárcánknak se higgyünk.
Az unió úgy generált válsághelyzeteket, hogy azok egymást felerősítő, hatalmas hullámokkal támadnak bennünket. Mert a háborús szankciók hatását hihetetlen módon fölerősíti az elmúlt évek, sőt évtizedek migrációs politikája. 2015-ben még azt mondta az ereje teljében lévő Németország kancellárja, hogy mi megoldjuk. De hol van már Angela Merkel? A problémát viszont itt hagyta nekünk. Igaz, hogy legjobb tanítványa, Von der Leyen asszony a már idézett évértékelőjében azt is mondta, hogy tisztelettel kezelt migrációt akar. Amihez szerinte már csak politikai akaratra van szükség. Miközben az adófizető európai emberek a kifizetetlen rezsiszámláktól, fűtetlen otthonoktól félnek. Persze lehet, hogy ezek az emberek nem elég tájékozottak. Hiszen Guy Verhofstadt egykori belga miniszterelnök megmondta, hogy szenvednünk kell az egyszer majd talán az oroszokat térdre kényszerítő szankciók sikeréért. Igaz, hogy ő közben élvezi az éppen fázó belga polgárok pénzéből felújított kastélya melegét. Ilyen manapság a valódi európai szolidaritás. Régen az igazi hadvezérek nem azt mondták a katonáiknak, hogy előre, hanem azt, hogy utánam. De ez már csak elavult történelem.
A következő hónapokban nem csak az lesz a kérdés Nyugat-Európában, hogy lesz-e fűtés és világítás. Ezzel szoros összefüggésben jelenik meg a társadalmi béke megőrzésének kérdése.
A német és francia rendőri vezetők attól tartanak, hogy utcai zavargások, erőszakos tüntetések, fosztogatások kezdődhetnek. Nem véletlenül szivárogtatják ki a rendvédelmi szervek félelmeit jelző elemzéseket. A nyugati jóléti állam modellje napjainkban kerül a legnagyobb nyomás alá a második világháború óta. Ez a fenyegetés már nem egyszerű szociális problémaként fog megjelenni, ehhez ugyanis társulni fog egy kulturális, vallási és ideológiai törésvonal is.
