Először is vegyünk számba néhány triviális tényt. 

 része lett. Tehát a kárpátaljai magyarok alig hét évtized alatt négy impériumváltást is megéltek, noha egy tapodtat sem mozdultak ősi szülőföldjükről.

Magyarország és Ukrajna kormánya 1991 végén írta alá a két ország viszonyát meghatározó alapszerződést, amelyben a két fél vállalta, hogy az 1944-ben önkényesen meghúzott (és a párizsi békeszerződésben szentesített) államhatárt megváltoztathatatlannak tekinti, lemond a területi követelésekről, egyúttal a nemzeti kisebbségek nyelvi, kulturális és vallási identitásának megőrzéséhez megteremti a szükséges feltételeket. A helyzet az, hogy az első vállalás maradéktalanul teljesült. A másodikat azonban az ukrán fél egyre nagyobb mértékben és durvábban elszabotálja (egyébként nem csak) a magyar kisebbséggel szemben.

 Ahogy Simone Weil írta, az emberi lélek valamennyi szükséglete közül egy sem olyan élő és éltető, mint a múlt szükséglete. Mikor fordul egy nép korjóslata aggasztóra? – kérdezte Németh László Kiforgatnak a múltunkból című cikkében. A válasz: amikor a múltját elveszíti. Vagy elveszik tőle. A turul a magyarság jelképes értelmű mondai madáralakja, az Árpád-házi fejedelmek, majd királyok mitikus őse volt. A honfoglalás ezredik évfordulójának emlékére Magyarország-szerte állítottak turulszobrokat, ily módon a turul az egész magyarság jelképe, a megmaradás szimbóluma lett. Ekkor került a bronz turulszobor a Munkács várának Hajdú-bástyáján felállított millenniumi emlékoszlop tetejére.

A XV. században a Hunyadiak birtokában volt, majd a Rákóczi család kezébe került. Leghíresebb, hős lelkű asszonya Zrínyi Ilona volt, aki az állítólag felszabadítóként érkező, de hódítóként viselkedő Habsburg-császári csapatok ostromával szemben több mint két évig tartotta a fontos várat. Az ostrom idején, Ilona napján tízéves fia, II. Rákóczi Ferenc verssel köszöntötte édesanyját: „…Inség bilincseit kerölő magyarság, / Egy Munkács várában szorult az szabadság, / Kit egy Zrínyi szívű tartott meg asszonyság, / Hol vagy s hálát nem adsz, az egész magyarság!”

A Rákóczi-szabadságharc után Munkács osztrák kézre került, előbb hadi szertárnak használták, majd börtönné alakították át (többek között Kazinczy Ferenc is raboskodott itt), ezért írta 175 éve A munkácsi várban című versében az ide látogató Petőfi: „Itt tüzé föl piros zászlaját a / Szabadságnak Zrínyi Ilona? / A szabadság hősinek tanyája / Íme, íme most rabok hona.” 

Ám a munkácsi turul főnixmadárként újjáéledt: a városvezetés kezdeményezésére – és a Munkácsról elszármazott Pákh család támogatásával – 2008-ban a szobor pontos mását újraöntötték és visszaállították eredeti helyére, a közös történelmi múlt és a nemzetiségek békés egymás mellett élésének jegyében.

Az elvakult ukrán nacionalisták nem tudják, hogy a múlt eltörlése a legszörnyűbb vétkek közé tartozik, ami a leggonoszabb emberellenes – kommunista, nemzetiszocialista, balliberális, anarchista – ideológiák egyik fő célja? Ideje volna megtanulniuk a jézusi aranyszabályt: „Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is ugyanazt tegyétek velük.” Ami fordítva is igaz: ne tégy olyat másokkal, amit nem szeretnél, hogy ők tegyenek veled. Tehát ne próbáljátok elvenni tőlünk a múltunkat, a nemzeti identitásunkat, ha meg akarjátok őrizni a sajátotokat!

Borítókép: A munkácsi turul (Fotó: Bereczky Tamás)