Először is vegyünk számba néhány triviális tényt.
Munkács – egész Kárpátaljával együtt – több mint ezer éven át a történelmi Magyarország része volt, amelyet a trianoni diktátum Csehszlovákiához csatolt, de 1938–1944 között visszatért a Magyar Királysághoz. 1944 őszén a Vörös Hadsereg elfoglalta és Sztálin a Szovjetunióhoz csatolta Kárpátalját, majd 1991-ben az önálló állammá vált Ukrajna
része lett. Tehát a kárpátaljai magyarok alig hét évtized alatt négy impériumváltást is megéltek, noha egy tapodtat sem mozdultak ősi szülőföldjükről.
Magyarország és Ukrajna kormánya 1991 végén írta alá a két ország viszonyát meghatározó alapszerződést, amelyben a két fél vállalta, hogy az 1944-ben önkényesen meghúzott (és a párizsi békeszerződésben szentesített) államhatárt megváltoztathatatlannak tekinti, lemond a területi követelésekről, egyúttal a nemzeti kisebbségek nyelvi, kulturális és vallási identitásának megőrzéséhez megteremti a szükséges feltételeket. A helyzet az, hogy az első vállalás maradéktalanul teljesült. A másodikat azonban az ukrán fél egyre nagyobb mértékben és durvábban elszabotálja (egyébként nem csak) a magyar kisebbséggel szemben.
Tudvalevő, hogy a múlt az azonosság hordozója az emberi közösségekben, a történelmi emlékezet a nemzeti öntudat, identitás alapja.
Ahogy Simone Weil írta, az emberi lélek valamennyi szükséglete közül egy sem olyan élő és éltető, mint a múlt szükséglete. Mikor fordul egy nép korjóslata aggasztóra? – kérdezte Németh László Kiforgatnak a múltunkból című cikkében. A válasz: amikor a múltját elveszíti. Vagy elveszik tőle. A turul a magyarság jelképes értelmű mondai madáralakja, az Árpád-házi fejedelmek, majd királyok mitikus őse volt. A honfoglalás ezredik évfordulójának emlékére Magyarország-szerte állítottak turulszobrokat, ily módon a turul az egész magyarság jelképe, a megmaradás szimbóluma lett. Ekkor került a bronz turulszobor a Munkács várának Hajdú-bástyáján felállított millenniumi emlékoszlop tetejére.
Ha Munkács nevét halljuk, a magyar érzésű és öntudatú embernek rögtön a szabadság jut az eszébe, hiszen a vár már a középkor óta fontos őrálló hely volt, a besenyők, a tatárok és a törökök sem tudták elfoglalni az erősséget.
A XV. században a Hunyadiak birtokában volt, majd a Rákóczi család kezébe került. Leghíresebb, hős lelkű asszonya Zrínyi Ilona volt, aki az állítólag felszabadítóként érkező, de hódítóként viselkedő Habsburg-császári csapatok ostromával szemben több mint két évig tartotta a fontos várat. Az ostrom idején, Ilona napján tízéves fia, II. Rákóczi Ferenc verssel köszöntötte édesanyját: „…Inség bilincseit kerölő magyarság, / Egy Munkács várában szorult az szabadság, / Kit egy Zrínyi szívű tartott meg asszonyság, / Hol vagy s hálát nem adsz, az egész magyarság!”
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!