A válságon nyerészkedő hiénák

Egy magát makacsul tartó legenda szerint a néhai Steve Jobs a következő kérdést tette fel John Sculley-nak, a Pepsi ügyvezető igazgatójának, amikor át akarta csábítani az Apple-höz: életed végéig cukrozott vizet akarsz árulni vagy inkább csatlakozol a csapatomhoz, hogy megváltoztasd a világot? Lényegre törő felvetés, még akkor is, ha egy olyan cég vezetőjétől hangzott el, amelynek a túlárazott termékei akkor döglenek be menetrendszerű pontossággal, amikor lejár a hiteled, amiből megvetted és kezdheted elölről az egész virblit, mert persze nem javítható, vagy csak ugyanannyiért, amennyibe egy új készülék kerül. Egyik kutya, a másik eb. Ami viszont a világ megváltoztatásának szándékát illeti, az maradéktalanul sikerült, ma már azok a három év alatti gyerekek is súlyos mentális problémákkal küzdenek, akiknek a kezébe adják a kütyüket.

De ha már itt tartunk, a másik cukrosbácsi, a The Coca-Cola Company, a világ legtöbb műanyag szemetet gyártó vállalata is szépen kiveszi a részét a teljességgel fenntarthatatlan fejlődésből, miután évente hárommilliárd kilogramm műanyagot használ fel a csomagoláshoz, ami percenként kétszázezer palacknak felel meg. Mindeközben a kukoricából készült keményítőszirup legnagyobb felhasználója, amely nagyban megnöveli a 2-es típusú diabétesz kialakulásának veszélyét. (Forrás: Juha-Pekka Raeste–Hannu Sokala: A világ ötven legveszélyesebb vállalata.)

Steve Jobs persze a maga módján zseni volt. Azt a szót, hogy karizmatikus, inkább nem használnám, másoknak tartogatom. Remekül hozta a Volkswagen kisbuszos, tornacsukás csávót, az újgenerációs amerikai álmodozót, aki a szülei garázsában bütykölve kezdte és így jutott el a 350 milliárd dolláros tőzsdeértékhez, és persze sokkal jobb arc, mint a halpusztító olajos vénemberek. És a fogyasztók bevették ezt az egész maszlagot (nyugi, magam is egy legalsó kategóriás almáson írom mindezt, ami azért elég pikáns, ráadásul a megharapott alma számomra sokáig a The Beatles nevű vállalatot jelentette), holott a cuccot ugyanazok a pedánsan megfigyelt kínai dolgozók drótozzák össze, mint az összes többi vackot. De ha ez nem lenne elég, az Apple megtagadta, hogy feltörje egy többszörös gyilkos terrorista iPhone-jait, miközben (a The New York Times szíves közlése szerint) minden szívfájdalom nélkül továbbította kínai ügyfelei személyes adatait – e-mail-cím és egyéb elérhetőségek, fényképek és ki tudja még mik – egy kínai állami vállalat által üzemeltetett adatközpontnak és állítólag nem képes megakadályozni, hogy a kínai hatóságok hozzáférjenek a felhasználók ügyes-bajos dolgaihoz.

Nézed az iPadedet és ő néz téged. Gyönyörű. Tökélyre fejlesztett képmutatás, mint amikor a gyógyszeripar politikusnak álcázott képviselői korrupcióznak egy jóízűt. És hiába tudjuk mindezt, visszük az extraprofittal ránk sózott baromi drága termékeket, mintha ingyen volna és kötelező lenne. Önfelmentés egy. A konkurenciák sem jobbak a Deákné vásznánál, ugyanez megy. Önfelmentés kettő. Foghatok egy közepes méretű kalapácsot, és miszlikre apríthatom az egész szettet, viszont akkor elveszítem az állásomat és másnap mehetek a won-ton levesbe, családostól. Alkalmazkodási képesség és életösztön. Ezek lettek kihasználva és kimaxolva. De legyen még egy korty Coca-Cola. A mi családunkon ugyan nem gazdagodtak volna meg, tekintve, hogy nem vagyunk közúti helyszínelők és a kilincset is mással tisztítjuk, de ez alighanem az üdítő kivétel.

Viszont elakadtam egy hírnél. Miközben Európa vergődik, az árak elszabadultak, az infláció az egekben, a Coca-Cola például tizenkét százalékos növekedést könyvelhetett el az év első negyedében. És ez még semmi például a Cargill nevű multinacionális élelmiszer-óriás rekord profitjához képest. Hogy nem is hallottunk róluk? De ha azt mondom, hogy ha lenyomunk egy Big Macet, akkor ők (is) híznak, már világosabb a kép. A Cargill egyike a négy legnagyobb élelmiszer-szállítási közvetítőcégének, beszereznek, tárolnak, továbbadnak. Búzát, árpát, gyapotot, génpiszkált szóját, pálmaolajat, takarmányt, húsokat, de dízelolajat és etanolt is. Ami jön. A totális globalizmus jegyében, hiszen ahogy a The Economist egyik cikkében fogalmazott, a búza Ukrajnában nő, Törökországban lesz belőle liszt, amit Kínában gyúrnak tésztává. A lap az élelmiszerek nemzetközi ellátási láncát a kapitalizmus csodájának nevezi, de hajlok rá, hogy a katasztrófakapitalizmus helyénvalóbb kifejezés. És arra is, hogy az elszabadult árak nem csupán a háborús helyzetnek köszönhetők, hanem a válságon nyerészkedő hiénáknak is. Valamint arra is, hogy amennyiben az egyre frusztráltabb tömegek némi didergés közepette mindezt felismerik, mint megannyi holland gazda, Európában kő kövön nem marad.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Flickr)