Berzsenyi háborús időkben üzent A magyarokhoz című versében: „Forr a világ bús tengere, ó magyar!” – inti nemzetét a költő. Ma sincs másként.
Ilyenkor tartalékolásra, menekülési útvonalak keresésére gondolunk s arra, hogyan maradhatunk ki az egészből. Nehéz lesz, s már most is az, hiszen látjuk, érezzük az ágyúlövések és a kereskedelmi korlátozások csatazajában, minden erővel arra törekszenek a hatalmak, hogy anyagi erőinket, mi több, a szívünket és a lelkünket is adjuk át a konfliktus, a károkozás és a kegyetlenkedések fönntartásában és növelésében érdekelt erőknek.
Megbolydult a világ, folyik a szellemi manipuláció, s azt várják, hogy csatlakozzunk mi is a többség látszatát ígérő koalícióhoz, viseljük magunkon más országok színeit, csatlakozzunk az erőben hívőkhöz, tartsuk fönn a gondolatok és a tettek látszategységét, mondjunk le a saját érdekeink fölismeréséről és képviseletéről.
Nem tesszük.
Magyarország ezúttal is kilóg a sorból, távolodik a főáramú politikától, s tartalékol ugyan a hideg időre, felkészül akár a legrosszabbakra is, kereskedik, új együttműködő kereskedelmi társakat keres, s ami a lényeg, visszazár a nemzeti érdek keservesen nehéz, mégis csak egyedül vállalható politikájához.
Óriási a hangzavar persze, vádolnak mindenféle képtelenséggel, s nem értik, hogyan lehetséges, hogy egy sokszorosan kisemmizett, kifosztott, történelme során rendre magára hagyott, összezsugorított és megalázott ország hogyan is képes fölemelkedni, s a méreteit lényegesen meghaladó mértékben egyszerre jelen lenni, tekintélyt szerezni és hatni a nemzetközi térben, és saját erőforrásaira összpontosítva megerősíteni a belső kohéziót, a gazdaságot és – akikért az egész munkát érdemes végigvinni – a gyermekekre, családokra építő nemzeti politikát folytatni.
Így volt ez a világjárvány tombolása idején is. Mások fölélték tartalékaikat, le- és bezártak mindent, amit csak lehetséges, fékeztek, ahol csak tudtak, s politikailag intonált nemzetközi hálózatokba, karanténba szervezték még a védőoltások használatának ügyét is, megbélyegezve azokat, akik nem átallottak önálló döntéseket hozni.
A magyarok azonban nem így tettek.
A hamis és félrevezető véleménykoalíciókhoz és szellemi diktátumokhoz csatlakozás helyett a közeli és a távoli jövőt alapozó gazdaságfejlesztésbe, szédítő iramú, munkahelyeket megőrző és teremtő beruházásnövelésre fordították az idejüket és energiájukat.
Tudták, hogy családjaink csak akkor maradhatnak talpon az egész világot megrázó viharban, ha az egészségügyi védelem megszervezése mellett munkához juttatják és növekvő reáljövedelmet biztosító munkában tartják az embereket.
Európa nem figyelt erre a bibliai tényre: a paradicsomban, s azon kívül még – hiszen kívül vagyunk, amióta világ a világ – fokozottabb mértékben is, a munka, az emberi erőfeszítéssel megszerzett jövedelem az egyetlen hatékony eszköz a jólét és a méltóság fönntartásához, a szegénység visszaszorításához.
