A reménytelenségben, az irracionális ambíciókban és a kalandvágyban gyökerező illegális migrációs tervek kivitelezésének egyik főszereplője az észak-afrikaiakból szerveződött embercsempész- és bűnszervezet, a Kazawi-csoport, amely elsősorban a balkáni útvonalra szakosodott. Az információáramlás és a szervezés a közösségi médián keresztül történik. A bűnszervezet a migrációs útvonal minden országában, Törökországtól Franciaországig jelen van, többféle szolgáltatási csomagot kínál, és teljes infrastruktúrát biztosít a célba éréshez. Az útvonal első állomása Isztambul, ahová turistavízummal érkezhetnek a tunéziai állampolgárok. A november végéig biztosított turistavízummal azonban sokan érkeztek Belgrádba is repülővel.
A csempészeknek kifizetett összeg határozza meg, hogy az út hátralévő részében milyen komfortfokozatú ellátásban részesülnek.
A források szerint a migránsok a drágább szolgáltatásért vagy készpénzben fizetnek 3500 dollárt, vagy 3800 dollárt utalnak egy franciaországi számlára. Ez az összeg az osztrák határig történő szállítást is magában foglalja. A fizetést követően nevük felkerül a várólistára. Ausztriába érve Traiskirchenben, egy Bécstől délre fekvő kisvárosban feladják magukat az osztrák hatóságoknak, és menedékjogot kérnek.
Tunézia és az Európai Unió között a 2012-ben megkötött megállapodás szerint a tunéziai állampolgárok egy szűk, képzett elitjének fenntartott vízumkönnyítési politikáért cserébe Tunézia nemcsak az Európából kiutasított saját állampolgárainak, hanem a területén átutazott harmadik országbeli állampolgárok visszafogadását is vállalta. Az országot tíz évig irányító al-Nahda párt elfogadta a feltételeket, s ezt a hatalmat 2021-ben átvevő Kais Saied elnök is fenntartotta, cserébe az Európai Unió által beígért politikai és gazdasági támogatásért. A Tunéziába érkező szubszaharaiak lélekszáma eközben több százezerre nőtt. A tunéziai társadalomban ugyan jelen van a rasszizmus, de sem a kormányzat, sem a magánszemélyek nem alkalmaznak erőszakot. Sok szubszaharai migráns tunéziai vállalatoknál talál munkát és rendszeres, havi bérezésben részesül.
A szubszaharai bevándorlóközösségekben ugyanakkor megnőtt a bűnözés, a migránsok egy kisebb része rablásokra, váltságdíjat követelő emberrablásokra, prostitúcióra, kábítószer-kereskedelemre szakosodott bűnszervezeteket hozott létre. Az afrikai állampolgárok utazásait szervező maffiahálózatok felajánlják nekik, hogy választhatnak: Európába mennek vagy Tunéziában maradnak. A tunéziai állam nem rendelkezik hatékony stratégiával az afrikai migrációs jelenség kezelésére. A közigazgatási eljárás során számos bürokratikus akadály is felmerül, előfordul, hogy nem adnak kilépési engedélyt azoknak, akik vissza akarnak térni saját országukba, mert a meghatározott tartózkodási idő túllépése után bírságot kell fizetniük. A nemzetközi szervezetek és a Tunéziában működő NGO-k azt szeretnék, ha a migránsok az országban maradnának, hiszen ez tevékenykedésük alapja.
Az elvándorlás Tunéziának is óriási károkat okoz. A felsőoktatási és kutatási ágazatot érintő költségvetési megszorítások következtében mintegy 39 ezer mérnök és 3300 orvos hagyta el az országot 2015 és 2020 között. A 150 ezres lakosú dél-tunéziai Tataouine-ból 12-18 ezer fiatalember vándorolt ki Európába 2022 januárja és októbere között. A városban szinte nem maradt fiatal férfi, bár a tunéziai állam 2015 óta a fiatalkorúak esetében megköveteli a szülői engedélyt útlevél kiadásához.
Tataouine a líbiai határon fekszik, az ország peremvidékén, amelyet mind az állami, mind a magánberuházások elkerültek.
A gazdaság itt főként a csempészetre, az állattenyésztésre, a kereskedelemre és a külföldön dolgozóktól érkező hazautalásokra épül. A térségben a migráció egészen a XIX. századra visszanyúló hagyományokkal rendelkezik. A felelősség mindenekelőtt a tunéziai államot terheli, amely a rendelkezésre álló tőke és források ellenére nem vállalta a terület fejlesztését. Az elmúlt években a régióban a foglalkoztatásért és a fejlődésért folytatott társadalmi tiltakozások állandósultak. A családok is felelősek, mivel ők is hozzájárulnak az utazás finanszírozásához, akár ingatlanok értékesítésével is. A fiataloknak szégyen lett Tataouine-ban maradni.
A helyi kutatók által végzett szociológiai vizsgálat megállapította, hogy a kivándorló férfiak nem szegények, elő tudják teremteni az utazásra fordított több ezer eurós összeget, és sokan közülük nem is munkanélküliek, bár kilátásaik korántsem ígéretesek. A régió egyes működő ágazataiban, például az építőiparban és a mezőgazdaságban munkaerőhiány van. A fiatal férfiak azonban ambiciózusabb jövőt képzelnek el maguknak, s döntésüket nagymértékben befolyásolja a migrációs propaganda és a közösségi médiában közzétett sikertörténetek. A tataouine-i migránsok többsége Franciaországban akar letelepedni, ahol régóta él nagy lélekszámú közösség, amelyhez kapcsolati és rokonsági szálakkal kötődnek.
A francia nagyvárosok migránsközösségei magukban hordozzák és tovább örökítik a törzsi szellemet és az erős regionális egymásra utaltságot.
A rokoni, vérségi és törzsi kötelékek reprodukálása gazdasági szolidaritásban és vállalkozásokban ölt testet. A Tataouine-ból származó bevándorlók például főként pékségekben dolgoznak, ők uralják a párizsi péksüteménypiacot.
