Néha megdöbbenek azon, hogy mennyire csak azt értik meg az emberek, ami közvetlenül a zsebüket érinti. Ne értsenek félre, nem hibáztatok érte senkit. Azt mondja a népi mondás, hogy üres hassal nem lehet himnuszt énekelni. Nem várhatjuk, hogy hazaszeretetre neveljen az a tanár, aki úgy érzi, hogy ő itt mostohagyerek. De az is igaz, hogy 1956 nem a kutyák, hanem a farkasok dala volt. Az ötvenes évek idején világos jelszavak formálódtak.
Ha tudjuk, miért viselünk el áldozatokat, együtt, közösen, azt sokkal könnyebb a vállunkra venni. De amikor nem érthető, miért kell fagyoskodni, porciózott vásárlásokat tenni, miért emelkednek mindennapi életünk költségei, akkor bizony „önmagát marja az értelem iszonyú karma” – ahogy József Attila fogalmazott.
Bajaink oka a világgazdasági és a politikai helyzet megváltozása. Gondoljunk csak bele: „békeidőben” jó gazdaságpolitikának bizonyult az exportorientált gazdaságfejlesztés, mert kereskedelmi mérlegünk kiemelkedő aktívumokat produkált. Létkérdés, hogy a korábbról hurcolt államadósság külföldi részénél devizában tudjunk fizetni. És tudtunk! Jelentős részben átalakítottuk a külföldi államadósságot belföldire, azt valamivel könnyebb finanszírozni.
Ha nem szivárog ki az országból a megtermelt nemzeti jövedelem egy része a devizakamatokon keresztül, akkor lehet szó némi ágazati bérkorrekcióról is. De ki tehet a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok megnehezedéséről?
Sokan meg azt se értik, miért kötik össze „odafönt” a brüsszeli szankciókat a magyar tanárfizetésekkel. Hogy miért probléma a visszatartott pénz. Hiszen úgymond a magyar bérek alakulása nem Brüsszel gondja.
Hát azért, mert ha nincs olyan pénz, amit devizában kapunk meg, akkor nem tudjuk a devizában fennálló adósságot fizetni! Több forintot kell a költségvetésből erre fordítani, mástól elvenni, és esni fog a forint árfolyama.
Drágul az import, nő az infláció. Importra pedig szükség van, a mi kis hazánk nyitott gazdaság. Igaz, kétségtelenül jobb lenne magasabb önellátási szintre berendezkedni. Nézzünk magunkba, mennyivel egyszerűbb még vidéken is a Pennyben megvenni a zöldséget, mint a kiskertben küszködni vele. És az tulajdonképpen helyes, hogy most sokkal jobban odafigyelünk az energiafogyasztásra, nem engedjük meg magunknak a pazarlást. De természetesen ez nem jelenthetne ellehetetlenülést családok tömegei számára.
De vajon ki miatt van az energiaprobléma? Kényelmesen nem tudunk kimászni a gödörből, az már biztos. Csak legalább értsük, mi miért van, s hogyan javulhat a helyzet. És legyünk egymással szolidárisak. Vajon minden EU-s javaslatot el kellene inkább fogadni, csak adják már azt a támogatást, ami egyébként jogosan járna? Hogyan tanítsa akkor egy magyartanár a Thomas Mann üdvözlését, hogy megint József Attilát idézzem a fiataloknak? Vagy szálljunk be a fegyverüzletbe, ahogy követelik tőlünk? Nem minden jó, ami a mai világtendenciákból beszivárog hazánkba. A tankok, de az eszmék is károsak lehetnek. Megőrizni szuverenitásunkat e téren is szükséges.
Nem könnyű hajózni a mai viharos tengeren, sziklaszorosban. Nem irigyelhetjük sem a kapitány, sem az első- és másodtisztek helyzetét. De utóbbiaknak igen megfontoltaknak kell lenniük, ne nehezítsék a matrózok életét, a manőverezést. Ez a hajó valamennyi utasának az érdeke.
A szerző közgazdász, nyugalmazott egyetemi tanár
