Bajaink gyökerei nagyon messzire nyúlnak

Közelednek az ünnepek. Mi foglalkoztatja az embereket? A nehezedő életkörülmények, az infláció, a hideg és az energiahiány; és hát a gyermekeik sorsa. Mi lesz az iskolákkal, tudják-e fűteni őket? És otthon hány fokot engedhet meg magának a család? Továbbá lesz-e tanár, aki tanítsa a gyerekeket? Színvonalas, jó tanár, akinek a kedvéért a gyerek majd örömmel tesz eleget az elvárásoknak.
Merthogy ez is bizonyos értelemben kérdésessé vált. Más kérdés, hogy egy értelmes társadalmi párbeszéddel talán el lehetne érni valami konszenzust.

Roppant érdekes a történelem. Például ha a rendszerváltás előtti évet nézzük, az elkeseredett tanárok már akkor is sztrájkkal fenyegetőztek. 1989-ben! A szocialista időkben! Igaz, akkoriban már kissé fellazult a társadalom. De azért mégis elgondolkodtató, hogy nem mai probléma a tanárok alacsony bére. Mint ahogy az egészségügyi dolgozóké se. Hiszen ott az orvosbérek komoly emelésével bizony nem tartott lépést a segítő személyzet béremelése.

Már más alkalommal is utaltam rá, de nem lehet elégszer elmondani, hogy a gyökerek nagyon messzire nyúlnak. Még a kommunisták forintstabilizációs manipulációjáig. Amikor az értelmiségnek sokkal alacsonyabb szinten állították be a bérét, mint a munkásoknak a háború előtti időhöz képest.

A proletárdiktatúra elvét hangoztatva. Bár a párttitkár is rájött, amikor a saját gyermekét kellett operálni, hogy a sokat tanult, jó orvos megfizethetetlen. Aztán ennek a torzulásnak a korrigálására mégse akadt később sem pénz, hiszen az ország a hetvenes évektől kezdve súlyos nemzetközi adóssággondokkal küzdött. De olyan súlyosakkal, hogy máig nyögjük a hatását.

További Vélemény híreink

Rétvári Bence: Több mint 130 ezren küldték vissza a szülői konzultációs kérdőívet

Néha megdöbbenek azon, hogy mennyire csak azt értik meg az emberek, ami közvetlenül a zsebüket érinti. Ne értsenek félre, nem hibáztatok érte senkit. Azt mondja a népi mondás, hogy üres hassal nem lehet himnuszt énekelni. Nem várhatjuk, hogy hazaszeretetre neveljen az a tanár, aki úgy érzi, hogy ő itt mostohagyerek. De az is igaz, hogy 1956 nem a kutyák, hanem a farkasok dala volt. Az ötvenes évek idején világos jelszavak formálódtak.

Ha tudjuk, miért viselünk el áldozatokat, együtt, közösen, azt sokkal könnyebb a vállunkra venni. De amikor nem érthető, miért kell fagyoskodni, porciózott vásárlásokat tenni, miért emelkednek mindennapi életünk költségei, akkor bizony „önmagát marja az értelem iszonyú karma” – ahogy József Attila fogalmazott.

Bajaink oka a világgazdasági és a politikai helyzet megváltozása. Gondoljunk csak bele: „békeidőben” jó gazdaságpolitikának bizonyult az exportorientált gazdaságfejlesztés, mert kereskedelmi mérlegünk kiemelkedő aktívumokat produkált. Létkérdés, hogy a korábbról hurcolt államadósság külföldi részénél devizában tudjunk fizetni. És tudtunk! Jelentős részben átalakítottuk a külföldi államadósságot belföldire, azt valamivel könnyebb finanszírozni.

Ha nem szivárog ki az országból a megtermelt nemzeti jövedelem egy része a devizakamatokon keresztül, akkor lehet szó némi ágazati bérkorrekcióról is. De ki tehet a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok megnehezedéséről?

Sokan meg azt se értik, miért kötik össze „odafönt” a brüsszeli szankciókat a magyar tanárfizetésekkel. Hogy miért probléma a visszatartott pénz. Hiszen úgymond a magyar bérek alakulása nem Brüsszel gondja.

Hát azért, mert ha nincs olyan pénz, amit devizában kapunk meg, akkor nem tudjuk a devizában fennálló adósságot fizetni! Több forintot kell a költségvetésből erre fordítani, mástól elvenni, és esni fog a forint árfolyama.

Drágul az import, nő az infláció. Importra pedig szükség van, a mi kis hazánk nyitott gazdaság. Igaz, kétségtelenül jobb lenne magasabb önellátási szintre berendezkedni. Nézzünk magunkba, mennyivel egyszerűbb még vidéken is a Pennyben megvenni a zöldséget, mint a kiskertben küszködni vele. És az tulajdonképpen helyes, hogy most sokkal jobban odafigyelünk az energiafogyasztásra, nem engedjük meg magunknak a pazarlást. De természetesen ez nem jelenthetne ellehetetlenülést családok tömegei számára.

De vajon ki miatt van az energiaprobléma? Kényelmesen nem tudunk kimászni a gödörből, az már biztos. Csak legalább értsük, mi miért van, s hogyan javulhat a helyzet. És legyünk egymással szolidárisak. Vajon minden EU-s javaslatot el kellene inkább fogadni, csak adják már azt a támogatást, ami egyébként jogosan járna? Hogyan tanítsa akkor egy magyartanár a Thomas Mann üdvözlését, hogy megint József Attilát idézzem a fiataloknak? Vagy szálljunk be a fegyverüzletbe, ahogy követelik tőlünk? Nem minden jó, ami a mai világtendenciákból beszivárog hazánkba. A tankok, de az eszmék is károsak lehetnek. Megőrizni szuverenitásunkat e téren is szükséges.

Nem könnyű hajózni a mai viharos tengeren, sziklaszorosban. Nem irigyelhetjük sem a kapitány, sem az első- és másodtisztek helyzetét. De utóbbiaknak igen megfontoltaknak kell lenniük, ne nehezítsék a matrózok életét, a manőverezést. Ez a hajó valamennyi utasának az érdeke.

A szerző közgazdász, nyugalmazott egyetemi tanár