Nem tudom, mennyire gyakran fogyasztanak Coca Colát, de ha egyáltalán nem is, abban biztos vagyok, hogy el tudják képzelni maguk előtt egy üveg sötétbarna ital összetéveszthetetlen piros címkéjét. Gondolom, az sem újdonság senkinek, hogy a piacvezető cég előszeretettel foglal állást társadalmi kérdésekben a szabadság, egyenlőség, boldogság jelszavak zászlaja alatt. Így lehetett teleragasztva Magyarország is Love is love kampányuk plakátjaival, amelyeken azonos nemű párok csókolóztak a szerelem sokszínűségét hirdetve.
Nos, gondoltam egy merészet, és megálmodtam a Coca Cola következő kampányának címkéit.
Képzeljék el a már jól ismert piros alapot fehér betűkkel. Nézzék, ahogyan megjelenik rajta egyszer csak a Kárpátok hegyvonulatának sziluettje, akár még egy turul körvonalai is kirajzolódhatnak valahol a hegyek felett, majd az előtérben megjelenik egy lány magyar népviseletben, aki egy szintén magyar, Ukrajnában élő férfival csókolózik. Kettejüket pedig csupán az elcsatolt területeket jelentő határvonalak választanák el egymástól.
Az egész világ szembesülhetne egy olyan kisebbség problémájával, amelynek rendszeresen, napi szinten sérültek alapvető emberi jogai, már a háború kitörése előtt is. Ki tudja, egy ilyen kóláspalackból szürcsölgetve, két szankciós csomag megszavazása között akár az Európai Unió kisebbségekre oly érzékeny tagjai is felfigyelnének a kontinensen élő őshonos kisebbségek ügyére.
Szép utópia.
Nos, gyanítom, nem venne fel marketingosztályára a Coca Cola, hiszen mennyire banális már ez az ötlet, kit érdekelnek ezek a fránya emberi sorsok, amikor a szexuális kisebbségek ügye ennél jóval fajsúlyosabb – gondolhatja az átlagember, akinek az arcába napi szinten tolják az érzékenyítést a balliberális szócsőből, ha érdekli, ha nem.
És, hogy mindezt számokkal is alátámasszuk, a Tárki, azaz a Társadalomkutatási Intézet tanulmányt készített arról, hogyan állnak Magyarországon a homoszexuális emberekhez. Kapaszkodjanak meg, „[…] a magyar férfiak jobban elutasítják, hogy homoszexuális szomszédjuk legyen, mint a nők, de azért még így is a társadalom 36,2 százaléka mondja azt, hogy ezt inkább ne”. A tanulmányt egyébként a Telex idézi, és kiemelik, ez az eredmény még így is javulást mutat: 1990-ben még a magyarok körülbelül 75 százaléka nem akart melegeket a szomszédjába, 2008-ra aztán ez nagyot csökkent, 30 százalékra, aztán 2018-ra megint felugrott valamennyit, a már említett 36,2 százalékra.
„Ebben az időszakban kezdett már el látszódni, hogy a migráció után a Fidesznek szüksége lehet egy újabb »mi és ők« típusú szembeállításra, és erre a célra remekül felhasználhatók a »genderideológia« ernyője alá jobbról betuszkolt – egyébként rendkívül sokféle – világnézetek és társadalmi mozgalmak” – írja a portál.
Azt is megtudhatjuk a tanulmányból, hogy a magyarok az évek alatt mindenféle szomszéddal egyre elutasítóbbak lettek: főképp a bevándorlókkal és a muszlimokkal szemben, de érdekes jelenség, hogy két százalékról tizenkét százalékra ugrott a keresztény szomszédok elleni elutasítottság is. A tanulmány arra jutott; „a társadalom hozzáállását a melegekhez 2010 óta eléggé befolyásolja az, hogy a politika a saját érdekei miatt »politikai homofóbiát« terjeszt, tehát a saját céljának elérése érdekében akár még háttérbe is szorítja a melegek jogait és méltóságát”.
Hát így.
Minden bizonnyal a megkérdezett emberek a Fidesz gyűlöletkeltése miatt nem szeretnének egy háztömbben élni muszlimokkal és nem amiatt az Európában lezajlott terrorcselekmény-hullám következményeképpen, amelyek száma csak 2021-ben tizenöt volt az uniós tagállamokban.
De beszédes adat az is, hogy 2000–2018 között összesen 1868-an haltak meg Európában valamilyen merénylet áldozataként vagy a kontinensen kívül, európai állampolgárként. Biztosan az sem érdekli a Tárki mintájában szereplőket, hogy Röszkén 2015-ben konkrétan elszabadult a pokol, amikor több ezer migráns próbált meg a szerb oldalról erőszakkal átjutni Magyarországra, majdhogynem háborús állapotokat előidézve.
De biztosan vonzó képet festettek magukról azok a Keleti pályaudvarnál feltorlódott migránsok is, akik jóformán csak pusztítást hagytak maguk után. Az európai no-go zónákról terjedő rémtörténeteket már meg sem említem. A lakossági ambivalenciáért a Fidesz a felelős, azon belül is Orbán Viktor, ez a napnál is világosabb.
A homoszexuálisok és egyéb szexuális kisebbségek ügyét tekintve pedig a tanulmány 36 százaléknyi elutasítót említ, szerintem ennél talán lényegesebb szám, hogy a másik 64 százalék elfogadó és toleráns. Ennek érdekében persze a balliberális fősodor meg is tesz mindent, így a többségnek boldogan kell integetnie az ablaka alatt elhaladó Pride-felvonulóknak, még ha azok apácának, papnak öltözve, feszülettel a kezükben is nem fejteném ki, miket csinálnak.
Az is az érzékenyítés része, hogy ma már nehéz úgy bekapcsolni a tévét vagy kinyitni bármilyen internetes tartalmat, hogy ne szerepelne benne minimum egy olyan személy, aki valamely szexuális kisebbséget képvisel, de mosolyogva kell bólogatni arra is, hogy mostantól férfiak is lehetnek szinkronúszók, és, hogy nőnek öltözött férfiak is nyerhetnek női szépségversenyt. De mindez nem elég, mert a Tárki azt is felméri, hogy szívesen laknék-e együtt szexuális kisebbségekkel, ha véletlenül nem a válasz, akkor természetesen az orbáni propagandagépezet emlőin nevelkedett bértollnok vagyok (ez egy létező komment volt az egyik cikkem alatt).
A probléma alapvetően nem ez. Természetesen fontos és adekvát feladat a kisebbségek iránti érzékenyítés. De miért nem próbál meg ilyen típusú üzeneteket eljuttatni a társadalom felé egyetlen világmárka sem például az autista emberekkel kapcsolatban? Holott egy olyannyira gyakori viselkedészavarról beszélünk, amely mostanra minden századik embert érint, azaz olyan sokakat, hogy akár az ötödik személyiségtípusnak is nevezhetnénk, legalábbis több cikk és tanulmány szólt már erről. Mégsem tud róla az emberek többsége semmit, hiszen a tünetek sok esetben kvázi láthatatlanok, ezért az érintettek rejtőzködve, erős hátránnyal élik az életüket.
Miért nem szerepel a kólásplakátokon egyetlen Down-szindrómás vagy kerekesszékes ember sem? Vagy az európai kisebbségek, amerikai őslakosok közül valaki?
Az irántuk való elfogadásról miért nem készítenek felmérést a kutatóintézetek és miért nem készül róluk Oscar-díjas hollywoodi alkotás évente? Miért csak és kizárólag a szexuális kisebbségek iránt kell érzékenyíteni az embereket? Nem gyanús ez senkinek?
