Az egyik rendőrnek végül elektromos sokkolót kellett használnia, amire figyelmeztette is Andersont. A rendőrök lenyomva tartották, miközben körülbelül öt másodpercig újra hozzáértek a sokkolóval. A mentő öt perccel ez után érkezett, Andersont kórházba szállították, ahol négy és fél órával később meghalt, mert leállt a szíve.
A toxikológiai jelentés kimutatta, hogy a férfi szervezetében cannabis és kokain is volt. A Los Angeles-i rendőrségen most hatalmas a nyomás, mert egy hét alatt Anderson volt a harmadik fekete férfi, aki rendőri intézkedés közben meghalt. A rendőrség vizsgálatot rendelt el.”
Sajnos itt nem tudják megnézni a rendőrök testkamerája által felvett jelenetsort, pedig az ám az igazi csemege, ha tehetik, keressék meg, a 444 cikkében ott van. S abból minden kiderül.
Nézzük a tényeket – amelyek még a fenti „érzékenyítő” cikkből is kiderülnek:
1.: Egy fekete balesetet okoz Los Angelesben.
2.: Ezt követően úgy dönt, hogy elmenekül a helyszínről, méghozzá oly módon, hogy egyszerűen beszáll valaki más kocsijába – vagyis megpróbálja elvinni valaki autóját (azt nem tudjuk, hogy ezzel együtt azt a valakit el is akarta vinni magával, vagy az kiszállt a saját járművéből).
3.: A kiérkező rendőrök elől elmenekül – többször.
4.: Ellenáll a rendőri intézkedésnek.
5.: Amikor mindezek után végre elkapják és kényszerintézkedést foganatosítanak vele szemben, azonnal elkezd üvölteni, hogy „meg akarnak ölni”, továbbá (ez még jobb!), „segítség, megpróbálnak George Floyd-olni!”
6.: A rendőrök amúgy nem térdelnek a nyakára. (Fontos megjegyezni: úgy száz éve oktatják (oktatták?) a rendőröknek, hogy ilyen esetekben, az erőszakos, a rendőri intézkedésnek ellenálló tetteseknek hogyan kell a nyakukra térdelni. A drogos, erőszakos, bűnöző, terhes nőket fegyverrel kirabló, a rendőri intézkedésnek ellenálló George Floydnak is éppen úgy térdelt a nyakára az a szerencsétlen rendőr, ahogy tanították neki. A drogokkal teleszívott Floyd ezt követően meghalt, mert megállt a szíve. Halálával kissé jobb hely lett a világ. Ellenben a megrothadt lelkű és agyú woke-világ ebből a drogos bűnözőből hőst faragott, a rendőrt pedig élete végéig börtönbe küldte…)
7.: A rendőrök sokkolót használnak az ellenálló tettessel szemben – ezért van náluk sokkoló, ezért része kötelező felszerelésüknek, hogy ilyen esetekben használják. (Az intézkedő rendőrök egyike – csak egyet látunk a felvételen egy pillanatra – fekete!)
8.: A tettes órákkal később a kórházban meghal, mert szívrohamot kap.
9.: A boncolásnál kiderül, hogy tele van drogokkal – nem kell hozzá orvosprofesszornak lenni, hogy az ember összefüggést keressen e tény és a tettes halála között.
10.: Nélkülözhetetlen információ, hogy a rendőri intézkedésnek ellenálló, bedrogozott alak a BLM-alapító unokatestvére – csak tudnám, hogy ez miért fontos az ügy szempontjából, s hogy ez kit érdekel –, de meglátják, ennek a történetnek már jövő héten ez lesz a leghangsúlyosabb része.
11.: Mindezek után elhangzik az obligát mondat: „A Los Angeles-i rendőrségen most hatalmas a nyomás, mert egy hét alatt Anderson volt a harmadik fekete férfi, aki rendőri intézkedés közben meghalt. A rendőrség vizsgálatot rendelt el.”
Nos, kíváncsian várjuk a vizsgálat eredményét.
Amúgy semmit sem kell(ene) vizsgálni, ott a testkamera felvétele, azon rajta van minden. Ám a megrothadt agyú és lelkű woke-világban (amelynek George Floyd a hőse és az ideálja!) nagy a valószínűsége, hogy a drogos fekete lesz a mártír, az intézkedő rendőrök pedig a bűnözők.
S hogy miért van ez így?
Azért, mert az emberi identitások felszámolása után (vallási, nemzeti, nemi identitás) az állam felszámolása van soron. Az állam, az államhatalom, s annak minden attribútuma (leginkább a rendőrség) károsnak és feleslegesnek ítéltetett ebben a woke-világban, ebben a mocskos anarchiában, amelynek végső célja egy világállam létrehozása. „Orbis Unum” – „Egy Világ”, mennyit mosolyogtunk ezen a Zorro legendája című film közben (főszereplő Antonio Banderas, „toxikus maszkulinitás”), és tessék, elérkezett.





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!