A „már megint a magyarok” kijelentés árnyékában azért ott van, hogy Magyarország az egyetlen a magát felsőbbrendűnek tartó Európai Unió közösségében, amely minden élő ember sorsáért aggódva nem küld fegyvereket ukrán harctérre. 

Ennek következtében viselnie kell a magány és üldözöttség stigmáját. Szó szerint egyedül maradtunk, mint a jobb sorsot érdemlő, elkóborolt négylábú. Így hát felmerülhet a kérdés: Nekünk is vándorlásra kellene adni fejünket, mivel egyre szűkül ezeréves életterünk? És ha képletes értelemben ugyan, de kilövésünk megtörténne, lennének olyanok, akik értünk – magányos „farkas népért” – is kifejeznék felháborodásukat?

Viszont felfedezhető a felfokozott médiacunamiban reménykeltő üzenet is. Jól látható, hogy az emberi érzékenység nem múlt ki és képesek vagyunk a védtelenek felé fordulni. Fontos újragondolni az emberi élet lényegét. Az élet szentsége mindenkit véd. Az állatvilágban kiválasztjuk a veszélyeztetett fajokat és további irtásuk megakadályozására szigorú retorziókat helyezünk törvényileg kilátásba. 

De mit teszünk az ellen, hogy a XXI. században megálljt parancsoljunk a tervezett, tudatos „tizedelésünknek”? Érthetetlen háborúk, fölöslegesen életre keltett vírusok pusztítása, vagy egyszerűen csak ideológiai átkozódás, ahogy például a keresztény, európai, fehér férfi, mint genetikailag nem kívánt jelenség kiiktatása rombolják szét a társadalmi létezésünk normáit.

Sajnálatos egy egészséges ragadozó kilövése. De korrekt dolog-e nyakörvet tenni rá, hisz ezzel eleve rabbá tesszük, megfigyelhető célponttá? Beavatkozunk nem korlátozható szabadságába, ami az állatok esetében az abszolút szabad helyválasztás lehetőségében ölt testet ezer éveken át. 

A tudomány álcáját használva űzött élőlénnyé tettük a legtöbbjüket, olyanokká, akik immáron nem tudnak megszabadulni, legföljebb „emigrálni” a mindenek fölöttiség koronáját magára aggató emberi beavatkozástól. Nem kellett volna lelőni sem hirtelen felindulásból, sem előre megfontolt szándék okán, vagy félrészeg kivagyiságból sem ezt az állatot. Tökéletesen békén kellett volna hagyni a nyakörv nélküli szabad világában. Ahogy el a kezekkel a józanságot hirdető ember alkotta szigetektől is!

No meg az sem lenne hátrányos, ha a magányosnak tűnő emberi társadalmak ismét értelmes „falkába” tömörülnének, mert akkor még jeladók – tervezett csipek az emberek bőre alá – sem kellenének, hisz nem tudnánk eltévedni, miként történt ezzel a szegény vándorral.

A szerző titkosszolgálati szakértő, a Védett Társadalom Alapítvány kuratóriumának elnöke

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Shutterstock)