De vissza még egy kicsit a szerbekhez! A szerb–magyar mérkőzést zárt kapuk mögött tartják meg, így döntött az UEFA, valamiféle rigmusok miatt, amelyek a Montenegró elleni találkozójukon hangzottak el. Fogalmam sincs, hogy mik lehettek azok, nem tudok szerbül, de ők ketten össze voltak bútorozva egy ideig, most meg nyema nyista egy szál tengerpart se, lehet, hogy erre vonatkoztak az észrevételek. Esetleg Koszovóra. Uefáéknál viszont vagy értenek szerbül is, vagy bemártották nekik a helyi ultrákat. 

Hasonló drukkerek lesznek majd szeptemberben Szerbiában is. Már alig várom. És nehogy alulértékeljük őket! A szerbek is szeretik a gyerekeiket, miként az oroszok is, ahogyan azt Sting oly pontosan megállapította annak idején. Egyébként meg mintha a térdelgetés kezdene kikopni a divatból, miként az ukrán zászlók lobogtatása is. Ráadásul egy amerikai kutatás eredményei szerint az ottaniak visszavágynak az úgynevezett okostelefonok előtti időkbe. És csodák csodájára leginkább nem a hozzám hasonló boomerek körében, akiknek bepárásodik a szemüvegük egy írógép láttán, hanem a fiatalabbak közösségeiben.

Lehet, hogy korán temettünk mindent és visszatér a viszonylagos normalitás korszaka? Online fogadás helyett totózóban álldogálunk majd újra, ahol Lajos bácsi megmondja a frankót, amiből persze nem lesz semmi, de mégis jó vele? Lemezboltokban válogatunk streamelés helyett? Ismét kinyitnak az újságosok? Rágyújtunk megkövezés nélkül? A tej a tehénből jön? Biztató kilátások. És értem is. A maradékok normalitásának elemi ereje ösztönös. Csak ezt a Prigozsint nem értem. De talán nem is baj. Talán eltűnik hirtelen. A kő meg marad. Így megy ez.

Borítókép: A Wagner Csoport harci egységei visszatértek bázisaikra (Fotó: Europress/AFP)