Nézzük először a szikár tényeket:
„2008. február 17-én, miután a belgrádi kormánnyal és a koszovói albánokkal hónapokon át folytatott tárgyalások megbuktak, a területet de facto katonai ellenőrzése alatt tartó Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió többségének támogatásával és az EU képviselőivel egyeztetve Koszovó kikiáltotta függetlenségét Szerbiától. A tartomány egyoldalú függetlensége egyes értelmezések szerint sérti az ENSZ BT 1244-es határozatát, amely 1999. június 10-én elismerte az akkori Jugoszlávia – amelynek a mai Szerbia a jogutódja – területi egységét. Szerbia és annak fő támogatója, Oroszország, valamint a világ országainak egy része jelenleg nem ismeri el önálló államként […].”
„2014-ben a Krími Autonóm Köztársaság orosz vezetői kinyilvánították az úgynevezett Krími Köztársaság függetlenségi szándékát Ukrajnától, amit egy vitatott legitimitású népszavazás március 16-án nagy többséggel megerősített. Orosz közlések szerint a népszavazáson részt vevők 95,7 százaléka tette le voksát az Ukrajnától való elszakadás mellett, míg a maradásra csupán 3,2 százalék szavazott. Valamivel több mint egyszázaléknyi szavazat érvénytelen volt. Március 16-án, a népszavazási eredmények közzététele után, Vlagyimir Putyin elnöki rendelet értelmében »figyelembe véve Krím népeinek akaratnyilvánítását a 2014. március 16-án tartott referendumon« Oroszország szuverén és független államként ismerte el a Krími Köztársaságot, amelyen belül Szevasztopol város különleges jogállással rendelkezik. Március 17-én az elnök a moszkvai Kreml György Termében soron kívüli beszédet intézett a parlament mindkét házához a félszigetnek és Szevasztopol városának az Oroszországi Föderációhoz csatlakozása iránti kérelmével kapcsolatban. Március 18-án az orosz elnök jóváhagyta Krím csatlakozását célzó szerződéstervezetet.”
Jó és hasznos ezeket így egymás után elolvasni, mert így látszik csak igazán, hogy a Nyugat – s benne elsősorban a hanyatlásnak indult birodalom, az Egyesült Államok – szerint amit szabad Jupiternek, azt nem szabad a kisökörnek. De mivel itt nemzetekről, országokról, nemzeti szuverenitásokról és emberi sorsokról van szó, fogalmazhatunk nyugodtan sokkal szigorúbban, ebben az esetben az helyénvalóbb. Vagyis: ha a Nyugat és benne az Egyesült Államok úgy dönt, mert vélt vagy valós érdekei szerint úgy tartja jónak, akkor bárhol, bármelyik – az adott területen többségben lévő – kisebbség kikiálthatja egyoldalúan a függetlenségét és megkaphatja a saját hazáját, míg máshol ugyanez nem jár az ugyanolyan státusú kisebbségnek.