Százötvenöt évvel ezelőtt, 1868. június 18-án, Kenderesen született nagybányai Horthy Miklós, akinek a neve egyesekben barátságtalan indulatokat, a magyarok többségében viszont tiszteletet és nagyrabecsülést ébreszt. Számtalan érv és bizonyító erejű történelmi tény szól amellett, hogy Horthy tisztességes, keresztény, hazájáért és népéért komoly áldozatokra kész államférfi volt, aki a legnehezebb időkben is vállalta a kormányzással járó megpróbáltatásokat.
Régóta nyilvánvaló, hogy az ellene felhozott vádak túlnyomó részét a bolsevik propaganda ihlette, ennek ellenére vannak, akik valamiféle zsigeri beidegződésből ma is szajkózzák a rágalmakat.
A rágalomhadjárat részének volt tekinthető az a csaknem húsz évvel ezelőtt megjelent könyv is, amelynek a bemutatóját 2004 őszén a budapesti Holokauszt Emlékközpontban tartották (a rendezvényen magam is részt vettem). A Titkos alku című, magánkiadásban megjelent könyv nem állított kevesebbet, mint hogy Hitler és Horthy között Klessheimben, 1944. március 18-án titkos alku jött létre, amelynek értelmében Horthy kormányzó vállalta a magyarországi zsidóság mielőbbi, maradéktalan deportálását, cserébe Magyarország szuverenitásáért. A szerző koncepcióját megvilágította ez a kijelentése: „Ha Horthyt oda lehetne helyezni, ahová való, akkor a magyar politikától jelentős erőt vennénk el.”
Ez a megjegyzés jól jelezte a magyar kormányzóval szembeni elfogultságot. Horthynak a zsidósághoz fűződő viszonya nem volt ellenséges, miként azt egyesek mániákusan ismételgetik.
Épp ellenkezőleg, több zsidó családdal ápolt szívélyes kapcsolatokat. Klessheimben nem kötött a zsidóság rovására semmiféle alkut, a kormányzóságot – megnyirbált jogkörökkel – pedig azért vállalta a német megszállás után is, mert attól tartott, hogy a lemondását követően egy nácibarát kormányzó lép a helyére.
A korábbi zsidótörvények miatt a zsidóság jogosan neheztel Horthy Miklósra, azonban a kormányzó épp ezekre hivatkozva utasította el Hitler deportálásokra vonatkozó követelését. Horthy Miklós nem volt háborús bűnös, ilyen vádat akkor sem emeltek ellene, amikor a győztesek nagyítóval keresték a bűnösöket. Portugáliai emigrációja alatt nyugaton élő, jómódú zsidó családok is támogatták. A becsületes magyar kormányzó ugyanis hosszú hivatali idejében nem gyarapította vagyonát, és külföldi bankszámlákat sem hozott létre − ellentétben sok más vezető politikussal.
Annak idején felkerestem Stark Tamás történészt, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének főmunkatársát (1995-től 1996-ig a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum ösztöndíjasa volt), és arra kértem, nyilatkozzon az Adolf Hitler és Horthy Miklós második klessheimi tárgyalásával kapcsolatos feltevésekről. Kíváncsi voltam arra, hogy szerinte az 1944. március 18-i találkozó szólhatott-e másról, mint amiről a történészek eddig tudtak. Stark Tamás akkor közölte, hogy a történészek a második klessheimi tárgyalásokról elég pontos információkkal rendelkeznek.
Nincs okunk feltételezni, hogy olyan titkos, szóbeli megállapodásokra is sor került, amelyekre azóta ne derült volna fény – mondta a történész. – Ezeken a tárgyalásokon nem a magyarországi „zsidókérdés” német típusú megoldása volt az elsődleges téma, hanem a Kállay-kormány német szemszögből való megbízhatatlansága.
Német ügynökök ugyanis korábban már felderítették, hogy a Kállay-kormány titokban tárgyalásokat folytatott a nyugati hatalmakkal annak érdekében, hogy kivezesse az országot a háborúból. Hitlerék a Kállay-kormány elmozdítását és egy számukra megbízható új kormány felállítását akarták elérni. Elsősorban erre akarták rávenni Horthyt.
