Annak idején felkerestem Stark Tamás történészt, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének főmunkatársát (1995-től 1996-ig a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum ösztöndíjasa volt), és arra kértem, nyilatkozzon az Adolf Hitler és Horthy Miklós második klessheimi tárgyalásával kapcsolatos feltevésekről. Kíváncsi voltam arra, hogy szerinte az 1944. március 18-i találkozó szólhatott-e másról, mint amiről a történészek eddig tudtak. Stark Tamás akkor közölte, hogy a történészek a második klessheimi tárgyalásokról elég pontos információkkal rendelkeznek.

Német ügynökök ugyanis korábban már felderítették, hogy a Kállay-kormány titokban tárgyalásokat folytatott a nyugati hatalmakkal annak érdekében, hogy kivezesse az országot a háborúból. Hitlerék a Kállay-kormány elmozdítását és egy számukra megbízható új kormány felállítását akarták elérni. Elsősorban erre akarták rávenni Horthyt.

A történész szerint a zsidóság totális deportálásáról nem volt szó, ez a tárgyalásokon nem merült fel. Arra a kérdésre, hogy helytálló-e a feltételezés, miszerint Horthy sürgette a deportálásokat, Stark Tamás így felelt: – Horthy ez idő tájt a zsidókérdésben passzivitást mutatott. A zsidókérdést teljes mértékben a kormány hatáskörébe utalta. Korábban több zsidótörvényt is életbe léptettek Magyarországon, de amikor a német megszállás után a holokauszt teljes valóságában kibontakozott, akkor már nem törvények, hanem rendeletek születtek. Horthy a rendeleteket sem írta alá. Később viszont feladta a passzivitását.

Horthy az úgynevezett csendőrpuccs időszakában ismét aktívvá vált. Ezzel kapcsolatban a történész a következőket mondta: – Ennek sok oka lehet. Tudjuk, hogy még a csendőrpuccs előtt, kerülő úton eljuttatták hozzá az auschwitzi jegyzőkönyvet. Ezen keresztül szembesült a Magyarországról elszállított zsidók tömeges megsemmisítésének valóságával. (…) Horthy a koronatanács június 26-i ülésén kezdeményezte a deportálások leállítását, valamint Endre László és Baky László belügyi államtitkárok menesztését. A július 7-i úgynevezett csendőrpuccs még inkább ebbe az irányba mozdította. Az esztergomi páncéloshadosztály néhány egységének segítségével eltávolította a csendőröket, és megakadályozta a fővárosi zsidóság elhurcolását.

Arra a kérdésre, hogy az ország, illetve a zsidóság szempontjából miként alakult volna a helyzet, ha Horthy Klessheim után lemond, Stark Tamás ezt válaszolta: – Horthy játszott a lemondás gondolatával, de azután elállt ettől, mert Hitler ügyes taktikával azt ígérte neki, hogy ha Magyarországon a belpolitikai helyzetet, illetve a frontot stabilizálják, akkor a német csapatok elhagyják az országot. Horthy azt gondolta, hogy a németek kivonulását követően visszanyerheti a cselekvési szabadságát, és kivezetheti az országot a háborúból, aminek persze nem volt realitása. A zsidóság szempontjából feltételezhetően rosszabb lett volna a helyzet, mert ebben az esetben a deportálást, ami addig rekordsebességgel zajlott, teljesen végrehajtják, és annak a budapesti zsidóság is áldozatául esik.

Elérkezett az ideje Horthy Miklós tisztességes és tárgyilagos megítélésének, érdemei elismerésének. Eleget hallottunk a „bűneiről”, de nem kellene örök időkre eltűrni azokat a marxista ihletésű rágalmakat, amelyeket radikális hangoskodók szűk csoportja rendre ismételget, valahányszor Horthy történelmi szerepének megítélése szóba kerül.

A szerző író, újságíró

Borítókép: Horthy Miklós (Forrás: Flickr.com)