Nem az volt a baj, hogy bejött a magyar hadsereg, hanem az, hogy kiment – mondta csaknem húsz évvel ezelőtt egy baráti beszélgetésen az 1968-as csehszlovákiai bevonulásról szólva egy felvidéki, avagy szabatos történelmi névvel felső-magyarországi magyar tanító. Ez a vélemény meghökkentette és elgondolkodtatta kicsiny társaságunkat. Hiszen úgy tudtuk, azt tanították, már amióta egyáltalán tanították ezt, hogy a magyar katona akkor a rossz oldalon állt. Mint mindig – tették hozzá kárörvendő cinizmussal azok, akik torz, mert idegen érdekű nézőpontjukból fakadóan ezt mindig hozzá szokták tenni. És ez is csak azt erősíti, hogy a felvidéki magyar tanítónak van igaza. Mert ő a számunkra egyetlen egészséges nézőpontból: magyar szempontból tekintett az 1968-as eseményekre.
Igen, vitathatatlan, hogy a csehek és a szlovákok számára idegen megszállást, elnyomást, leveretést jelentett a szovjet vezetésű Varsói Szerződés hadseregeinek csehszlovákiai bevonulása. Sohasem feledhető a 21 éves Ján Palach tiltakozó életáldozata a prágai Vencel téren, annál inkább, mert négy nappal később Budapesten a Nemzeti Múzeum kertjében a 17 éves Bauer Sándor követte példáját, és magát felgyújtva demonstrált hazánk szovjet megszállása ellen. 1970 februárjában pedig a 29 éves székely Moyses Márton lobbantotta lángra magát a brassói kommunista pártház előtt, ezzel tiltakozva a magyar szemszögből Erdélyben szintén megszálló román kommunista diktatúra ellen.
Ján Palach, Bauer Sándor, Moyses Márton örökre beírta magát a történelembe, kétségbeesett áldozatuk pedig követőkre talált. Megrendítő a fiatal életek ilyen kíméletlen önfeláldozása, tragikus a szovjet lánctalpak általi eltiportatás – mi, magyarok különösen tudjuk ezt.
De ezzel párhuzamosan 1968-nak van – kell, hogy legyen – egy speciálisan magyar nézőpontja. Jövőnk múlik lelkünk, szellemünk felszabadításán, gondolkodásunk megtisztításán, történelmünk visszafoglalásán. Szent jogunk és kötelességünk a magyar látószögű valóságmagyarázat megfogalmazása és uralkodóvá tétele. Az önhibáinkkal való őszinte szembenézésnek mindig helye van, de le kell vetnünk az indokolatlan, öngyötrő bűntudat béklyóját 1968 kapcsán is. Egyrészt azért, mert Magyarországnak nem volt választási lehetősége. A döntés katonáink részvételéről a csehszlovákiai bevonulásban nem Budapesten született meg, és bár a sokszorosan hazaáruló Kádár János a politikai megoldás mellett érvelt, a szovjet megszálló hadsereg árnyékában föl sem merült, föl sem merülhetett, hogy szembeszálljon Leonyid Brezsnyev bolsevik diktátor akaratával.
