Izrael nem csak szárazföldi hadműveletben gondolkodik
Iztraelnek több terve is van, nem csak szárazföldön támadná meg a Hamászt.
Iztraelnek több terve is van, nem csak szárazföldön támadná meg a Hamászt.

Többszörös volt a túljelentkezés, ezért kétnaposra kellett szervezni a bevonulást.

Honvédeinket kitörő örömmel, felszabadítókként fogadta a Felvidék magyarsága.

„Vitéz Nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzója és a Főméltóságú Asszony Nagyváradon.”

A legutóbbi országgyarapítás 80. évfordulójára rendhagyó emlékalbummal rukkolt elő Babucs Zoltán hadtörténész.

Horthy: Ez a város megtagadta ezeréves történelmét, porba rántotta a szent koronát, a nemzet színeit és vörös rongyokba öltözött.

Nyolcvan esztendővel ezelőtt a magyar haza ismét elérkezett a Partiumba, Észak-Erdélybe és a Székelyföldre.

Örömmámorban úszott a megnagyobbodott ország minden honpolgára.

A szöuli védelmi minisztérium figyelmeztetett: Phenjan drágán megfizet, ha katonai választ ad a válságra.
Ezen a napon Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékeznek körmenetekkel a keresztény hívők világszerte.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az elkövetőt elfogták.

A Generális Konvent elnöksége már korábban kilátásba helyezett egy ilyen lépést.

A politikus vitára is kihívta a Tisza szereplőit, és kijelentette: a rezsicsökkentést és a magyar érdekek védelmét csak a kormánypártok képviselik.

A miniszterelnök szerint a Tisza nem tud és nem is akar kimaradni abból a néppárti stratégiából, amely a vétójog eltörlését és az Európai Unió katonai szövetséggé alakítását célozza.

Az amerikai elnöknek fogy a türelme.

A Rheinmetall üres kézzel távozik.

Egy szülészetet ért légitámadás.

Az NB II listavezetője, a Budapest Honvéd csapata legyőzte a fehérvári csapatot, amely továbbra is mély válságban van.

A francia külügyminiszter már a diplomácia felé hajlana.

Komoly veszélyben forgott a kora-középkori Anglia.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.