Amikor véget ért a Nagy Háború, az Osztrák–Magyar Monarchia kívülről gerjesztett felbomlasztása mellett az antant rászabadította hazánkra a forradalmi tébolyt, s ezeket kihasználva mohó szomszédaink minél több területet akartak lehasítani országunk testéből. Szégyenletes történelmi mélypontunk volt a dicstelen 133 nap, s miután a tanácskommün megbukott, a románok bevonultak Budapestre, de még a Dunántúl keleti felére is rátették a kezüket, tovább folytatva féktelen harácsolásukat. A morálisan és gazdaságilag teljesen tönkretett, módszeresen kifosztott ország belpolitikai helyzetét a győztesek mindenáron stabilizálni akarták, hogy aláírassák annak képviselőivel a tervezett rablóbékét. Mivel a szegedi ellenkormány idején életre hívott Magyar Nemzeti Hadsereg volt az egyetlen nemzeti fegyveres erő, az antant elismerte azt, és 1919. szeptember 23-án ráparancsolt a románokra, hogy vonuljanak ki az érdemtelenül megszállt magyar területekről.
A dunántúli román csapatkivonás 1919. október 4-én kezdődött meg, Székesfehérvárra nyolc nappal később vonult be a Nemzeti Hadsereg, s voltaképpen ez a bevonulás volt a budapesti „főpróbája”. Közben az ún. „fehérterror” cselekményeit Nathan Horowitz amerikai ezredes vizsgálta ki, aki megállapította, hogy abban a hadsereg nem vett részt (Megjegyzendő, hogy a különítmények tiszti állományának egy része izraelita vallású volt). A békekonferencia Legfelsőbb Tanácsa megbízásából Sir George Russel Clerk folytatott tárgyalásokat Budapesten. Horthy Miklós altengernagy, a Nemzeti Hadsereg fővezére kijelentette, nem lesz katonai diktatúra és aláveti magát az újonnan alakuló koncentrációs kormánynak (amit végül nem tett meg), így a párizsi békekonferencia engedélyezte a Nemzeti Hadsereg bevonulását Budapestre, ugyanis a fővezér által vezetett csapatok jelentették az egyedüli biztosítékot arra nézve, hogy a minden tekintetben kizsigerelt országban, ha „acélseprűvel” is, de rendet lehet teremteni. Horthy hadserege mindegyre növekedett, létszáma októberre elérte a harmincezer főt, egyenruhát, fegyvert és felszerelést sikerült titokban vásárolni, így például a lövegeket Ausztriából Trunkhahn Lipót, a Magyar Textilművek vezérigazgatója szerezte be. Ehhez az anyagi eszközöket a tehetősebb rétegek – például a zsidó nagytőkések – adományai, valamint a bankszámlák zárolása révén sikerült biztosítani.