„A negyedik nagy intézmény, a család is átesik ezen a szétválasztáson, mert a civil társadalom megtesz minden tőle telhetőt, hogy azt a másik kettőtől elkülönítse, azután az uralkodó ideológiának behódolt érdekcsoporttá tegye. Valójában a család és az egyház szélválasztása a liberális laicizációs folyamat tetőpontja. A család lerombolásának állomásait ki lehet olvasni a bomlasztó hatású törvények sorozatából, melyek pártolják a feminizmust, az abortuszt, a béranya alkalmazását, a homoszexuálisok közti házasságot, az ilyen új »párok« gyerek-örökbefogadását, az eutanáziát; sőt már a vérfertőzést is, mely bizonyos esetekben a törvényszékre és a jogalkotásba is bekerül. A folyamat ismét csak klasszikus: elültetik a család kebelén belül a konfliktust – az anya vagy a gyerekek a »phallokrata« családatya ellen –, de már előtte a bizalmatlanságot, a megosztottságot, a szexualizációt, mely gyanakvást szít. Ezeket a családellenes törvényeket és gyakorlatokat változatlanul az egyéni szabadságjog legitimizálja, fittyet hányva az egyéb jogokra: a családjogra, az általános jogra, a természetjogra.” A filozófus szerint ilyen az a stratégia, amely a liberális logikából fakad, ahol az egyén bőségesen el van látva „jogokkal”, csak éppen megfosztják a természetes támaszaitól.

Ez az alattomos stratégia érhető tetten a „szexuális kisebbségek” jogkiterjesztésének jelszavával zajló szisztematikus rombolásban is. Ugyanis szó sincs joghiányról, minden embernek joga van úgy és azzal élni, ahogy és akivel akar. A szivárványos lobbi szándékosan összemossa az egyéni és közösségi szabadságjogok kérdését olyan speciális jogintézményekkel, amilyen a házasság vagy a gyermekvállalás, illetve gyermeknevelés, örökbefogadás joga. Utóbbiak azért nem tartozhatnak az egyetemes állampolgári jogok körébe, mert a házasságot egy férfi és egy nő kapcsolatának hivatalos megerősítésére találták ki. Az is tény, hogy nem képes gyereket világra hozni egy azonos nemű személyekből álló „pár”.

Mindez – bármennyire is tiltakoznak az ilyen párhuzamok felvetése ellen a liberális értelmiségiek, és a szivárványos szervezetek – szorosan kapcsolódik a napokban kirobbant botrány, a pedofíliát mentegető Kőszeg-interjúhoz. Amikor például a gyermekek örökbefogadásának jogát követelik az azonos nemű párok számára, gyakorlatilag a pedofília határára érnek, ahonnan már csak egy apró lépés a gyerek áldozattá válása. Nem tagadható ugyanis az a tény, hogy a homoszexuális emberek körében jóval elterjedtebb a fiatalkorúak, vagy akár tizennégy év ­alattiak iránti vonzódás.

Itt ismét idézem Molnár Tamást, aki tűpontosan rávilágított a liberalizmus hamisságára.

„Következésképp a liberális ideológia saját első számú alapelve szerint cselekszik, vagyis egyetlen értéket ismer csak el, a szabadságot, mely nyilvánvalóan üres érték, mivel saját tartalmának jóságától vagy gonoszságától függ. Tehát az »emberi jogok«, melyekkel a liberalizmus mint legjelentősebb vívmányával dicsekszik, valamiféle csalétek, mert az ember óhatatlanul felteszi magának a kérdést: jogok mihez?”

Ezek után, ha bármikor bárki mentegetni próbál pedofilokat vagy követeli a gyermekek kiszolgáltatását homoszexuális pároknak az örökbefogadás mint emberi jog címén, akkor mindig tegyük fel ezt a kérdést: jogok mihez?

Nekünk, normális, családszerető magyar embereknek viszont egészen más terveink vannak. Az üres, semmit sem jelentő liberális szlogenek helyett valódi értékeink vannak, a természet törvényeit tiszteljük, az anyagi világ mellett a lélek és a tudat valóságát is elismerő emberi közösségek tagjaiként. 

A történelem nem ért véget, a liberalizmus viszont igazolta, hogy pusztán egy ideológiai zsákutca.

Borítókép: Kőszeg Ferenc beszédet tart (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)