Egyedül vagyunk. Magunkra hagyatottan, magányosabban, mint ahogy az Széchenyi Istvánt a legsötétebb vízióiban gyötörte. Azzal már megtanultunk együtt élni, hogy a szomszédban nincsenek szövetségeseink, de már távolabb sincsenek. Hivatalosan persze, mert külföldön járva azért azt is érezhetjük, hogy a jóérzésű emberek úgy általában messze nem olyan ellenségesek Orbán Viktor politikájával, mint a hivatalosságok.

Egyedül vagyunk. És mégsem. Nekünk vannak a legerősebb szövetségeseink. Az erkölcs és a hit. Ami még háborús időkben is nagyobb erő, mint a gonoszság. Tudom, ez kissé patetikusan hangzik, de van ennek gyakorlati megnyilvánulása is. 

 Mert romániai látogatása során csak a romániai – erdélyi – katolicizmus kegyhelyére, Csíksomlyóba nem vezérelte az útja, s mert migrációról megfogalmazott intelmeit nem a humánum, hanem a gyakorlati politika sánca mögül vizslattuk gyanakvóan. Ferenc pápa nagyságát éppen az mutatja meg, hogy mindezekre nem óhajtott emlékezni, amikor ennél nagyobb súlyú kérdésben, a krisztusi parancsot legmélyebben sértő háborús öldöklés ügyében kellett állást foglalnia. Az ő látogatása mindennél hívebben legitimálja a háború berekesztését célzó magyar törekvést.

Ferenc pápa a sorban XVI. Benedeket követi, de sokkal inkább Szent II. János Pál szellemi örökösének tekinthető, hiszen amíg Szent Ágoston nyomában járva XVI. Benedek teo­lógusként, az egyház dogmatikai vezetőjeként igyekezett az üdvözülés irányába terelni a lelkeket, Ferenc Szent II. János Pálhoz hasonlóan nem kerüli meg a politikai jellegű véleménynyilvánítást sem.

„Karol Wojtyla jobb számunkra Rómában, mint Lengyelország jövőbeli prímásaként itt” – Józef Czyrek későbbi lengyel külügyminiszter így indokolta, hogy Lengyelország, a Lengyel Egyesült Munkáspárt (LEMP) miért is támogatta teljes mellszélességgel Karol Wojtyla pápává választását. A lengyel kommunisták ugyanis úgy gondolkodtak, Stefan Wyszynski bíborossal volt éppen elég bajuk, nem kell még egy karizmatikus vezető a lengyel egyház élére. Könnyebben boldogulnak végre a lengyel parasztság tűrhetetlen szabadságának felszámolásával, a katolikus egyház befolyásának visszaszorításával, ha Karol Wojtyla az erejét a világ valamennyi katolikus hívére forgácsolja szét. A lengyel kommunisták önteltségükben egyenesen a lengyel szocializmus sikereként igyekeztek feltüntetni Karol Wojtyla trónusra emelését. Ennek jeleként a lengyel állam a legmagasabb szinten képviselte magát 1978. október 22-én, a beiktatási szertartáson, Edward Gierek, a LEMP főtitkára mellett Piotr Jaroszewicz miniszterelnök és Henryk Jablonski, az Államtanács elnöke is ellátogatott Vatikánba. Mi több, hogy az új pápa kedvében járjanak, jóváhagyták, hogy két nappal később az ő választottját, Franciszek Macharskit iktassák be krakkói érsekként.

A lengyel elvtársak hatalmas öngólt rúgtak. Szent II. János Pál diplomáciai úton az értésükre juttatta, hogy minél hamarabb Lengyelországba kíván látogatni. A lengyel vezetők próbálták elérni, hogy erre majd csak 1982-ben kerüljön sor, de Szent II. János Pál ragaszkodott ahhoz, hogy rögtön a következő évben felkeresi a hazáját, s amikor a szovjetek kérdőre vonták őket, nem mondhattak mást, mint hogy őszentsége voltaképpen lengyel állampolgár, ekképpen nem tagadhatják meg a hazautazását. Arra próbálták rávenni, ő maga halassza el a látogatást betegségre hivatkozva – mindhiába. 

A hatalom azon kérésének sem tett eleget maradéktalanul, hogy varsói beszédében ítélje el a II. világháború kezdetét jelentő német megszállást, inkább a varsói felkelés leveré­sét, helyesebben a cinikus szovjet tétlenséget helyezte mondandója középpontjába. 

„Krisztust nem lehet kikapcsolni az ember történetéből a föld egyetlen helyén sem. És nem lehet megérteni Krisztus nélkül Lengyelország történetét sem” – fogalmazta meg küldetése lényegét. A folytatás jól ismert, egy év múlva zászlót bontott a Szolidaritás.

Ferenc pápa Szent II. János Pál szellemi örökösének tekinthető, írtam az imént. Mi sem természetesebb, hogy beiktatását követően Ferenc pápa viszonylag hamar, már 2016-ban elzarándokolt a Jasna Góra-i kolostorhoz, a Fekete Madonnához. Amióta azonban kirobbant az orosz–ukrán háború, hiába invitálta Andrzrej Duda államfő, nem járt Lengyelországban. Magyarországra viszont rövid időn belül másodszorra is ellátogatott, mi sem természetesebb, hogy a baloldali lengyel média rosszallását kiváltva.

Vajon hogyan cselekedne a jelen történelmi viszonyok között Szent II. János Pál, úgy is, mint a lengyel történelem egyik legnagyobb alakja? Egy szentet illetlenség lerántatni a politikai csatározás mocsarába, de 

Világos a küldetésünk. A békesség, a hit és az erkölcs nem bocsátható áruba a politikai piacon. A háborúnak még felelőtlen sajtóbeszámoló szintjén sem lehetünk „szurkolói”.

Amúgy lengyel barátomnak is helyén a szíve. Nem csupán népes családjával érkezett hozzánk, két kinti barátját is ugyanerre vette rá. Kedves lengyel barátaink! Jöjjetek csak Magyarországra, szívesen látunk benneteket.

Borítókép: Az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján tartott budapesti megemlékezésen lengyelek százai is részt vettek (Fotó: MW Bulvár/Keller Mátyás)