Szögezzük le mindjárt az elején, hogy jövőre önkormányzati és európai parlamenti választások lesznek. Ezt azért fontos tisztázni, mert a baloldalon olyan lendülettel csaptak bele az újabb kampányba, ami a felületes szemlélőt arra a téves következtetésre vezetheti, hogy ismét eljött az Orbán-fóbiások számára a kormányváltás ideje. Higgadtság, elvtársak, nem jött el! Ám ez nem jelenti azt, hogy nincs jelentősége a soron következő két voksolásnak, amit egy időben rendeznek majd meg.
Európának óriási szüksége lenne arra, hogy megváltozzon az unió vezetése, és a jelenlegi önsorsrontó, önfeladó politika helyett végre az európai polgárok érdekeit szem előtt tartó képviselők és tisztségviselők határozzák meg a kontinens jövőjét.
Idehaza pedig józan megfontolás tárgyává kell tenni minden olyan településen, ahol az elmúlt években megmutatta igazi arcát a szedett-vedett ellenzék a képviselő-testületek színpadán és a polgármesteri székekben, hogy vajon miért maradt el a várt fejlődés, miért nem teljesültek a hangzatos ígéretek, szabad-e rájuk bízni ismét a közösség jövőjét. Szerintem a tyúkólat sem, de ezt majd eldöntik a választópolgárok. Döntésükhöz viszont elengedhetetlen a tisztánlátás, ezért érdemes néhány szó erejéig megvizsgálni, mi is zajlik jelenleg az ellenzéki térfélen.
Mára megvalósult Gyurcsány Ferenc terve, a DK a legnagyobb ellenzéki párt a globalista oldalon, a többiek vagy a bejutási küszöb környékén billegnek, vagy kimutathatatlan a támogatottságuk. Hatalmi ambícióikat nem tudták beteljesíteni sem szétszéledve, sem összeborulva, ezért most valami köztes megoldással próbálkoznak. A hegylakós játék, amelynek a végén csak egy maradhat a kormánypárti jelölttel szemben, továbbra is előkelő helyen áll a stratégiában. Ám a teljes körű összefogás mára szitokszóvá vált, helyette egy sokkal sunyibb hibrid módszert használnak szövetségkötéseik és a jelöltek kiválasztása során. Ezt leginkább a DK és a Momentum szájkarate-bemutatóján lehet megfigyelni. Donáth Anna olyan vehemenciával szájal Gyurcsányék hiteltelenségéről, olyan kérlelhetetlenséggel bizonygatja a böszme alkalmatlanságát a baloldal megújítására, mintha ő nem ült volna ott az egyenesen rendszerváltást ígérő összefogás rozoga asztalánál. Ma már egy kínos osztálytalálkozóhoz hasonlítja az egészet, csak elfelejti hozzátenni, hogy a választási kampányban egy ország jövője a tét, az osztálytalálkozón viszont tét nélkül hazudozik mindenki arról, mire jutott az élet nagy kérdéseinek boncolgatása közben.
Gyurcsány persze röhög a balról jövő gyurcsányozáson, hiszen jó néhány helyen a háttérben már megegyeztek többek között a Momentummal is, kit támogatnak közösen a helyhatósági választásokon. Hisztéria az egész a nyilvánosságnak, amibe beszállt a fékezhetetlen agyvelejű Márki-Zay Péter is.
Ezt nem én mondom, hanem Ungár Péter, az LMP nevű törpepárt társelnöke, aki kicsivel színvonalasabb szellemi munkát hiányol a ’22-es vereség okainak feltárása során. És lássuk be, nem túl innovatív megközelítés, hogy a Fideszt nem lehet leváltani választások útján, ahogy azt Márki-Zay meg néhány szellemileg rest állítja a balliberális oldalon. De, le lehet, csak több szavazatot kell gyűjteni. Ehhez pedig valószínű, hogy hitelesebbnek kellene látszani, ahogyan azt Donáth Anna is mormogja. Ám hiába kiált valaki hitelesség után, ha maga is kilátástalanul hiteltelen. Annácska ugyanis hétvégén kutya kemény kritikusa Gyurcsánynak, hétköznap pedig zavartalanul árulja a hazát Dobrev Klárával az Európai Parlamentben. Egyik kutya, másik eb! És ezzel még véletlenül sem akarom egyiküket sem dehumanizálni.
A hitelességi mellett van még egy leküzdhetetlennek tűnő probléma a globalista oldalon. Olyan társaságban beszélgetve, ahol nem feltétlenül kormánypárti mindenki, gyakran felmerül, miért vert meg bennünket az Isten ilyen hazafiatlan, nemzetellenes baloldallal. Milyen jó lenne egy nemzeti baloldal, amelyet olyan nagy nevek fémjeleztek annak idején, mint Németh László, Illyés Gyula, Veres Péter! Nem kellene Hadházykkal, Gelencsérekkel, Kunhalmikkal beérnünk.
Az embernek káromkodni támad kedve, amikor Gyurcsány hazafias kötelességnek nevezi a hazaárulást, mert arra már rájött, hogy valamit kezdenie kellene ezekkel a fogalmakkal, de az ő szájából úgy hullanak elő, mint undorító varangyok. Azt a történetet, amit ők akarnak ledugni a torkunkon, nem lehet elmesélni olyan szövegkörnyezetben, amiben valódi jelentése van a nemzet, a haza, a szülőföld és az édes anyanyelv fogalmainak. Az Európai Egyesült Államokban, amit Gyurcsányék feltétel nélkül támogatnak, ki beszél majd magyarul? A kevert népességből ki tekinti szülőföldjének a Kárpát-hazát? Abban a katyvaszban mit jelent majd a nemzettudat?
Nincs nemzeti baloldal ma már. Globalizmus és nemzeti elkötelezettség nem összekeverhető gondolatok, két egymásnak ellentmondó világlátás alapjai. Hiába erőlködnek tehát a szavaink elrablásával, kiüresítésével, nem tudnak velük kifejezni semmit. Csak a semmit tudják kifejezni velük, azt a semmit, amit ők gondolnak ezekről a dolgokról. Mit magyarkodtok itt, ha ötszáz kilométerrel arrébb látod meg a napvilágot, már osztrák vagy, netán cseh vagy szlovák. Ennyi nekik a mi legszentebb érzésünk. És galád módon elhitetik azokkal, akik még hallgatnak rájuk, hogy mi vagyunk kirekesztők, mi taszítjuk ki őket a nemzetből, mi sajátítjuk ki a hazaszeretet érzését, úgy tesznek, mintha miattunk kerültek volna a másik oldalra. Maguk között persze gúnyolnak, gyaláznak mindenkit, aki nemzeti alapon határozza meg identitását, egyenesen potenciális tömeggyilkosnak, nacionalistának, nácinak tartanak bennünket. Ám amikor látják, hogy ez a nemtelen támadás mennyire összekovácsol bennünket, megpróbálnak a mi fogalmainkkal beszélni, de szerencsére ettől sem lesznek hitelesebbek.
Most, amikor egyszerre kellene összefogniuk és szembefordulniuk egymással, még inkább kirajzolódik igazi arcuk, láthatóvá, tapinthatóvá válik a lelkük mélyén megbújó mérhetetlen önzés és gonoszság. Beérett az évtizedes gyűlöletkeltés és lejárató tevékenységük gyümölcse, mára izmos tömeggel sikerült elhitetniük, hogy a nemzeti kormány szétlopta az országot, hogy rendszerszintű a korrupció, miközben a nép egyszerű gyermekei éheznek, a kormánypárti haverok zsebe degeszre tömve. Sokan még Mártha Imrét, Bige Lászlót, Korányi Dávidot (a sor hosszan folytatható) is fideszesnek gondolják.
Mégis van egy nagy tragédiájuk a globalistáknak. Az Orbán-fóbiások elfordulása a nemzeti kormánytól nem eredményez dinamikus növekedést a balliberális pártok támogatottságában. Lejárató akcióik, az az ádáz hiteltelenítő mozgalom, amivé a politizálást züllesztették, csak arra volt jó, hogy az emberek egy tekintélyes része megcsömörlött ettől a viszálykodástól, és az egész vircsafttól elfordult.
Érzik ezt odaát is, ezért készülődnek egy másik aljas sunyisággal is a veszekedős háttéralkuk mellett. Ez pedig a civil álcaruha. Vagyis pártkatonáikat civil köntösbe bújtatják, eltüntetik majd a pártlogókat, elszaporodnak az „X., Y. település jövőjéért” nevű jelölő szervezetek, amelyek nyomják majd a DK-s, momentumos és egyéb posztkommunista kádereket. A rendíthetetlen ellenzéki szavazók persze tudják majd, hogy ezek pártkatonák, de a bizonytalanokat, a fiatalokat el lehet hülyíteni ezzel a civil mutatvánnyal.
Mindez persze nem pótolja a valódi mondanivalót településeink vagy az ország jövőjéről, nem helyettesíti a politikusi víziót vagy a hiteles programot, ami nem üres ígéretek halmaza, de komoly zavart tud okozni helyben, láttuk ezt már 2019-ben is. Miközben elhűlve nézzük, miként kiáltanak kígyót-békát egymásra, hogyan vádolják egymást kormányzóképtelenséggel, hogyan fogják egymásra a sikertelenséget, legyünk résen. Minden polgármesteri széket, különösen a fővárosit, minden képviselői helyet ugródeszkaként akarnak felhasználni a nemzeti kormány megbuktatása érdekében. Minél kevesebbet engedünk majd át nekik, annál kevésbé lesz reményvesztett a jövőnk.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Kurucz Árpád)
