A közelmúltban anarchisták rondítottak össze egy magyar turistabuszt egy svájci parkolóban „Öld meg Orbánt!” felirattal. Nem ez volt az anarchisták első ilyen jellegű, Magyarországgal kapcsolatos támadása német nyelvterületen, előfordult, hogy Budapestre készülő AfD-s buszt vertek szét. De ide sorolandó az is, hogy amikor Orbán Viktor az idős és beteg Helmut Kohlt otthonában látogatta meg 2016-ban, akkor többtucatnyi baloldali tüntetett a magyar kormányfő ellen.
Ezen szélsőséges, magukat baloldalinak, antifasisztának mondó, anarchista gyökerű emberek az Antifa mozgalom körül csoportosulnak. Néhányuk minden valószínűség szerint már Magyarországon is járt a téli, erősen keresztényellenes felhangoktól visszhangzó kormányellenes tüntetéseken. Az Antifa sok támadásáról beszámoltak mostanában magyar és nemzetközi médiumok, mégis keveset tudunk róluk.
Pedig az Antifa nem egyszerűen egy erőszakos banda, amely néha lecsap. Az Antifa szerves része a nemzetközi baloldalnak, ami jól tetten érhető abban, hogy rendszerint következmények nélkül tarthat terrorban másokat. Elmondásuk szerint a „nácik”, a „fasiszták” ellen küzdenek, ám hogy ki a náci és a fasiszta, azt ők határozzák meg, ahogy megszoktuk a baloldaltól. Ha az ember külföldi vagy akár a még gyér látogatottságú hazai Antifa-csoportok közösségi oldalaira téved, szembeötlő az erőszak helyeslése és propagálása.
Európában is számos akciót hajtanak végre, rendszerint lesből, arcukat eltakarva támadva, túlerőben igyekezve lecsapni a gyanútlan áldozat(ok)ra. Rengeteg ilyen videó kering az interneten, elég a német politikus, Frank Magnitz félholtra verésére gondolni, de előfordul olyan is, hogy az általuk kipécézett „náci” lakását dúlják szét.
Két régebbi példával is szeretném érzékeltetni mindazt, ami működésüket körülveszi. A kétezres évek elején egy vélhetően radikális jobboldali svéd tinifiút vertek halálra bevándorlók pusztán a ruházata miatt, a tettesek jelképes büntetéseket kaptak, egyikük kiszabadulva rapsztárként folytatta életét, a megölt fiút pedig a mai napig rendszeresen gyalázzák a svéd baloldali ifjak különböző fórumokon. Bő tíz évvel ezelőtt Madridban vadásztak helyi Antifa-csoportok radikális jobboldaliakra, akik éppen tüntetést tartottak. A metróban üldözni kezdték egyiküket, akinek a pólója alapján gyanították, hogy szélsőjobboldali, ám mindenki sajnálatára rossz emberbe kötöttek bele: amikor nekitámadtak, a katonaviselt fiatalember késsel többjüket megszúrta, egyikük belehalt a támadásba. A spanyol Antifa azóta is szent mártírjaként tiszteli azt a fiút, aki negyvenedmagával rátámadt egy emberre. A megtámadott, ám emberéletet kioltó fiatalembert 25 évre börtönbe zárták, ráadásul az ország távoli zugába szállították, teljesen elkülönített zárkában ül, a családja is alig látogathatja.