Jobboldali alternatíva Európának (10. rész)

Minden előrejelzés arra számít, hogy a júniusi európai parlamenti választásokon a jobboldalra sorolt pártok, ezen belül különösen azok, amelyeket a fősodratú média és politikusok előszeretettel minősítenek szélsőségesnek, jelentősen növelik súlyukat az Európai Parlamentben. A Soros György által létrehozott Európai Külkapcsolatok Tanácsa is készített erről egy előrejelzést, amely szerint az általuk Európa-ellenesnek, populistának nevezett pártok kilenc tagállamban (Ausztria, Belgium, Csehország, Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Magyarország, Olaszország, Szlovákia) várhatóan az első helyen végeznek az európai parlamenti választásokon. További kilenc országban (Bulgária, Észtország, Finnország, Lettország, Németország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svédország) pedig a második vagy harmadik helyet érhetik el. Ezzel az Európai Parlamenten belül a kereszténydemokraták, a konzervatívok és a radikális jobboldali képviselők jobboldali koalíciója először kerülhet többségbe, mármint akkor, ha ilyen összefogás egyáltalán létrejön.

Az előrejelző modell eredményei azt mutatják, hogy a parlament két fő képviselőcsoportja, az Európai Néppárt (EPP) és a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) – az elmúlt két EP-választáshoz hasonlóan – ismét veszíteni fog képviselői mandátumaiból, amire abból következtetnek, hogy a fősodratú pártok támogatottsága hosszabb távon csökkenő tendenciát mutat, míg az előrejelzők által szélsőségesnek minősített és más kisebb pártok támogatottsága Európa-szerte nő.

Ennek ellenére minden valószínűség szerint az EPP marad a legnagyobb frakció a parlamentben, így megtartja azt a képességét, hogy a legtöbb esetben meghatározza, milyen kérdések kerüljenek a parlament elé és döntő befolyása lesz a következő bizottsági elnök ki- és megválasztására.

Az Európa Megújítása (Renew Europe – RE) képviselőcsoport és a Zöldek/Európai Szabad Szövetség (G/EFA) is veszíteni fog képviselői helyeiből, 101-ről 86-ra, illetve 71-ről 61-re, miközben a Baloldal képviselőcsoportja 38-ról 44-re növelheti a képviseletét.

A választások legnagyobb nyertese azonban a radikális jobboldali Identitás és Demokrácia (ID) képviselőcsoport lesz, amely közel száz képviselőjével a harmadik legnagyobb frakció lesz az új parlamentben.

Az egyes pártcsoportok létszáma természetesen attól is függ, hogy az újonnan bekerültek, illetve a mai el nem kötelezettek, közöttük a Fidesz képviselői, melyik csoportot választják, illetve hova hívják meg őket.

Az előrejelzők azt is megpróbálták megbecsülni, hogy az egyes parlamenti csoportok közötti koalíciók hogyan alakulhatnak. Az EPP és az S&D „nagykoalíciója”, amely 2019-ben először veszítette el abszolút parlamenti többségét, várhatóan tovább veszít mandátumaiból, és még a velük gyakran azonos platformon lévő RE-csoporttal kiegészítve is csak a mandátumok 54 százalékát fogja birtokolni, szemben a jelenlegi 60 százalékkal. Ez azonban nem automatikusan biztosít szavazási többséget, mert a tapasztalat szerint adott kérdésekben – a nemzeti érdekek előtérbe kerülése miatt – nem biztosítható a csoporttagok egységes szavazása.

Az előrejelzők azt is mérlegelték, hogy a várható új felállásban hogyan változhat egyes kérdésekben a parlament többségi álláspontja. Legnagyobb változás a környezetvédelmi politika terén várható. A jelenlegi parlamentben a balközép koalíció (az S&D, a RE, a G/EFA és a baloldal) általában győzött a környezetpolitikai kérdésekben, de sok szavazást nagyon kis különbséggel nyert meg. Az új parlamentben bekövetkező jelentős jobbratolódás miatt nagy valószínűséggel egy a jelenlegi klímapolitikát ellenző koalíció fog dominálni.

Az Ukrajnának nyújtott uniós támogatás terén a következő Európai Parlament többsége valószínűleg támogatni fogja az eddigi politika (pénzügyi, logisztikai és katonai támogatás) folytatását, ugyanakkor nagyobb számban lesznek olyan képviselők (különösen az ID-ben és a független képviselők között), akik megértőbbek az orosz igények iránt.

Az olyan szakpolitikai területen, ahol a baloldal általában kis különbséggel nyert, a jobboldali többség most nagyobb valószínűséggel fog győzni. Ez különösen igaz lesz a polgári szabadságjogok, a bel- és igazságügy, valamint a környezetvédelem területén, ahol a szűk balközép többséget egy új jobboldali többség (néppárti+ECR+ID+a legtöbb független képviselő) válthatja fel. Ez megnehezíti majd, hogy az EU szankciókat – például a költségvetési kifizetések visszatartását – alkalmazzon olyan tagállamokkal szemben, amelyekben a jogállamiságot veszélyeztetve látja.

Eddig az Európai Külkapcsolatok Tanácsának előrejelzése, amit elég objektívnek lehet tekinteni, mivel olyan tendenciákat vetít előre, amely fejleményekkel maga nem ért egyet. Ugyanakkor nem csak azok a kimenetelek lehetségesek, amelyeket ez az előrejelzés felvet.

Véleményem szerint lényeges változás várható ugyan, de nem döntő fordulat, mert a korábbi kemény mag, az euroatlanti háttérhatalom érdekeit képviselő EPP, S&D, RE, G/EFA továbbra is döntő többségben lesz, és a mögöttük álló erők majd gondoskodni is fognak arról, hogy a számukra fontos kérdésekben egységes véleményt képviseljenek. A jobb- és baloldali besorolás is idejétmúlt, ez arra az időre vonatkozott, amikor még egy nemzetállamon belül voltak „piacosabb” vagy „szociálisan érzékenyebb” pártok, amelyek közötti különbség az adózásban és más szociális jellegű kérdésekben mutatkozott meg. Ma teljesen más a helyzet: az egyik oldalon állnak a nemzetállamokat, azok történelmi, kulturális tradícióit megtartani akaró szuverenista erők és ezekkel szemben az úgynevezett globalista erők, amelyek globalitását én azért csak az euroatlanti térségre korlátoznám, hiszen a világ nagyobbik felén nincs, vagy csak korlátozott a hatalmuk.

Az unió vezetőinek, illetve vezető, fősodratú politikai pártjainak irracionális politikáját (bevándorlás, klímapolitika, centralizáció, gender stb.) az európaiak döntő többsége még az unió saját közvélemény-kutató intézetei szerint is elutasítja. Ezt a döntő többséget kihasználva a szuverenista erőknek nagykoalíciót kellene létrehozni az Európai Parlamentben, célszerűen az ECR és az ID egyesítésével és az el nem kötelezettek lehetséges bevonásával.

Meg kell szüntetni azt a gyakorlatot, hogy a nemzeti választásokon a lakosság 10-20 százalékát elérő pártokat szélsőségesnek minősítsenek csak azért, mert a fősodratú pártok – egyébként joggal – attól félnek, hogy elvesztik kizárólagos hatalmukat. Egy ilyen nagykoalíciónak akár kétszáznál több tagja is lehetne, ami nem többség, de elég nagy súly ahhoz, hogy a legalapvetőbb európai kérdésekben hathatósan hallassa a hangját.

Ez utóbbihoz legalább két dolog alapvetően szükséges.

Az egyik a saját média, amelynek nem kell feltétlenül valamiféle pártpropagandát fújni, elég, ha csak objektíven tájékoztat a világról, már az is aláássa az euroatlanti elit narratíváit. Ennek megteremtése elengedhetetlen, hiszen ma az európai polgár, akármerre tekeri a rádió gombját vagy akárhogy váltogat a tévécsatornák között, csak az euroatlanti háttérhatalom hangját hallja.

A másik az egyes vitatott területekre vonatkozó koncepciók kidolgozása, illetve olyan tudásközpontok létrehozása, amelyek ezeket a koncepciókat a szuverenista felfogásnak megfelelően kidolgozzák.

A mostani választásokon a szuverenista erők minden bizonnyal előrelépnek, de hosszú lesz még az az út, amely végül elvezethet oda, hogy Európa pozitív hagyományaihoz, kulturális örökségéhez, és ahol a racionalitás győz az irracionalitás felett.

A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója