A politikai realitás arcul csapta a Zöldeket

Két szimbolikus környezetvédelmi kérdésben is visszavonulót fújt az EU. A nagyvállalatoknak szigorú és teljes körű ESG-átvilágítást előirányzó, valamint a belső égésű motorokat 2035-től száműző rendelkezéseket is felvizezték márciusban. Európa szunnyadó politikai pragmatizmusa egy pillanatra felriadt álmából és ráförmedt a politikai ideológiákra.

Vajon visszaalszik-e a választások után?

Az egyik szabály 2035-től csak a drágább, elektromos meghajtású autók forgalomba helyezését tette volna lehetővé az EU-n belül. Az eddig a kérdésben hajthatatlan Németország hirtelen új kompromisszumos javaslattal állt elő. Ez alapján az említett határidőt követően is lehet majd új benzines és dízelautókat árusítani, ha azokat olyan üzemanyaggal tankolják, amelynek előállítása során nem történik üvegházhatásúgáz-kibocsátás. A korábbi, szélsőséges elképzelést, amely még a sokak által környezetkímélőnek gondolt hibrid meghajtásokat is száműzte volna, miközben fittyet hányt arra, hogy az elektromos autók bruttó károsanyag-kibocsátása csak akkor nulla, ha az akkumulátorába töltött villamos energiát is kibocsátásmentesen állítják elő, ideje volt újragondolni.

A másik átszabott elképzelés az úgynevezett CSDD-irányelv volt. E szabály alapján az EU nagyvállalatainak fel kell majd térképezniük maguk, leányvállalataik és beszállítóik tevékenységének környezeti és emberi jogi kockázatait, illetve tervet kell készíteniük azok megelőzésére és a negatív hatások csökkentésére. Eredetileg az irányelv minden legalább ötszáz munkavállalóval és nettó 150 millió euró árbevételű cégre vonatkozott volna, egyes magas kockázatú iparágakban pedig 250 főre és negyvenmillió euróra vitte volna le a beavatkozási korlátot. A szabályozást most az Európai Tanács egy jelentősen felpuhított verzióban küldte tovább az Európai Parlamentnek, amiben szintén érezhető volt a németek visszakozása. A könnyítés értelmében a rendelkezést a tervezettnél lassabban vezetnék be, és mindössze az ezer főnél több alkalmazottal és évi 450 millió euró forgalommal bíró nagyvállalatokat érintené. A szabályozásból jelentős részben kikerültek a magas kockázatú szektorokra vonatkozó külön szabályok is, így a hatály az érintettek eredetileg számolt körének mindössze harminc százalékára vonatkozna.

A szélsőségesebb elképzeléseknek mindkét esetben a kijózanító politikai realitások parancsoltak megálljt. Érződik, hogy az EU politikai elitjének túlzó, idealista elképzelései elválnak az általuk képviselt társadalmi és gazdasági szereplők valós érdekeitől és igényeitől. A széttartás tünetei a mind gyakrabban kipattanó társadalmi feszültségek, amelyek közül a leglátványosabb az országhatárokon átívelő gazdatüntetések sorozata volt.

Hasonló páneurópai demonstráció soha nem volt korábban. Az elégedetlenség epicentruma Németország. A németek belpolitikai válsággal küzdenek. A kormánykoalíció recseg-ropog, új pártok jelentek meg a politikai palettán, a klímavédelemre hivatkozva már nem lehet bármit lenyomni a választók torkán.

A Magyar–Német Intézet friss elemzése rámutat, miközben a német Zöldek még mindig a kormánykoalíció legstabilabb pártja, a szavazók nyolcvan százaléka szerint politikai céljaik nem reálisak; 63 százalékuk úgy véli, a párt nem érti vagy nem veszi tudomásul az emberek problémáit. A lakosság mellett a vállalatok is egyre elégedetlenebbek a kormányzati teljesítménnyel. Némi fáziskéséssel, de a német autógyárak is rájöttek, hogy az elektromos személygépjárművek piacán nem fogják tudni felvenni a versenyt a pár éve még megmosolygott, most az európai piacokat meghódítani kész kínai autógyártókkal. Ha tovább erőltetik az elektromos autózás kizárólagossá tételét, az a német ipar koronaékszerének számító járműgyártást nullázhatná le.

Németország technikailag gazdasági recesszióban van. A német ipar gyengélkedik, és nem nézi jó szemmel, hogy a zöldátállás örvén újabb terheket tesznek a nyakukba.

Az említett CSDD akár eurómilliós többletköltséget jelenthet azon nagyvállalatoknak, amelyek amúgy is folyamatosan veszítenek piacaikból a kínai és amerikai versenytársaik javára. Sőt miközben a környezetvédelmi kitételek sora egyre nő, Európa a saját húsába harap, nem kerültünk közelebb a párizsi klímacélok eléréséhez.

A környezeti fenntarthatóság az Európai Unió egyik legfontosabb, de nem mindennél fontosabb feladata. Olyan társadalom- és gazdaságpolitikát kell folytatni, ahol nem sérülnek a környezetvédelmi szempontok. Ugyanakkor a környezetpolitika oltárán sem szabad feláldozni a szociális és nemzetgazdasági érdekeket. Okos egyensúlyra van szükség, ahol egyszerre haladunk a környezeti célok megvalósítása útján és közben nem romboljuk le teljesen az EU társadalmi és gazdasági versenyképességét.

A zöldpolitikában ilyen pragmatikus, középutas megoldás a Magyarországon elfogadott, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága által kidolgozott ESG-keretszabályozás.

Az országgyűlés által tavaly decemberben elfogadott törvény az Európai Unióban elsőként és egyedülálló módon törekszik az összes környezeti és szociális fenntarthatósággal kapcsolatos uniós előírás „egyablakos” kezelésére.

A szabályozás célja, hogy a magyar vállalatok úgy feleljenek meg a közösségi ESG-kritériumoknak, hogy közben minél kevesebb terhet kapjanak a nyakukba. A lehető legegyszerűbb, legköltséghatékonyabb és legátláthatóbb módon tudjanak megfelelni a szabályoknak. A szabályozás egy büntetésmentes felkészülési időszakot biztosít az érintett cégeknek, hogy az előírások nem okozzanak fennakadást az üzleti tevékenységükben. Nem csak akkor lehet pragmatikus a kormányzás, ha a politikai realitás arcul csapja.

A szerző az MCC Klímapolitikai Intézet
kommunikációs és stratégiai vezetője