Nem értik? Nem baj, én sem értettem egy darabig. 

Álltunk volna telefontokarcnak, most nem szerencsétlenkednénk itten bérből és fizetésből. Majd a tokarc fellebbentette a fátylat mintegy, és közzétett egy videót, amiben ígéretet tett, hogy amennyiben sikerül megegyeznie a telefontokos vezetőséggel, akkor leszór majd cirka kétmillió forintot a cég irodájának tetejéről. Futótűz. 

Eképpen terjedhetett az örömhír. Azt ne kérdezzék, hogy ki követ egy toknépszerűsítőt és milyen szellemi állapotban van követés közben és után, de tény, hogy az olcsó marketingfogás elérte célközönségét, és ezrek jelentek meg, hogy gazdagabbak legyenek néhány ezressel. Miután a tömeg szétszéledt és a mentők elvonultak, egy kérdés maradt csupán a budapesti belvárosban. Van-e határa az ízléstelenségnek, vagy inkább nincs neki?

Az bírt inkább hírértékkel, hogy Londonban fekete színésznő játssza mindjárt Júliát. Afroveronai. Valahol ez is ízlés kérdése. Amikor jó néhány évvel ezelőtt Denzel Washington váratlanul felbukkant Kenneth Branagh egyik Shakespeare-adaptációjában, az inkább volt artisztikus gesztus, mint a woke előszele. És ennek megfelelően okozott izgalmakat.

Ez a mostani ötlet azonban inkább tűnik szintén nem túl cizellált marketingfogásnak, mint művészi attitűdnek. Mert valahogy úgy alakultak közben a dolgok, hogy az mozgatja meg a népek fantáziáját, ha a Pókember egy színes bőrű színésznővel bonyolódik ornitológiai vitába a pamlagon. Azon nyomban ki is tört az eleve borítékolható kommentháború, beindult a rasszistázó gőzhenger, meg az összes többi cullang (fölösleges kellék, sallang), ahogyan az már lenni szokott. Kérdés persze lenne itt is, de feltenni is teher. Vagy inkább tereh. Aztán úgyis jön a tavaszi zápor, fűszere a földnek, és elmúlik ez is.