Londonban afroveronai színésznő játssza Júliát

Miközben Irán immáron névvel, címmel, telefonszámmal is megtámadta Izraelt (most láthatjuk csak igazán, sok év távlatából, hol tartanánk, ha a zsidó állam annak idején nem piszkál bele a teheráni atomprogramba) és még arcátlanul provokál is mellé egy kicsit, az élet azért megy tovább. Ahogyan az világháborúk idején lenni szokott.

Na jó, azt azért még ideteszem, hogy egyelőre mozaikszerű ez az egész, de azért az alkotóelemek jól látszanak. Meg az is, hogy ebből a mocskos játékból ki kell maradni. Bármi áron.

Szóval, a háttérben megy a matek, szépen megmutatva, milyen morális állapotban is van a világ. Például Ausztria „hivatalosan” is kiáll egy helyi vegyesbolt magyarországi kirendeltsége mellett, mert azok szegények nem képesek hasznot termelni, mivel a magyarok tisztességtelenek velük szemben és a tetejébe még csak úgy nyüzsögnek az oligarchák, ott settenkednek zárás után a bolt körül. Ráadásul a ruszkikkal haverkodnak. Hogy a marha magas erkölcsi talapzatról intézett erkölcsi prédikáció közepette honnan veszik a gázt az osztrákok, azt sosem fogják kitalálni. Tévedtem, kitalálták. Ugyanonnan, ahonnan az amerikaiak az uránt. Az oroszoktól. Hogy mennyit, azt köbméterre meg nem mondom, de

az Arte televíziócsatorna, valamint a Telex és a Mandiner szíves közlése szerint a múlt év decemberében a fogyasztásuk 98 százalékát importálták Oroszországból, és ezzel mindjárt meg is döntötték eddigi rekordjukat. És most tessenek kapaszkodni, a cuccot Ukrajna szállítja jókedvűen.

Akkor most hogy is van ez? Egyébként mindez teljesen normális. Csak közben ha egy mód van rá, ne tessenek korrepetálni minket mindenféléből, különös tekintettel az erkölcstanra. Megvan nekünk a magunk baja. Itt vannak mindjárt az influenszerek. Ők nem valami csúnya trópusi betegség hordozói, csak valami miatt így nevezték el a semmittevésnek ezt a módozatát. Már több van belőlük, mint suszterből, pedig fordítva jobb lenne mindenkinek.

Nos, ezek az influenszerek mostanság igencsak aktívak, tevékenységük pedig szerteágazó. Nemrégiben az történt, hogy egy telefontokokat gyártó magyarországi cég egyik arca (ez is egy munka) azzal hozta a frászt a nyilván szépszámú követőjére, hogy se szó se beszéd, eltűnt a TikTokról. Felszívódott. Aztán meg visszatért és ugyanazzal a lendülettel közölte, hogy kisajátította telefontokosék fiókját mint egy fiókkisajátító, viszont 25 százalék tulajdonrész vagy százmillió forint ellenében hajlandó visszaszolgáltatni.

Nem értik? Nem baj, én sem értettem egy darabig.

Álltunk volna telefontokarcnak, most nem szerencsétlenkednénk itten bérből és fizetésből. Majd a tokarc fellebbentette a fátylat mintegy, és közzétett egy videót, amiben ígéretet tett, hogy amennyiben sikerül megegyeznie a telefontokos vezetőséggel, akkor leszór majd cirka kétmillió forintot a cég irodájának tetejéről. Futótűz.

Eképpen terjedhetett az örömhír. Azt ne kérdezzék, hogy ki követ egy toknépszerűsítőt és milyen szellemi állapotban van követés közben és után, de tény, hogy az olcsó marketingfogás elérte célközönségét, és ezrek jelentek meg, hogy gazdagabbak legyenek néhány ezressel. Miután a tömeg szétszéledt és a mentők elvonultak, egy kérdés maradt csupán a budapesti belvárosban. Van-e határa az ízléstelenségnek, vagy inkább nincs neki?

Shakespeare körül is támadt némi kavar, és nem az nyomott oda az állóvíznek, hogy kiderült, melyik darabban jelent meg színészként annak idején a nagy ravasz.

Az bírt inkább hírértékkel, hogy Londonban fekete színésznő játssza mindjárt Júliát. Afroveronai. Valahol ez is ízlés kérdése. Amikor jó néhány évvel ezelőtt Denzel Washington váratlanul felbukkant Kenneth Branagh egyik Shakespeare-adaptációjában, az inkább volt artisztikus gesztus, mint a woke előszele. És ennek megfelelően okozott izgalmakat.

Ez a mostani ötlet azonban inkább tűnik szintén nem túl cizellált marketingfogásnak, mint művészi attitűdnek. Mert valahogy úgy alakultak közben a dolgok, hogy az mozgatja meg a népek fantáziáját, ha a Pókember egy színes bőrű színésznővel bonyolódik ornitológiai vitába a pamlagon. Azon nyomban ki is tört az eleve borítékolható kommentháború, beindult a rasszistázó gőzhenger, meg az összes többi cullang (fölösleges kellék, sallang), ahogyan az már lenni szokott. Kérdés persze lenne itt is, de feltenni is teher. Vagy inkább tereh. Aztán úgyis jön a tavaszi zápor, fűszere a földnek, és elmúlik ez is.