Látványos az intellektuális színvonalesés a baloldalon, ami abban is megnyilvánul, hogy valósággal kérkednek saját agresszivitásukkal, suttyóságukkal. Főként az újonnan feltűnt elemek viselkednek úgy, mintha még büszkék is lennének a prosztóságukra. A Tisza Párt vezetői például láthatóan törekednek arra, hogy az arrogancia a védjegyükké váljon. Egyáltalán nincs a jelek szerint ellenükre, hogy egymás után derülnek ki régebbi és jelenbeli garázdaságaik, fizikai erőszakkal történő fenyegetőzéseik.
Új színnel gazdagodott azonban a bunkóságukkal vagy finomabban szólva tájékozatlanságukkal való hivalkodásuk, amikor kiderült, hogy a szektapárt alelnökének, a fenyegetőzős színházi ember Radnai Márknak az egyik kedvence, sőt példaképe Schilling Árpád színházi rendező. Említett úrnak ingoványos művészeti kvalitásaival mélyrehatóan nem is kívánunk foglalkozni, pusztán egyetlen műveltségbeli mozzanatot emelnénk ki szakmai megítéléséhez. A hisztérikusan kormány- és jobboldalellenes, mániákus gusztustalansághalmozó, undorvadász rendező ugyanis pár évvel ezelőtt azon akadt fönn, hogy szerinte a Nélküled című Ismerős Arcok-dalnak náci utalásai vannak.
Úgy fogalmazott egy interjúban 2019 decemberében: „Amikor fel kell állni egy olyan giccses dalra, mint a Nélküled, amiben az »egy vérből valók vagyunk« nyílt náci utalás nemzeti értelmet kap, akkor tényleg kit kell még meggyőzni arról, hogy ez az ideológia fog folyni a színházakból, a mozikból, mindenhonnan?”
Na már most, ha valaki annyira műveletlen, hogy nem tudja, honnan van az „egy vérből valók vagyunk” szöveg, akkor annak a kulturális szintje az általános iskolai követelményeket sem üti meg. Kipling világhírű könyvében Maugli szavai ezek, amit mindenki ismer, aki gyermekkorában olvasta A dzsungel könyvét.
Ki lehet annyira agyalágyult, hogy ezt az alapművet nácinak tartsa? Annak a fejében akkora zűrzavar van, amit kezeltetnie kellene.
Nem az a legfontosabb hiba tehát Schilling Árpáddal, hogy betegesen gyűlöli a magyar jobboldalt és a konzervatív magyar kormányt – hiszen szabad országban élünk, amióta a lakosságverető, az emberekre lövető MSZP–SZDSZ-es Gyurcsány-kormányt leváltották a választók –, hanem az, hogy meglepő mértékben műveletlen, aki még Kipling ikonikus regénye mögött is náci propagandát vél felfedezni.