Sok botrányos dolog történt a párizsi olimpián, ami hosszú ideig beszédtémául fog szolgálni. Hatalmas felháborodást keltett a megnyitóünnepség provokatív Az utolsó vacsora paródiája. Legalább ilyen felhördülés övezte a genetikailag és biológiailag férfi algériai bokszoló nők közötti indítását és későbbi győzelmét. De óriási negatív visszhangja volt annak is, hogy a nyílt vízi úszóversenyeket a szemmel láthatóan barnás színű, piszkos Szajnában rendezték meg akkor is, amikor nyilvánvalóan nem lett tisztább pár nappal később sem. Nem is maradt el a hatás: versenyzők egész sora betegedett meg súlyosan, köztük az ötödik helyet ilyen körülmények között hősiesen elérő Fábián Bettina és a bronzérmes Betlehem Dávid is.
Mindezeket az olimpia rendezőire igen rossz fényt vető tényeket azonban nem pusztán a bűnlajstrom felszínen tartása miatt érdemes felemlegetni. Ezek ugyanis nem elszigetelt jelenségek, hanem összefüggnek egymással, és nem csupán amiatt, mert a rendezés, az olimpia lebonyolításának trehányságaira világítanak rá.
A megnyitóbotrány, a nőlegény ökölvívó és az úszásra alkalmatlan, egészségre veszélyes Szajna egyetlen nagy liberálbalos projekt részei, aminek lényege: tűzzel-vassal terjesztik az elfogadás élet- és emberellenes kultúráját. Vagyis egyáltalán nem szerencsétlen töketlenkedések összejátszásáról beszélhetünk, hanem szándékos károkozásokról, amelyek alantas, sunyi céljaik szempontjából koherens egészet alkotnak.
Miután pedig a szélsőbaloldali vezetésű Párizsnak sikerült a momentumos nolimpiás akciók nyomán Budapest elől elhappolnia az ötkarikás játékok rendezésének jogát, az is lehetne a mottója a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) döntésének, hogy a kék Duna és a szőke Tisza helyett a barna Szajnát választották helyszínül, és most ihatták az elhibázott döntés gyanús színű és tartalmú levét.
