Az amerikai elnökválasztás másnapján, amikor is egyértelművé vált, hogy ismételten Donald Trump lesz az Egyesült Államok elnöke, a méregzöld klímavédők egyből megkongatták a vészharangot, sőt Trumpot egyenesen a környezetvédelem legfőbb ellenségének nevezték. Az Európai Éghajlatvédelmi Alapítvány vezérigazgatója a CNBC-nek azt nyilatkozta, hogy Trump választási győzelme visszaesést fog eredményezni a nemzetközi éghajlatvédelemben, és az új elnök mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy tönkretegye az eddigi munkát, külön kitérve arra, hogy valószínűnek tartja, hogy az új elnök ismét kilépteti az Egyesült Államokat a 2015-ös párizsi klímavédelmi egyezményből. Ugyanez az irracionális félelem söpört végig a piacokon, mivel a szerdai kereskedésben a nagy szélturbinagyártók és a szélerőműpiacon jelen lévő energiacégek, úgy mint az Orsted, a Vestas, a Nordex, az EDP Renovavevis, valamint a német RWE papírjai jelentős, 7–14 százalékos esést szenvedtek el.

Ezen talán nem is kell meglepődnünk, hiszen Európában sem értik a méregzöld ideológusok a magyar kormány racionális zöldátmenetre épülő energiapolitikáját. Szóval nézzük meg racionális szemszögből a jövőbeli lehetőségeket!

Igaz, hogy a párizsi klímaegyezményből történő kilépést Trump kezdeményezte az első elnöksége alatt (ez a kilépés az egyezmény szerinti egyéves türelmi idő miatt 2020-ban meg is valósult), és Joe Biden léptette vissza az országot a klímaegyezménybe. Valószínű forgatókönyv lehet az ismételt kilépés, de tegyük fel magunknak a következő kérdéseket! Valóban egy egyezményhez való ragaszkodás az egyetlen biztosítéka a zöldátmenetnek, vagy inkább az a racionalitás, amely a növekvő energiaigény karbonsemleges, hatékony kielégítését, a megfizethető energiát, a fokozatos energiaszuverenitást, és az energiasemlegességet helyezi a középpontba? Valóban egy olyan egyezményhez való ragaszkodás a kulcsa a klímavédelemnek, amelyhez a legnagyobb szennyezők, így Kína és India nem is csatlakoztak, és csak a Nyugattól várja ezt a magatartást, vagy inkább egyfajta nemzetközi kereskedelmi politika, amellyel el lehet érni a racionális zöldátmenet céljait. A válasz egyértelmű, nem azon múlik a valódi energiaszuverenitás és zöldátmenetet biztosító stratégia, hogy ragaszkodunk-e egy egyezményhez vagy sem, ami a méregzöld ideológusok folyamatos mantrája, hanem hogy céltudatos, észszerű, fokozatos és hatékony energiapolitikát folytatunk-e az energiasemlegesség mentén.

Vegyük sorra, hogy milyen forgatókönyv valószínű Trump lehetséges, de biztosan racionális és Amerika érdekeit, elsődlegességét néző energiapolitikája alapján a megújuló energia, a fosszilis energia és a nukleáris energia tekintetében.

Ami a megújulótermelést illeti, már a választás másnapján megjelentek az amerikai méregzöld kritikusok, kijelentve, meg vannak győződve arról, hogy Trump leállítja a megújulóenergia-ipart, és csak a fosszilisipar kerül ismét előtérbe. Az tény, hogy a Biden-adminisztráció dollármilliárdokat irányított a napenergia és a szélerőművek állami támogatására azzal a céllal, hogy 2035-ig teljes egészében dekarbonizálja az amerikai villamosenergia-ipart. Ennek hatékonysága, illetve költségigénye azonban ugyanúgy, ahogy Európában, nem volt átgondolva. A választások előtt Trump többször említette, hogy ez rendkívül költséges, ezért felül fogja vizsgálni az allokált állami szubvenciókat, különösen azokat, amelyeket még nem költöttek el.

Az is tény, hogy a megújuló energia térnyerése nem kizárólag a Biden-adminisztrációnak, mint inkább a világban zajló folyamatoknak is köszönhető, vagyis annak, hogy a technológiai fejlődés révén a megújulóenergia-termelő eszközök olcsóbbá váltak, az energiaforrás mindenki rendelkezésére áll, növekszik az energiaigény, és így megfizethető, tartható az energiaár, nem mellesleg karbonsemleges és zöld. Az Egyesült Államok energetikai minisztériu­ma szerint a nap- és a szélenergia a leggyorsabban fejlődő energetika szegmens az országban. Ebből következően olyan államokban is előrehaladottak a megújuló energiaprojektek, amelyek eddig is republikánusok voltak. 

Amíg a szárazföldi szélerőművek olcsóbbak, gyorsabban felépíthetők, karbantartásuk kevésbé költségigényes és a farmgazdálkodás alattuk folytatható, addig ezek a tengerire nem mondhatók el, és ártalmasak a tengeri élővilágnak, a madaraknak, és ezzel a halászatnak, vagyis sokkal kevésbé környezetkímélők.

Vagyis az amerikai érdekeknek megfele­lően valószínű, hogy a megújulóenergia-termelés – annak előnyeire tekintettel – folytatását, annak gazdaságra gyakorolt költségigénye alapján, racionalizálják. Ami várható, hogy a megújuló eszközök beszerzése vonatkozásában határozott kereskedelmi párbeszéd veszi kezdetét a hazai előállítás fókuszba helyezése érdekében, és ugyanez várható az elektromos közlekedés tekintetében, különösen, ha csak Trump támogatóira gondolunk.

Ami a fosszilisenergia-termelést illeti, érdemes a következőket felidézni. Az USA jelenleg is a világ legnagyobb olaj- és gázkitermelője. Ez a folyamat már az Obama-adminisztráció alatt elkezdődött, és Trump első elnöksége, valamint a Biden-adminisztráció alatt is folytatódott, különösen Texas és Új-Mexikó államokban a Permi-medencében. A Biden-adminisztráció idén januárban leállította az új LNG-exportra vonatkozó licencek kiadását, amíg el nem végzi az engedélyek kiadásának felülvizsgálatát, különös tekintettel a cseppfolyósított gáz klímaváltozásra gyakorolt hatását illetően. A moratórium több milliárd dollárnyi beruházást akasztott meg, ráadásul mind a hazai, mind pedig a világpiaci árakat feljebb vitte. 

A fosszilis energia a megújulók mellett jó ideig velünk lesz, de nem mindegy, hogy milyen áron, és az energiahordozók árának emelkedése a választásra is kihatott. Valószínű forgatókönyv, hogy Trump ezt a moratóriumot felül fogja vizsgálni, amelynek egyenes következménye lehet az árak mérséklődése mind az ipari szereplők, mind a fogyasztók tekintetében. Vagyis ezen a területen is racionális hozzáállás várható, de bizonyosan nem lesz a megújulók rovására kizárólagosan támogatott terület, ahogy azt a méregzöld ideológusok felvázolják.

Ami pedig a nukleáris energiát illeti, az nem kérdés, hogy karbonsemleges energiáról van szó. Ezzel kapcsolatban érdemes felidézni, hogy annak ellenére, hogy az orosz–ukrán háború kitörését követően Amerika a Biden-adminisztrációval az orosz uránbehozatalt az addigihoz képest több mint kétszeresére emelte, 2023 év végén törvényt fogadtak el, hogy ezt fokozatosan betiltják, és 2024 év végén nem érkezik több urán Oroszországból. A nukleáris technológiára azonban szükség van, és ezt nemcsak a COP28 dubaji nyilatkozata alapján lehet a racionális zöldátmenetet figyelembe véve kiemelni, hanem azokat az egyébként technológiaszektorból érkező igényeket (például Google), hogy a nagy energiaigényű adatközpontjaikat és szervereiket nukleáris alapú SMR-technológiákkal kívánják kielégíteni.

Az világos, hogy az energetikai kérdések az asztalra kerülnek mind Kínával, mind pedig az Oroszországgal való tárgyalások során. Az is valószínű, hogy az energetikai kérdés fontos tárgyalási pont lesz annak érdekében, hogy az oroszok ne eszkalálják, hanem lezárják a konfliktust, és az, hogy milyen mértékű együttműködések maradhatnak fenn az amerikai és euró­pai nukleáris ipar tekintetében, valamint a fosszilis energiahordozók akár európai exportja tekintetében.

 Itt az ideje, hogy a méregzöld ideológia visszavonuljon, és helyette jöjjön a világban egy racionális zöldátmeneti energiapolitika, ami biztosítja a versenyképességet, az energiasemlegességet és az energiaszuverenitást, és ahol nincs helye irracionális, és átgondolatlan Green Dealeknek. A amerikai elnökválasztás eredménye mindenesetre rá fog vetülni a Bakuban most kezdődött ENSZ-klímacsúcsra.

A szerző az Alapjogokért Központ energiapolitikai tanácsadója