Az USA megindítja a nagy gázjátszmát

Mi történik az Egyesült Államokban? 2025. január 20-án Donald Trumpot, az USA 47. elnökét beiktatták, és a régi-új elnök egyből hatalmas fordulatszámra kapcsolt, hogy választási ígéretét, miszerint Tegyük Amerikát ismét naggyá!, illetve America First célkitűzését betartsa. Rögtön beiktatásának napján nemzeti energetikai vészhelyzetet hirdetett, amelynek keretében – korábbi kampányígéretéhez híven – megkezdte az USA kiléptetési folyamatát a 2015-ös párizsi klímaegyezményből, gazdasági és klímavédelmi szempontú felülvizsgálata mellett felfüggesztette a tengeri szélerőművek építését, az LNG-projektek Biden-adminisztráció általi felfüggesztését pedig eltörli, az alaszkai energiakitermelés akadályait elhárítja, mivel

célja maximalizálni az olaj- és gázkitermelést a hazai energiaárak csökkentése, az energiaszuverenitás, illetve az exportbevételek növelése érdekében. A magyar kormány ugyanezen energiapolitika érvényesítése érdekében Trumpot megelőzve már többéves harcban áll Brüsszellel.

Az energiaárak csökkentése, illetve az energiaszuverenitás növelése érdekében a Trump-adminisztráció támogatja a nukleáris és fosszilis villamosenergia-erőművek építését, mivel a növekvő energiaigényt ki kell elégíteni. Az USA viszont egy fosszilis energiahordozókban gazdag ország, így kitermelésének szabályozásával alapvetően tudja befolyásolni az árakat és a világpiaci viszonyokat.

Mi történik Európában, illetve Magyarországon? Európa – leszámítva Norvégiát – fosszilis energiahordozókban szegény kontinens, így számára a földgáz árának befolyásolására az az alkalmas stratégia, ha

minél több helyről, több szállítási módon és forrásból szerzi be a földgázt, kellő mennyiségben ahhoz, hogy kereskedelmi árelőnyt érjen el, vagyis némileg más stratégiát igényel, mint az USA hozzáállása. Ahhoz, hogy ezt el lehessen érni, követni és következetesen végre kellene hajtani a magyar kormány által képviselt, az energiaszuverenitás és ellátásbiztonság zálogának tekinthető energiasemlegességi politikát.

Ukrajna 2025. január 1-jén leállította az orosz gáztranzitot, ezzel pedig Európa és elsődlegesen Kelet-Közép-Európa energiabiztonságát veszélyezteti. Egyrészt ellátási, beszerzési és költségvetési problémát okozott különösen Szlovákiának (mintegy 650-700 millió USD-dollár esik ki a szlovák büdzséből), másrészt pedig ezzel a magatartásával felfelé hajtotta az európai energiaárat, hiszen kiesett 15 milliárd köbméter gáz az európai piacról. A sötét-szélcsendes (Dunkelflaute) időjárás miatt (vagyis amikor nem fúj szél, a nap nem süt, a megújulók nem tudnak termelni) pedig egyre több földgáz fogy a villamosenergia-rendszer igényeinek és egyensúlyának kielégítésére, és így a földgáztárolók is gyorsabban ürülnek, egyértelmű kudarca ez a brüsszeli Green Dealnek.

De ha mindez nem lett volna elég, támadási kísérlet történt a hazánkat is ellátó Török Áramlat ellen, amely biztosítja Magyarország és ezen keresztül a régió gazdasági stabilitását és ellátásbiztonságát.

A Török Áramlaton keresztül, Ukrajnát elkerülve – a magyar kormány korábbi következetes energiapolitikájának köszönhetően – egy olyan déli ellátási útvonal épült ki, amelyen megfizethető orosz vezetékes gázt kapunk (a Gazprommal kötött szerződés alapján 2021. szeptembertől), és amely lehetővé teszi hazánk regionálisan erős és felértékelődött gázközponti szerepét,

és így a szlovákokat is ki tudjuk segíteni a jelen helyzetükben mintegy egymilliárd köbméter többletkapacitás adásával. Ez az ukránoknak és a brüsszeli háborúpárti erőknek nem tetszik, sőt ahol lehet, ezt akadályozzák.

Pedig nyilvánvaló, hogy

az elhibázott szankciós és gazdaságpolitikájuk miatt az energiaárak az egekbe szöktek, az EU versenyképessége jelentősen csökkent, a nem racionális politikai ideológiájukért pedig a tagállamok fizetnek meg (Magyarországnak például emiatt az előző három évben mintegy 7500 milliárd forint többletkiadása volt).

Az orosz–ukrán háború kitörésével Brüsszel a kieső orosz vezetékes gáz helyett elsősorban amerikai LNG-beszerzés felé indult el (az utóbbi három évben az USA behozatala elérte és meg is haladta az 50 százalékot), pedig az LNG a szállítási módja miatt strukturálisan drágább forrás. Az Északi Áramlat felrobbantása, illetve az ukrajnai orosz gáztranzit leállítása miatt a szállítási útvonalak bizonytalansága is árfelhajtó tényező. Ezt már sokan látják, hiszen kézzelfogható, hogy a gáz tőzsdei ára a háború előtti szinthez képest háromszorosa lett, az USA árához viszonyítva pedig az ötszöröse.

Egyes európai országok már érzékelik, hogy baj van, és például Németországban, ahol február 23-án szövetségi parlamenti választást tartanak, már éles kampánytémává vált, hogy vajon az Északi Áramlaton keresztül ismét lehet-e majd behozni megfizethető orosz gázt. A sort Olaszországgal lehet folytatni, ahol még 2024 decemberében Gilberto Pichetto Fratin energiaügyi miniszter kijelentette, hogy békekötés esetén az olaszok nem zárják ki, hogy ismét a vezetékes orosz gáz felé fordulnak.

Mi történik Oroszországban? Ami a földgázpiacot illeti, a háború kitörését követően Oroszország jelentős nyugat-európai bevételektől esett el (ez látszik a Gazprom számaiban is). Mindent megtett annak érdekében, hogy ezt pótolja: növelte az Európába irányuló LNG-szállítmányokat, és mára az EU második legnagyobb beszállítója lett az USA-t követően, de Katart megelőzve, illetve többletszállításokat nyitott Kína felé. Ugyanakkor a Kína felé történő többletszállítás akadályokba ütközhet szállítási kapacitásproblémák miatt, illetve a kiszolgáltatottsága miatt csak alacsonyabb áron tud értékesíteni, mint Európában. Azt látni kell, hogy

a háború lezárása után Oroszország továbbra is itt lesz a közelünkben, az infrastruktúra ki van építve, az ország pedig továbbra is gazdag megfizethető fosszilis energiahordozókban. Kellenek majd a kereskedelmi kapcsolatok.

Mi lehet a nagy játszma lehetséges szcenáriója? Mivel az Egyesült Államokban a második Trump-adminisztrációval ismét a békepárti erők kerültek hatalomra, így komoly esély mutatkozik arra, hogy 2025-ben elinduljon a konfliktus lezárása. Ezért nagyon nehezen elképzelhető, hogy az USA a konfliktust tovább akarná élezni, és Európát is teljesen le kívánja uralni gázfronton, mint ahogy az is, hogy teljesen vissza lehetne térni a 2022 előtti állapothoz, hiszen az USA-nak az nem állna érdekében. Mi lehet akkor a tárgyalóasztalnál a megoldás?

Az USA racionális energetikai adminisztrációja – szakítva a klímaideológusokkal – a hazai energiaárak letörésére, a villamos energia fosszilis alapú termelésének növelésére, illetve a földgázexport fenntartására fog törekedni. Persze, mondhatjuk, hogy akkor az amerikai LNG exportmennyiségét még növelni is akarják, de ez nem ilyen egyszerű.

Az USA-nak ahhoz, hogy az előbbi célokat egyszerre elégítse ki – a Biden-adminisztráció által bevezetett LNG-korlátozás feloldását követően is –, egyszerre kellene nagyságrendekkel több gázt termelnie. Ugyanis, ha többet exportál, akkor nem töri le a hazai árakat, ha viszont a hazai árakra és az energiatermelésre fókuszál, akkor az exportlehetőségei csökkennek. Ráadásul, ha többet kívánna exportálni, akkor az oroszokat Kína felé tolná el, ahol már építik a következő vezetéket, és akkor Kína sokkal olcsóbb forráshoz jutna, és kevesebbet vásárolna az LNG-piacon.

Ebből következik, hogy az USA a termelés bővítését elsősorban a hazai árak letörésére, illetve a villamosenergia-termelés bővítésére fordítja (a növekvő energiaigény miatt is), ugyanakkor igyekszik erős exportpozíciókat fenntartani.

Elképzelhető olyan szcenárió, hogy a háború lezárása érdekében az oroszokkal egy olyan kompromisszumos javaslat kerül elő, hogy az orosz LNG helyébe ugyan amerikai lépne, de a vezetékes gáz bizonyos mennyiségben ismét Európába indulhatna; újranyithatják a Testvériség vezetéket, illetve az Északi Áramlatot.

Azt nem gondolom, hogy ez a mennyiség ismét eléri a háború előtti 200 milliárd köbmétert, de jelentős visszarendezésre nyílhat tér. Ez összhangban lenne az európai és a magyar érdekekkel is.

Magyarország ebben a helyzetben a jelenlegi energiasemleges pozíciójában hatalmas előnyre tud szert tenni, és felértékelődik eddigi regionális energiapozíciója.

Ez annak az energiasemlegességi politikának az eredménye, amely az energiadiplomáciára (minél több azeri, török, orosz forrásból történő, minél több szállítási útvonalon történő beszerzés), széles energiakapcsolatokra, ezáltal kereskedelmi árelőnyökre és gáztranzit biztosítására, valamint erős gáztárolói kapacitásra és a hazai termelés növelésére épül.

Ez a fajta stratégia biztosítani fogja a rezsicsökkentés jövőbeni fenntartását és a hazai gazdaságpolitika felfutását, amely támaszt jelent mind a hazai iparnak, mind pedig a lakossági fogyasztóknak.

A szerző az Alapjogokért Központ energiapolitikai tanácsadója