Az orosz–ukrán háború kitörését követően a brüsszeli nyugati politika egyből az orosz gáz ellen fordult. A magyar kormánynak köszönhetően sikerült elkerülni azt, hogy Brüsszel szankcióval sújtsa az orosz gáz behozatalát. Ennek ellenére a további brüsszeli nyomás arra irányul, hogy Ausztria mellett Magyarország is váljon le 2027-ig az orosz vezetékes gázról.

Az Európai Parlament 2024. október 9-i ülésen, ahol Orbán Viktor magyar miniszterelnök a soros magyar elnökség programját kívánta megmutatni, a Európai Bizottság elnök asszonya, Ursula von der Leyen azzal támadta, hogy Magyarország annak módját keresi, hogyan tarthat fenn továbbra is gazdasági kapcsolatot Oroszországgal, pedig szerinte nem „a piszkos orosz fosszilis anyagokhoz kell ragaszkodnunk”.

Az eddigi magyar energiapolitikai lépések teszik lehetővé azt is, hogy az ukrán gázszállítás esetleges év végi leállítása nem érinti Magyarországot, mivel a megépült Török Áramlaton keresztül déli irányból továbbra is biztosítható Magyarország gázellátása. Fontos azt is kiemelni, hogy a brüsszeli állításokkal ellentétben a magyar energiapolitika, illetve az energiadiplomácia élen jár a beszerzési portfólió diverzifikálásában, megállapodásaink vannak Azerbajdzsánnal, Törökországgal és Katarral, így jelentősen csökkent az egyoldalú függőségünk.

A bizottság elnök asszonyának tehát ahelyett, hogy a magyar energiapolitikát támadná, érdemes lett volna előbb a saját portáján, illetve más EU-s országokban körbenéznie. Azt lehetne ugyanis gondolni, hogy legalább a saját politikai ideológiájuk alapján következetesek, és nem alkalmaznak velünk szemben kettős mércét, hanem maguktól is hasonlók az elvárásaik. Annak ellenére, hogy az Európai Parlament április elején megszavazta azt a jogszabályt, amely alapján az európai kormányoknak lehetőségük van arra, hogy ideig­lenesen megakadályozzák az Oroszországból és Belorussziából induló gázimportot annak ellehetetlenítésével, hogy az orosz cégek a kereskedelmi tevékenységük érdekében európai gázinfrastruktúra-kapacitásokat kössenek le, a leginkább az orosz LNG-vel érintett nyugati uniós tagok, így Spanyolország, Franciaország és Belgium érdemben nem reagált erre a lehetőségre. Sőt éppen ellentétes gyakorlatot követnek, növelve az orosz LNG-behozatalukat. S már – ahogy a Financial Times is írja – a francia energiaügyi miniszternek, Agnes Pannier-Runachernek kellett felhívni a figyelmet arra, hogy szigorúbban kellene az ezen országokba irányuló orosz szállításokat ellenőrizni.

Érdekes következtetéseket lehet levonni a Reuters, a CREA (Center for Research and Clean Air), a Statista Research Development, illetve az IEEFA (Institute for Energy Economic and Finance Analysis) kutatásai alapján.

Az orosz–ukrán háború kitörése, az Északi Áramlat vezeték felrobbanása, valamint a brüsszeli szankciós politika következtében a háború előtt Európába irányuló körülbelül 200 milliárd köbméter orosz gázimport kiesett, amely Európa éves gázfelhasználásának mintegy 37 százalékát fedezte, és mára az orosz vezetékes gáz az európai felhasználás mindössze 9,5-10 százalékát teszi ki. De nem így az orosz LNG. Az orosz LNG a háború kitörését követően is zavartalanul közlekedik elsősorban Spanyolország, Belgium és Franciaország kikötőibe, és ezek az országok nem is jelezték, hogy élni fognak az Európai Parlament által elfogadott fenti új jogi lehetőséggel. A felsorolt három ország vásárolja fel az Európába irányuló orosz LNG-szállítmányok 87 százalékát.
Spanyolország, amely a háború kitörése előtt nem importált orosz vezetékes gázt, és amelynek az egyik legnagyobb európai LNG-befogadóterminál kapacitása van, a legnagyobb újraexportálója lett az tengeren érkező orosz gáznak.

Franciaország csak az év első felében már több mint 600 millió eurót fizetett ki Oroszországnak. Franciaország annak ellenére, hogy éves gázimportigénye fokozatosan csökken, az első fél évben gyakorlatilag megduplázta Oroszországból származó LNG-beszállítását. A franciák ezt azzal indokolják, hogy a francia energiamultinak, a TotalEnergiesnek, amely húszszázalékos részesedéssel rendelkezik a Novatek tulajdonában lévő észak-szibériai Yamal LNG orosz vállalkozásban, 2­032-ig van szerződése az oroszokkal évi négymillió tonna LNG vásárlásra.

Az orosz LNG nemcsak hogy továbbra is közlekedik Európába, hanem volumene folyamatosan növekszik; ami azt is jelenti, hogy csak idén a 2023-as bázishoz képest további 11 százalékos a növekedés. A növekedés részben a kedvező árnak – tavaly a Novatek csökkentette az európai szállítmányainak árát reagálva arra, hogy máshol a szállítmányait nem vették át –, részben pedig annak köszönhető, hogy a Gazprom a kiesett vezetékes mennyiséget a Portovaya LNG projekt kitermelésének növelésével és exportálásával kívánja csökkenteni.

A kutatóintézetek számításai szerint a korábban kiesett orosz vezetékes gázmennyiség több mint 12 százaléka már LNG formájában érkezik Európába. Vagyis 2023-ra az orosz LNG EU-ba irányuló volumene a 2021-es 16 milliárd köbméterről 22 milliárd köbméterre nőtt, ami több mint 37 százalékos növekedés. 2024-ben pedig további 11 százalékkal nőtt a 2023-as bázishoz képest. Ezzel a növekedéssel az orosz LNG uniós piaci részesedése elérte a 7,5-8 százalékot, és ez azt jelenti, hogy a vezetékes orosz gáz 9,5-10 százalékos részesedésével a orosz gázimport elérte a ­17-18 százalékos részesedést az EU-ban. Vagyis elérte a korábbi, háború előtti arány felét. Jelentős részben ez járult hozzá ahhoz, hogy Oroszország 2023-ban a negyedik legnagyobb LNG-exportőrré vált (az USA-t, Ausztráliát és Katart követően) a világban, Európában pedig Amerikát követően a második beszállító, megelőzve Katart.

Ha csak pusztán gazdasági logikával kívánjuk a kérdést megközelíteni, akkor a nyugati országok orosz LNG-kereskedelmével kapcsolatos magatartása még érhető is lenne, hiszen olcsó és megbízható (az útvonal biztonságosabb és rövidebb, a mint közel-keleti útvonal) energiaforrást szereznek be, és azt felhasználni, illetve jó áron eladni (reexportálni) akarják. Ezen országok – Spanyolország, Belgium, Franciaország – földrajzi és infra­strukturális körülményeik miatt eleve nem voltak beszerzői (vagy csak minimális szinten) az orosz vezetékes gáznak. Vagyis gazdasági értelemben racionálisan járnak el. És ezzel nincs probléma. De azonfelül, hogy Magyarország is a gazdasági semlegesség alapján ugyanígy látja a gazdasági racionalitást, mint tengertől elzárt ország, még ki is van szolgáltatva a meglévő beszállítási útvonalaknak.

A probléma tehát éppen az, hogy ugyanezen nyugati országok, amelyek saját érdekükben gazdaságilag racionálisan járnak el, Brüsszellel karöltve politikai-ideológiai köntösbe bújtatva nyomást helyeznek a földrajzi/infrastrukturális okokból kiszolgáltatottabb Magyarországra és Ausztriára, hogy váljon le a vezetékes gázról, mondván, ha nem válik le, akkor ezzel az oroszokat finanszírozza. 

Vagyis a brüsszeli hipokrízis, amely kettős mércét alkalmaz Magyarországgal szemben az orosz energiakereskedelem tekintetében, egyrészt azt mondja, hogy amit nekünk lehet, azt nektek nem, másrészt mi nyereségre tehetünk szert, ha nem is vagyunk kiszolgáltatva, ti pedig nem. Ez elfogadhatatlan, és ugyanakkor támadja Magyarország gazdasági semlegességét, energiaszuverenitását, energiabiztonságát és az európai energiaszolidaritást is.

A szerző az Alapjogokért Központ energiapolitikai tanácsadója