A tavaly Budapesten megrendezett atlétikai világbajnokságon a magyar kormányt támadták amiatt, hogy vendégként meghívták többek között Ilham Alijevet, Azerbajdzsán elnökét, és amiatt is, hogy Magyarország kifejezetten jó diplomáciai kapcsolatokat ápol a kaukázusi országgal. Ezt követően, az idei évre eljutottunk oda, hogy Azerbajdzsán jelenti az Európai Uniónak a lehetséges alternatívát az orosz vezetékes gáz kiesése esetén, több uniós ország is földgázkereskedelmi megállapodást kötött azeri gáz beszerzésére, és maga Brüsszel is – legalábbis eddig – támogatja a Zöld energiafolyosó projektet. Vagyis ismételten megállapíthatjuk, hogy
a magyar kormány idejekorán felismerte a saját energiaszuverenitása, gazdasági semlegessége és a világban zajló geopolitikai folyamatok mentén az azeri energia fontosságát. Brüsszel pedig előzetesen zsigerből támadta, majd nagy nehezen eljutott arra, hogy a magyar kormány álláspontja helyes, de azt el nem ismerve, ismét a kettős mérce politikáját alkalmazza.
De lépjünk egyet hátra! Miről is van szó, amikor az azeri energia bevonásáról beszélünk?
Az orosz–ukrán háború kitörését, az Északi Áramlat gázvezeték felrobbantását, valamint Brüsszel elhibázott szankciós politikáját követően az EU többsége a nagyrészt USA-ból érkező LNG (cseppfolyósított földgáz) felé fordult, amely jóval drágább, mint a vezetékes orosz földgáz, mivel szállítása költségesebb, a szállítás kockázatai globálisak (nemcsak regionális, hanem globális események is hatnak az árazásra, így akár a közel-keleti események, akár egy ausztráliai sztrájk bekövetkezése), és keresleti versenyt kell folytatni több országgal, így akár a magasabb árat is elbírói ázsiai gazdaságokkal. Vagyis strukturálisan drágább, mint az orosz vezetékes földgáz. Látszik, hogy jelenleg is két és félszer drágább Európában a földgáz (ezt az áremelkedést a magyar lakosság a következetes rezsicsökkentés miatt nem érzi), mint az orosz–ukrán háború kitörését megelőző tíz évben volt.
Brüsszel azonban tovább erőlteti a szankciós politikáját, amelynek már láthatók az európai gazdaságra gyakorolt hatásai: az európai versenyképesség csökken, nagy európai cégek létszámleépítésbe kezdenek vagy termelésüket más kontinensre viszik át a megemelkedett energiaköltségeik miatt.
A magyar kormánynak, a saját országa és annak gazdasága iránti felelőssége mentén, ezekre a folyamatokra megfelelő választ kellett adnia energiabiztonságunk és -szuverenitásunk érdekében. Energiabiztonságunk az energiaellátást és annak megfizethetőségét jelenti, az energiaszuverenitáson pedig a külső tényezőktől való minél kisebb függőséget kell érteni. Ezt a gazdasági semlegességünk, vagyis a blokkosodást figyelmen kívül hagyó külgazdasági energiapolitika segíti leginkább.
A földgáz beszerzése Azerbajdzsánból a magyar kormány energiadiplomáciájának eredménye. A cél az, hogy minél több helyről szerezzük be a nekünk szükséges energiát, a több kapcsolat nagyobb biztonságot és jobb árazást jelent.
A magyar állami tulajdonú MVM már tavaly földgázkereskedelmi megállapodást kötött az állami tulajdonú azeri Socarral fizikai szállításra, és már abban az évben mintegy százmillió köbméter azeri gázt szállítottak le, mintegy ötvenmillió köbmétert pedig bértároltak. Ezzel párhuzamosan egy olyan tárgyalássorozat kezdődött, amelynek eredményeként idén júniusban (augusztusi lezárással) az MVM ötszázalékos részesedést szerzett a Shah Deniz tenger alatti földgázmezőben és négyszázalékost az onnan kitermelt földgáz kereskedelmére jogosult társaságban. Itt olyan együttműködő partnerei vannak az MVM-nek, mint például a világpiacon meghatározó British Petrol. Ez idővel lehetőség ad, hogy a magyar állam bizonyos kitermelt mennyiséggel önmaga rendelkezzen.
A magyar kormány tehát – bár a Socar már 2021 elejétől elindította a TAP és Tanap vezetéken az európai gázexportot – az elsők között kötött megállapodásokat az azeriekkel, amiért akkor támadták. Úgy tűnik,
az EU-ban ismét kettős mércét alkalmaztak, hiszen nemrég jelent meg a hír, hogy idén augusztustól a szlovénok, szeptembertől pedig a horvátok is vásárolnak azeri gázt, de a szerződött partnerei között van Olaszország, Görögország és Bulgária is.
Sőt mivel az idei év végén jár le az Ukrajna és Oroszország közötti gáztranzitszerződés, amely elsősorban Ausztria és Szlovákia ellátását biztosítja (Magyarország ellátási helyzetére nincs hatással, mivel mi Ukrajna elkerülésével a Török Áramlaton keresztül kaphatjuk a teljes orosz gázmennyiséget), mind Brüsszel, mind pedig Ukrajna bejelentkezne arra, hogy jövőre már azeri gázt tranzitáljon ezen a vezetéken az Európai Unióba. Azerbajdzsán gázexportja idén elérheti a 25 milliárd köbmétert (melyből 13 milliárd köbméter mehet ténylegesen az Európai Unióba), kérdés azonban, hogy pótolni tudná-e a kieső orosz 15 milliárd köbmétert saját forrásból.
Ugyanakkor
a magyar energiapolitika azt is felismerte, hogy hosszú távon is biztosítani kell a hazai energiabiztonságot, illetve -szuverenitást, és keresni kell azokat a kapcsolatokat, amelyek ezt segítik. Ennek lényege, hogy hazánk csökkentse külső földgázenergia-függőségét:
az elektrifikáció bővítésével (minél több helyen váltsuk ki a földgázt), a karbonsemleges hazai villamosenergia-termelés növelésével (Paks II., napelemes beruházások), a villamosenergia-tárolás bővítésével (például akkumulátorokkal, ipari és lakossági), a hazai földgáztermelés támogatásával, energiahatékonysági és hálózati beruházásokkal, és nem utolsósorban külső zöld- és megfizethető villamosenergia-források találásával.
Ez a felismerés vezette a magyar kormányt, amikor korábban már elindította a tárgyalásokat az azeri és georgiai zöldáramprojekt megvalósítása érdekében, és a múlt héten Bukarestben a felek aláírták a nyilatkozatot a közös magyar–román–georgiai–azeri vegyesvállalat megalapítására.
A Zöld energiafolyosó projekt lényege, hogy azeri szélenergiát és georgiai vízenergiát vásárolhat Magyarország Románián keresztül, amelyhez később Bulgária is csatlakozhat. A Fekete-tenger alatti új vezeték mintegy 1100 kilométer hosszú lesz, a föld feletti vezetéképítési munkák pedig 2028–2029 körül érik el a magyar országhatárt.
A megvalósíthatósági tanulmány 2025-re készül el. Ez egy tényleg ambiciózus lehetőség arra, hogy biztosítsuk Magyarország hosszú távú energiabiztonságát, ráadásul fenntartható, megújuló forrásból származó villamos energiával.
Igaz, a projekteknek vannak kockázatai: technikailag lehetséges-e egy ilyen hosszú vezetéken – figyelemmel a hálózatveszteségre is – hatékonyan villamos energiát szállítani? Mennyire lesz megújuló a forrás? A projekt finanszírozása megoldható-e?
Az első kérdésre egyértelműen igen a válasz, hiszen létezik már az a technológia, amivel ez a projekt kivitelezhető, és vannak is rá példák a világban: például Ausztrália jelenleg is szállít villamos energiát Szingapúrnak (4300 kilométer), illetve Norvégia Angliának egy több száz kilométer hosszú tenger alatti vezetéken (North Sea Link, 720 kilométer). A második kérdésre is igennel lehet válaszolni, hiszen
az azeri és georgiai megújuló villamosenergia-termelés (különösen a szél- és vízenergia tekintetében), amely jelenleg még országuk energiamixében alacsony, de hihetetlen robbanás előtt áll, és a vezeték megépítéséig a többszörösére fog nőni.
Ennek megvalósítása Azerbajdzsánon és Georgián fog elsődlegesen múlni. A harmadik kérdésre pedig úgy lehetne válaszolni, hogy eddig az Európai Bizottság támogatta a projektet, jelezve, hogy kész finanszírozási részt vállalni benne.
Reméljük, hogy az Európai Bizottság itt nem a kettős mércét fogja alkalmazni Magyarországgal szemben úgy, mint az olaj, illetve a gáz ügyében, és hajlandó továbbra is támogatni a projektet. Ez – a gazdasági semlegesség jegyében – hosszú távon biztosíthatja az energiabiztonságunkat és -szuverenitásunkat, összhangban a magyar kormány következetes energiapolitikájával.
A szerző az Alapjogokért Központ energiapolitikai tanácsadója
