Francois Hollande baloldali elnök alatt 2012-ben elindult egy zöldideológia mentén készült program, melynek értelmében 2035-ig olyan mértékben kívánták leszerelni az atomerőműveket, hogy a nukleáris energia aránya a francia energiamixben legfeljebb csak az 50 százalékot érje el. Elnöksége alatt ugyanakkor egy atomerőművet sem sikerült leszerelni, de a 63 gigawatt legfelső kapacitáskorlát megmaradt. Ezt követően, Emmanuel Macron 2017-ben kezdődött első elnöksége alatt a leszerelési programot ugyan felfüggesztették, de a Flaman­ville 1–2. reaktorokat így is le kellett állítani, mivel letelt a negyvenéves üzemidejük, és nem kezdték meg az üzemidő-hosszabbítási projektet, mivel a francia kormány részéről senki sem volt hajlandó erről az EdF-fel tárgyalni.

Az energiaválság, az orosz–ukrán háború 2022-es kitörését és az orosz vezetékesgáz-import leállítását követően, az elszálló energiaárak révén, a nukleáris energia túlsúlya miatt tompítva ugyan, de érintette a francia ipari és lakossági szereplőket is. Ennek az volt az oka, hogy Franciaországot olyan időpontban kapta el az energiaválság 2022-ben, amikor sok nukleáris reaktor ki volt véve a termelésből tervszerű karbantartás miatt. Ennek eredményeként 2022-ban nettó energiaimportőr lett, de miután 2023-ban a reaktorok visszatértek a termelésbe, ismét nettó exportőr lett.

Azt ugyanakkor látni kell, hogy a jelenleg üzemelő reaktorok többsége több mint negyvenéves, amelynél el kell majd dönteni, hogy bezárják vagy tíz-húsz évvel meghosszabbítják az üzemidejüket. Az Institute for Energy Economics and Financial Analysis (IEEFA) úgy látja, hogy ezen az időtávon reálisabbnak tűnik hat újabb reaktor megépítése (mondjuk ez is több mint tíz százalékos kapacitásnövekedés), és 13-20 reaktor üzemidejének a meghosszabbítása, és ezzel – figyelemmel a megújulók térnyerésére, a tárolásra, illetve a növekvő energiaigényre ezen időszak alatt – továbbra is 40 százalékos részesedése maradna a nukleáris energiá­nak a francia energiamixben.

A zöldideologikus pártok egyből támadták a célkitűzést, mondván, hogy lassítja a megújulók elterjedését, biztonsági kockázatot jelent, környezetszennyező, így nincs szükség a nukleárisenergia-termelés növelésére. A zöldideológia nem vesz tudomást arról az IEEFA által is feltárt tényről, hogy Franciaország a karbonsemleges nukleáris erőművekkel Európában az ötödik legalacsonyabb szén-dioxid-kibocsátó a maga 53,5 g kilowatt óránkénti szén-dioxid-kibocsátással, és csak olyan országok előzik meg, ahol a vízenergia-termelés, a domborzati viszonyok sokkal erősebbek: Izland, Svájc, Norvégia, Svédország, illetve szén-dioxid-kibocsátása tízszer alacsonyabb, mint Németországé (ebből is látszik a zöldideológia céltévesztése), és tizenötször alacsonyabb, mint Lengyelországé (ahol is erre válaszul épp most indul nulláról a lengyel nukleáris program). 

Ha másban nem is, ebben a tekintetben úgy tűnik, hogy a francia energiapolitika hason­lóan gondolkodik velünk, ami nekünk még jól is jöhet, ha nukleáris beruházásunk tekintetében az uniós intézményekkel egyeztetnünk kell majd. A magyar kormányzati energiapolitika már régóta következetes a karbonsemleges, megbízható és megfizethető, a rezsicsökkentett árat fenntartó nukleáris energia támogatásában, és ezért is határozott a Paks I atomerőmű üzemidejének húsz évvel történő meghosszabbításáról és a Paks II beruházásról. Magyarország felülvizsgált Nemzeti energia- és klímaterve alapján így azzal számolhatunk, hogy 2050-re a villamosenergia-felhasználást 50 százalékban hazai nukleáris erőművek fedeznék, ami – kiegészülve az addigra huszonnégy gigawatt megújuló kapacitással – azt jelentené, hogy Magyarország villamosenergia-termelése 90 százalékban karbonsemleges zöldforrásból származna. Ez a magyar kormány racionális zöld­energia-stratégia célja, amellyel megelőzhetők az európai versenytársak.

A szerző az Alapjogokért Központ energiapolitikai tanácsadója